Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Lengyel András: „…a vulkánló Európa hátán” (Németh Andor, a berlini tudósító)

pítottan érvényesült. S a ,,műholmik"-ban, amelyeket „egy műélet izgalmainak csillapítására" termelnek, méghozzá végletes szorgalommal, fölismeri azt a dinamikát, amely minél erőteljesebben érvényesül, annál súlyosabb következményekkel jár. Azaz, mondjuk ki nyíltan, érzékeli, „megsejti" a gyakorlatban önmagát megjelenítő irracionalizmust.

Az Oroszok Berlinben (BMU, 1922, 191. sz.) már egy másik oldalról, egy speciális helyi szín érzékeltetésével közelít Berlinhez. Észreveszi, hogy a berlini orosz populáció „beleírja magát és magán keresztül az orosz etnográfiát Berlin külső képébe. A rideg négyszögletes berlini üzletek közepette [...] a monotóniából ki-kiri egy-egy cirillbetűs, vagy francia szöveges orosz cukrászda szerényebb táblája, vagy elmenőben orosz könyvbolt tarkafe- deles könyveire pillantasz. Nem is szólva az orosz szellem beágyazódásáról a korszerű művészetekbe." (BMU, 1922, 291. sz.) A berlini oroszokról rajzolt kép már jelzi, immár végképpen nem egy turista benyomásainak ad hangot. Észreveszi, hogy: „Az emigráció eltűnt, talán elmerült valahova, vagy visszaszívódott haza - vagy meggazdagodott. Sőt a háborúelőtti orosz diákéletet is hiába keresem: a világbolygó, forradalmi eszméktől mámoros orosz ifjúság szerepét az éhező külföldi magyar fiatalság vette át. Ami orosz itt van: az igen reprezentábilis, divatot és ízlést diktáló vezető osztály; és tényleg módosító, fejlesztő hatással van Berlinre - minden ellenük forduló ellenszenv dacára." Majd: „A pénz minden az ellenforradalom e hányatott s ki tudja, hogy végződő esztendejében. Akármi történjék is: az oroszok alkalmasint itt maradnak, annyira beékelték már magukat a város életébe. S kétségtelen, hogy ők festenek romantikus színeket Berlin szürkén egyforma külsejére. Ahány orosz, annyi sors, annyi élet: hajsza, menekülés, lángolás és ittas jajgatás. De itt a jómodor európai nyilvánosságán mintegy temperában látjuk őket: a belsejüket találgatnunk kell." E tudósítás, persze az, ami hivatalból lennie kell: érdekes színeket fölvillantó tudósítás. A külső, a látható világot mutatja, ennél többet nem ambicionál. De értelemszerűen megjelenik benne az is, ami speciálisan Németh érdeklődésének jele: a cukrászdák etnográfiája mellett az orosz művészet: „Igazán orosz: a kékmadár-kabaré dekoratív képei, a népmesék fantáziájára szövött kosztümök, a bijoubafoglalt orosz dalok (noha mindez műipar, s némileg túlhangsúlyozottan a külföld számára készült), de legigazabb: a Galerie Lutz orosz tárlata, az orosz festészet legújabb alkotásai, amelyen át illusztrálva látjuk azt a nagy erőfeszítést és jövőbenézést, ami ma Oroszországban végbemegy". (BMU, 1922, 291. sz.)

Az Oroszok Berlinben ezzel zárul, a Házak és szobrok Berlinben (BMU, 1922, 294. sz.) pedig, a város építészed jellegzetességeinek leírásába ágyazva, lényegében itt folytatódik. Hogy az épített Berlint: a házakat, utcákat, tereket, köztéri szobrokat milyennek látja, útikönyvtéma. (Németh később csakugyan írt is útikönyveket, pl. Ausztriáról s Magyarországról.) A cikk e feladatot, némi távolságtartással, a bécsi kedélyességhez mért ridegség fölemlegetésével teljesíti is. Igazán érdekes azonban akkor lesz, amikor a köztéri szobrok kritikája után átvált a Galerie Lutzban látott „uj szobrok"-ra. Itt már az új művészet ideológusa szólal meg, aki a Galerie Lutz szobraiban és installációiban saját törekvései kifejezését fedezi föl. „Szobor csak úgy szép, ha magamagáért van, s nem egy rajta kívülálló cselekményre utal" - a berlini köztéri szobrokat e pozícióból utasította el. „Az új szobrok [azonban] egészen mások" - mondja. „Mint minden igaz művészet, olyasmit fejeznek ki, ami még nincs meg a fogalmiakban. Ami azért van, hogy előhívjon belőlünk valamit, hogy igézzen és megijesszen. Az ember csodálkozva nézi a Galerie Lutzban kiállított Tatlin-alkotásokat. Amikhez képest az ugyanott látható tarka Archipenkó-figurák egészen nyilvánvaló kifejezések. Tatlin szándékai homályosabbak. Félig művész, félig feltaláló s ha lenne még egy [,] félig fölösleges, kíváncsi gyermeknek nevezném, aki annak örül az anyagban, ami anyag s nem annak, amire használható. Mert állítólag úgy is van, hogy az orosz mizéria egy idejében némely művész - nem lévén se színe, se vászna, se más alkalmassága - az ipari világ elkallódott és felhasznált törmelékeiből kezdett művészetet konstruálni. Teszem úgy,

66