Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fekete J. József: Bájosan együgyű kőszobrok (Helyi színek és túlszínezések négy Gion-regényben)
áttértek a mohamedán hitre, a törökök már ki is vonultak az országukból, kisebbségiként (tulajdonképpen: magyarként) ebben az országban semmire se viheti. Homyák tanár úr sorspéldája pedig annak közvetlen ábrázolása, ahogy a szocializmus paneljei mögött folyamatosan dühöngött a sovinizmus a nagyszerű Jugoszláviában. Erre Gion a következő, Testvérem, Joáb című regényében azzal emlékeztet, hogy Akilev rendőrfőnök Kovács Palit vádolja nemzeti gyűlölet szításával, amikor az a mások mellett az apját is agyonverő, a háború utáni rendőrfőnököt, Opatot a magyarokkal szemben elkövetett vérengzésére emlékezteti. Baras a képmutatásból és a beletörődésből akart szabadulni, és ehhez magával csábítani társait. Nem kis bátorsággal mondta a pártról (amelynek maga is tagja), hogy: „összejön egy csomó ember, egyformán megmerevítik az arcizmaikat, és szavakat mondanak, aztán hazamennek, az arcizmaikat másként merevítik meg, és vacsora közben jóízűen röhögnek ugyanazokon a szavakon". Baras nem akart merev arccal járni, a fűtőházban olajos vasdarabokat reszelni, irtózott a piszoktól, átvitt értelemben is tisztán kívánta tartani a kezét, s ennek érdekében elbeszélt egy nemzedéki problémákból megképződött, azokon azonban túlmutató történetet. Gion Nándor második regényének elbeszélő hőse, a Tesvérem, Joáb (1969) Tamása, akit leginkább Tómnak szólítanak, kevésbé aggályos az erkölcsi kérdések tekintetében. Annak ellenére, hogy a regényben bemutatott asztaltársaság, miközben rumot és vörösbort iszik, sült halat ropogtat hozzá, szinte infantilisán viszonyul környezete jelen és múlt idejű problémáihoz, pontosan ismeri azok erkölcsi vetületét. Tamás építkezési ellenőrként korrumpálódik, visszalopja ismerőse eltulajdonított pénzét, és minden lelkifurdalás nélkül, pontosabban zsarolással, megtartja az összeg egyharmadát, devizaüzérkedésben közvetít, és sorsára hagyja a lányt, aki őt nagyon szereti, és tőle reméli gyógyulását. A regény kezdetén megjelenő szimpatikus elbeszélő a történet végére erkölcstelen figurává aljasul, leromlástörténete során pedig csak annyi történik, hogy a csatorna menti kisváros vezetéséhez idomulva maga is egérutakat épít arra az esetre, ha valami rosszra fordulna, vagyis, ha a prágai tavasz nyomán a Varsói Szerződés öt tagországa katonai intervenciót kezdene Jugoszlávia ellen, ami során kétségkívül háború törne ki. A lezárult életműben a Testvérem, Joáb az elbeszélt történelmi időt illetően beilleszthető Gion családtörténeti tetralógiájába, a Virágos katona (1973) és a Rózsaméz (1976) története után, az Ez a nap a miénk (1997) és az Aranyat talált (2002) ábrázolt ideje elé. Az 1968-ban írt Testvérem, Joáb életanyagában naprakészen időszerű volt, ennél fogva szokatlanul provokatív műnek számított, Gion Magyarországon feketelistára, Jugoszláviában a gyanús írók névsorába került miatta, akkoriban - megjelenése előtt!, amire se előtte, se utána nem igazán akad hasonló súlyú példa - a hatalmi testületekben, meg azokon kívül is, vitáztak a kéziratról, és többet beszéltek róla aktualitása, mint esztétikai minőségei kapcsán. Pedig éppen az volt Gion legnagyobb bravúrja, hogy a jelen időszerűségét, a történés, a megírás és az olvasás hármas egyidejűségét nem tézisbe vagy feltáró dokumentumba, hanem öntörvényű regényvilágba ültette át, miközben a realizmus, mint reális szituáció és a jelképesség felé hajló „dúsított" realizmus, mint a reális szituációnak az irreális (hiperrealista, nagyított, ismételt, naiv, túlfokozott, banalizált) felé való tágítása között mozgatta narrációját. Mintha tudta volna, hogy a későbbi, már Magyarországra való áttelepülése után írt műveivel szemben a bírálók éppen ezt a túl- színezettséget vetik szemére, mondván, hiteltelenné teszi túlzásaival a történeteket, itt is alkalmazta a „pedig pontosan így volt, esküszöm nektek"-féle hitelesítő mondatokat, miközben többször elismételte, hogy az elbeszélő azért rendel rumot, mert valaki mesélte, hogy az igazi férfiak rumot isznak, és ő is szeretne az igazi férfiakra hasonlítani, vagyis jelezte az elbeszélés és az elbeszélő személyének fiktív, alakmás jellegét, egyben pedig azt is nyomatékosította, hogy regényt ír, ami már majdnem olyan, mint a valóság, ám mégsem 89
