Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Lengyel András: „…a vulkánló Európa hátán” (Németh Andor, a berlini tudósító)

táncig és apró perverzitásokig licitált felefelé [...]. Voltunk orosz lebujbán és ittunk vutkit, [...] egy autó után szaladtunk, mely a szűkre szabott császári alléé boltíve alatt döcög rendszeresen s néhány év alatt szétsikálja a szűkreszabott emlékművet... és mentünk volna még sokfelé, de elfogtak bennünket a rendőrök és bevittek az őrszobába, ahol be kellett mondani a nacionálénkat s ahol igen szigorúan bántak velünk, mert nem átallottuk bevallani, hogy bécsiek vagyunk. Berlinben sok az idegen, s különösen a bécsiekre haragszanak. Ok tudják, miért." (BMU, 1922, 277. sz.) Mindez, első olvasásra, csakugyan egy alkalmi látogató, egy turista élménylistája. Németh azonban már ebben a cikkében is továbbjut a fölszín puszta regisztrálásán. Már önmeghatározása is meglepő: „Sokan vagyunk itt áru- és egyéb siberek" - mondja, sajátos őrszobai definícióként. Ezzel a többes szám első személlyel ugyanis önmagát is besorolja egy kétes, berlini populációba, egyszerre jellemezve saját helyzetét és a környezetet. Igazi fölismerése azonban mélyebben húzódik meg: „A valutaromlás és a teljes gőzzel dolgozó város" - ez szerinte Berlin definíciója, s ennek a két pólusnak az egymás ellen feszülésében ismeri föl azt a dinamikát, amely a város légkörét alapvetően meghatározza. Berlin ugyanis benyomásai szerint, egyfelől: „Világváros, szédítő távolságok és elejétől-végig, széltében-hosszában, keresztül-kasul, akárhonnan jössz, akárhová mész, esőben, hóban és sárban ezrek rohannak. Munkára. A munka szabályozza az életet itt s ha az emberek lélekzethez jutnának, kitörne a forradalom. De nem jutnak lélekzethez. A percek értékesítése a vérükben van." (BMU, 1922, 277. sz.) Ez a diagnózis, persze, még akár a legendás német szorgalom egyszerű újrafogalmazása is lehetne, de nem az, vagy nem csak az. Részben azért, mert ebben a szorgalomban Németh a maga ellenpólusát (is) látja, azt a gépies, lelketlen ténykedést, amiből, ismeretes, mindig igyekezett kivonni magát. Részben, ettől egyáltalán nem függetlenül, fölismeri álságosságát, s a német szorgalomnak ezt az oldalát emeli fénybe: „Vajon feljavítja-e a márkát a görcsös termelés, amelynek rideg lelketlenségét sehol sem érzed olyan valósággal, mint éppen itt?" - kérdezi. S válasza saját kérdésére egyértelmű: „Gépek portékát termelnek, amelynek kiállítása és kelletése kétharmadát teszi ki az alap-árnak; az uralomra jutott nagyipar a békeidőkre emlékeztető erőfeszítéssel löki felfelé a termelés statisztikáját; mesterséges igényeket támaszt, hogy elfelejtesse a valódiakat; műholmikat termel egy műélet izgalmainak csillapítására; elkábít nyüzsgésével, elszédít kínálataival, fejedet fájdítja reklámjaival, amellyel mind azt akarja igazolni, hogy az élet megy előre! Vajon igaz-e? Vajon van-e élet e lázas életkedésben, vajon nem egy halott masina kattog-e lelketlenül tovább? Wer gibt mir Bescheid?" (BMU, 1922, 277. sz.) Majd, fogalmibb szövegezésben, de még élesebben: „A pótlékok rettenetes munkagyára, a csakazértistermelés, a szabadjára eresztett verseny őrülete. A termelés mechanizmusát és a személyiség eldologiasodását sehol sem tanulmányozhatni tisztábban. Kolosszális méretek." (BMU, 1922, 277. sz.)

Nem kétséges, ez a Berlin-kép lényegét tekintve modemitás-, vagy ha tetszik: kapitalizmus-kritika. Az olyan terminusok, mint pl. az eldologiasodás emlegetése nyilvánvalóvá teszik e nézőpont marxizáló indíttatásait. (Talán a Lukács György fölfogására való közvetlen visszavezetést is meg lehetne kockáztatni.) De, úgy vélem, ennek rögzítése csak az érem egyik oldalát mutatja meg. A diagnózisban benne van Németh személyes viszonyulása is, az álságosnak fölismerésére való személyes érzékenysége. Ám mielőtt „apokaliptikus" víziót fedeznénk föl a cikkben, nem árt figyelembe venni: itt, bármennyire egyéni megfogalmazásban is, de valóságos összefüggések jelennek meg - ezt a német történelem alakulása visszamenőleg is igazolja. S Németh érdeme, hogy a tőke-logika látszatokat, „művilágot" produkáló természetének, ennek a máshol is érvényesülő feno- ménnek a megjelenítése mellett fölismeri a sajátost is: a méreteket s a praxis végletességét is. A „német" szorgalomnak, a „munka szabályozta életnek" ez a Berlinben tapasztalható végletessége Németh számára fölismerhetővé teszi azt is, ami máshol „csak" rejtve, tom65