Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fekete J. József: Bájosan együgyű kőszobrok (Helyi színek és túlszínezések négy Gion-regényben)
indítással és lezárással, az első regényben már bevált módszerrel belerántotta az olvasót a történésbe, aminek a Fehér Ló (a Németországban dolgozó vendégmunkás) hazaérkezése és távozása mégis szabályos epikai keretet ad, majd viszonylag egyenesre fogott szálon adta elő a történetet, első személyben, a hitelesítés kedvéért minduntalan párbeszédeket idézve, gyakorta új jelentéstartalommal felruházva, illetve más szövegkörnyezetbe helyezve ismételt gondolatokat, párbeszédrészleteket, szinte egész jeleneteket, ami egyszerre feszes, de mégis ellazító ritmust adott az elbeszélésnek, miközben nyomatékosította az elbeszélő gyermeteg (romlatlanul naiv, az elbeszéltek minél pontosabb megértésére törekvő) lelkületét, ugyanakkor azt is tudatosította, hogy az olvasó irodalmi műalkotást, nem pedig társadalmi visszásságokat leleplező dokumentumot tart kezében. Gion a mesélő író típusának ritka reprezentánsa, aki az egyhangúságra, dísztelenségre, ismétlésekre, máskor érzelmekben és indulatokban gazdag lírára hangolt, összetéveszthetetlen nyelvéből olyan regényvilágot teremtett, amely csapdába ejtette korabeli avatott olvasóit, némelyikükkel elhitette, hogy tükrözött valóságképpel, nem pedig teremtettel állnak szemben. Műveiben együtt jelenik meg a reális, a naturális, a szürreális, mindezt áthatja a hiperrealizmus, amivel kétségtelenül mitizálja a valóságot, ami már nem valóságként, hanem öntörvényű irodalmi világként képződik meg, és úgy is működik. A Börtönről álmodom mostanában 1990-ben jelent meg kötetben, előtte Gion fejezetenként folyóiratban közölte, pontosabban fejezetenként írta meg a történetet. A Testvérem, Joáb és a Börtönről álmodom mostanában megjelenése között eltelt huszonegy év és tízkötetnyi regény, ifjúsági regény és elbeszélés magyarázhatja a két mű szemléletbeli és megformálási elkü- lönböződését. Az utóbbi, igencsak cselekményes, fordulatos műben a korábbi regényben tapasztalt megmételyeződés ellentéte játszódik le, az agyafúrtnak tűnő, de valójában naiv első személyű elbeszélő egy rosszul elsült tréfa során bajba keveredik, amiért bűnhődnie kellene, ám szokatlanul könnyen kihúzza magát a megérdemelt és némi képmutatással vágyottnak mondott szenvedés alól, végül választhat a gazdag, de bűnös, illetve a szegény, de erkölcsös életvitel között, s az utóbbit választja. Döntése szöges ellentéte a Testvérem, Joáb hőse sorsvállalásának, és a megjelenített regényvilág szempontjából ez rossz döntés. Az elbeszélő ugyanis a regény kezdetén azt követően került bajba, hogy börtönről álmodott, és a történet végén, midőn rendeződni látszik a sorsa, újra megjelennek a baljós álmai. Lehet, hogy újra rosszra fordul a sorsa, ami nagyon valószínű, akár a hamarosan megszűnő tanyasi magyar iskolában vállal tanítói állást, akár visszacsábul a Lírikusok csempészbandájához, életében nem szabadul a börtön falai közül. Ez a regényzárlat teszi biztossá, hogy Gion két idősíkból merítve hozta létre regénye téridejét. Az elbeszélés hőseként visszafiatalodott egyetemistaéveibe, a regény helyszíne itt már nem a gyermekkor Szenttamása, hanem toposzairól felismerhetően Újvidék, illetve a mitrovicai börtön és egy meg nem nevezett adriai falu. A Lírikusok márkás italokat és cigarettát csempésznek, olykor pedig nejloninget, ami a múlt század hatvanas-hetvenes éveinek fordulójára utal, a bel- és igazságügy-minisztérium üdülőjében még aktív szolgálatban lévő egykori usztasa- és csetnikvadászok pihennek, vagyis akár az előző regények történési idejével is azonosítható lenne az ábrázolt kor. Csakhogy ennek a kornak a Jugoszláviáját nem mindenki érezte börtönnek, különösen annak a Symposion-nemzedéknek a tagjai nem, akikkel Gion is együtt indult írói pályáján. Ha a hatvanas-hetvenes évek titói Jugoszláviájáról esett szó, annak viszonylagos nyitottsága nem maradhatott említés nélkül. A nyolcvanas évek végén, Slobodan Milosevic hatalomra jutásával, a joghurtforradalommal, amely során a magát szocialistának nevező hatalom vezérkara Koszovóról utaztatott fölhergelt szerbeket a vajdasági városokba, hogy ott tömeggyűléseken követeljék a „bürokratikus" és „autonomista" (a tartomány önrendelkezési joga mellett kiálló) vezetés megdöntését, megfosztotta mindkét tartományt (Vajdaságot és Koszovói) alkotmányos autonómiájától, 91
