Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Grecsó Krisztián: Doktor urak

házsártos vénlegénynek tűnt, jogai rigolyákká aszottak, és mint ilyenek, száműzettek is a háztartás rendjéből. Hanna néni nem csinált feltűnő dolgokat. Alig néhány parfümöt dobott ki, éppen csak átrendezte a ruhák helyét, mégis, néhány nap alatt magához öregítette testvérét. Helyreállt a rend, az idő eddig fájóan felborult rendje. Szalma Lajos, hiába, hogy férfiből van, már nem pajkos kisgyerek. Jocó hosszú ideje most először gondolt bele nagybátyja korába, hogy négy évvel ötven fölött van, hirtelen a ráncai is feltűntek, és az a fény, ami eddig nem hagyta saját korához öregedni, hiányzott a tekintetéből. Szalma Lajos erősen lefogyott, és bár erőlködött, meglehetősen életunt lett és szomorú.

Utóbbit Jocó nem értette igazán. Sőt, egyáltalán nem értette. Ha a méhkeréki albinos esetre gondolt, ha az apja felfoghatatlan, tragikus halálát idézte fel, ha Szalma Lajos kiszámított, mesterséges konfliktusait vette számba: a roma lány esküvőjétől a szántszándékkal megalázó párzásokig, akkor Kucsera halál- performansza, ahogy magára robbantotta a csirkefejjel teli befőttesüvegeket, hab volt a tortán, Lajos bácsi örvendezhetett, ez a világ valóban az ördögé, és boldogulni csak az ő eszközeivel lehet. Azzal az eljárással. A hóhér kivégezteti magát korábbi áldozataival, ömlenek rá a tartósított baromfifejek, az üvegcserép, és a halálból visszatér egy csapatnyi szárnyas, hogy megbosszulja magát a hóhéron. Ez avantgárd művészettörténet-előadásra való. A sátán nem felejt, és nem is igazságtalan, a rosszból és vágyakozásból mindenkinek jut. A tehetségtelen fakir egyetlen eredeti produkciója a saját halála. Mennyi állatnak odasúghatta, mielőtt a sebesen forgó tárcsával lemetszette a fejét, hogy „ne félj, visszajössz értem", „hazaviszlek, és te hazaviszel". Okos világ ez, a halál miatt semmi sem lehet eléggé igazságtalan. A megtorlásnak van egy pompás és zajos üteme, feszes ritmus, akár a napoké, az óráké, a perceké.

Jocó megdöbbent magán.

Ezeket Szalma Lajosnak kellett volna mondania.

Ilyet ő magától nem tud, de legalábbis nem akar tudni, lehet, hogy nagybátyja hatása még mindig sokkal erősebb rá, mint az, az anyja szavaival élve, „kívánatos lenne".

Lajos bácsi úgy kortyolgatta sörét a Kakas sörözőben, mint egy hadirokkant. Mint aki nem akar többet inni. Jocó belekezdett, hogy elmondja üdítően eredeti gondolatmenetét Kucsera Tibor első és egyetlen valódi produkciójáról, de Szalma Lajos leintette. A városrendezésről és az időjárásról motyogott néhány idióta mondatot, aztán pedig olyan szamár mosollyal üldögélt, mint aki be van nyug- tatózva. Jocó nem bírta ki, meg is kérdezte, hogy be van-e. A válasz nyugodtsága és természetessége szokatlan volt. Ismét az. Szalma Lajos egyszerűen közölte, hogy nem, nincs. Nem kérte ki magának, nem vagdalódzott. Jocó hozni akart két Unicumot, de még fel sem emelkedett az asztaltól, mikor Lajos bácsi megszólalt.

— Én semmit sem kérek, fiam. Fáradt vagyok, haza szeretnék menni.

Jocó kikészítette az öltönyét, és elővette vizsgázós, fekete szövetkabátját. Reggelente már fagyott, s mivel Jocónak nem volt kedve a butikokat járni, elhatározta, színházba járás kabátját lefokozza hétköznapivá. Ebben jár ezentúl az ügyészségre. Hetek óta nem volt benn, előbb az apja halála, utóbb pedig

9