Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fried István: Jókaival az abszurd határán (Történetek egy ócska kastélyban)
hogy az életmű szigorú megtervezettségét feltételezném) olyan írói-műfaji projektumról lehetne szólni, amely törekszik a hivatalos tudat elvárásainak kielégítésére, ezzel párhuzamosan, egyáltalában nem kifejtve, inkább más művekbe rejtve, robbantgatja a hivatalos tudat nyelviségét, emberképét (többnyire, főleg a pálya első szakaszában óvatosabban, a pálya fordulója után kevésbé óvatosan, még a lezáratlanságot is megkockáztatva, azaz felmondva a harmónia-elvet). Annyi minden bizonnyal feltételezhető, hogy legalább két tényező érdemelné meg, hogy a Jókai-kutatásban az eddiginél lényegesen több figyelemhez jusson: 1. ) Jókai regényeiben az idegi folyamatok leírása részint orvosi szempontból bizonyulhat érdekesnek, ám Jókai romantikája, antropológiája, illetőleg a regénynyelv újragondolását jobban segíti, ha őrültjeinek, túlfeszített idegzetű szereplőinek alternatív világát kísérelnénk meg rekonstruálni; alternatívnak nevezhető ez a világ mindenekelőtt azért, mert nem feltétlenül logikája hogyanjában tér el az „épeszűekétől", hanem tárgyi és nyelvi „leképzettségében". Azaz a személyiség és a „világ" közötti, természetes nyelven zajló kommunikáció helyébe olyan nyelviség lép, amely másfajta viszonyrendszerben érdekelt, és amely nem vagy alig értelmezhető mint „helyettesítés", inkább egy viszonylagos autonómiával rendelkező „világ" artikulálódik. Ennek következtében a kialakuló helyzetekben szerepet kapó (regény- vagy novella-) alakok különféle reakciói jelezhetik az átjárás lehetőségét és/vagy képtelenségét a kétfajta megnyilatkozás, tudatállapot között. 2. ) Amiről még eleddig nem volt szó: messze nem bizonyos, hogy megelégedhetünk e szokványos műfaji besorolással: Jókai egyébként is ingadozott a műfaji megnevezések között, ám ezúttal az a XIX. századi regényterv sérül, amely a klasszikus drámáktól legalább a cselekmény egységének elvét kölcsönözte. Ugyanis az idevonatkoztatható alkotások egy némileg rövidre záró olvasat szerint (s ebben a Jókai-kutatás számottévő része osztozott, legföljebb a szerkesztetlenséget vagy aránytalanságot rótta föl írónknak) a regény eseményeinek fő vonulata mellett a kitéréseknek minősített/bélyegzett „epizódok" összefügghetnek a folytatásos regény „dramaturgiájához" való alkalmazkodással, azaz az egyes folytatások olyan típusú lekerekítettségével, amely a folytathatóságot (vagy annak illúzióját) fenntartja, a kifejletét elodázza. Igaz, ezáltal az epizódoknak nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint amilyennek a könyvalakban megjelenéskor lesz. így kettős műfaji elgondolás érvényesül: a közlés helyétől (napilap stb.) függően: a folytatásos regényé, elbeszélésé, kisregényé, majd a kötetben az esetleges önelnevezésé, amely egyben az olvasás mikéntjét (is) irányítaná. A Történetek egy ócska kastélyban7 már a címével és az első megjelenés helyével a szórakoztató irodalomba való besorolást sugallja. A Nővilág 1858-as évfolyamában látott először napvilágot, a Vajda János szerkesztette „irodalmi divatlapban", és már 1863-ban elkészült első német fordítása, amely a pesti német nyelvű olvasóközönséget célozta meg. Hogy aztán az 1880-as és az 1910-es esztendők között előbb Bécsben, utóbb Berlinben népszerű sorozatok darabjaként különféle fordítások révén hódítson a német nyelvű közönség között. Már az első kiadás a Magyar könyvek a nép számára (Ungarische Bücher für das Volk) negyedik darabjaként jelzi, hogy a szerkesztők hová sorolják ezt a Jókai-művet, feltételezve, hogy a kevésbé műveltnek gondolt nagyközönség számára terjesztett mű népiesnek gondolt tartalmánál fogva népszerű lesz. Az ausztriai kiadást az Allgemeine Nationalbibliothek sorozata vállalta, s a két, egymást követő megjelentetés kedvező olvasói reakcióról tanúskodik; miként az 1908-as, majd az 1910-es berlini, amely az Universal Bibliothek-beli megjelenéssel igazolta (legalább) az eladhatóságot. A fordítások címváltozata viszont a sorozatok igényét csak részben veszi figyelembe, a visszafogottság csak részben magyarázható a magyar cím átírásával, inkább a tárgykör megjelölése révén kínál információt. Az Auf meinem Schlosse a perszonális előadásra utal, a Die unsichtbare Sängerin 51
