Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Urbanik Tímea: Növénytár nyílás és virágzás (Magyar irodalmi herbárium)
Nagy Márta A gnózis poétikája Lengyel Tamás: Tamás evangéliuma 2004-ben újabb dokumentummal bővült az apokrif iratok köre. Nem tudományos szenzációról van azonban szó, sokkal inkább irodalmi eseményről: a szöveg ugyanis nem valamely barlangból vagy elfeledett könyvtárból került elő, hanem Lengyel Tamás tollából született. A Kárpátaljáról származó, több mint tíz éve Budapesten élő költő második verseskötete Tamás evangéliuma címmel jelent meg. Jelenkori, kortárs evangéliummal állunk tehát szemben, így felmerül a kérdés: milyen örömhírt mond egy mai evangélista? Gazdag és jelentős hagyományhoz kapcsolja magát Lengyel Tamás szövege. Tamás evangéliuma ismert apokrif logion gyűjtemény, feltehetőleg a II. században keletkezett. Szerzőjének nem sok köze van Tamás apostolhoz; az ő bőrébe bújt, hogy ilyen módon keltse a hitelesség látszatát. Jézus mondásait ugyanis saját interpretációjában adja elő, és azt állítja, hogy a mester csak őt avatta be a valódi, titkos, mások elől elrejtett tudásba, amit most a közönség elé tár. Az evangélium a gnosztikus apokrif iratok körébe tartozik tehát. Az effajta szerepjáték általános volt az apokrif szerzők körében: ismert bibliai alakok mögé bújva hitelesként tüntették fel tanításaikat. E magatartás sajátos átmenetiséget ad ezeknek az írásoknak: dokumentum és fikció között ingadoznak. Ez a köztes lét azonban a kanonikus evangéliumoktól sem idegen, hiszen bebizonyosodott, hogy távolról sem tekinthetők hiteles életrajzoknak: dokumentum és fikció kettőssége itt is erőteljesen jelen van, és az arányokat illetően csak sejtéseink lehetnek. Ilyen értelemben az evangélista nem más, mint író. író, aki írásba foglalja az addig csak szóban létező és terjedő Igét. Krónikás és (szöveg)világ teremtő egyszerre. A gnosztikus evangélista ennél is tovább megy: ő a titkos tanok, az ismeretlen világ krónikása. Vagy legalábbis ebben a szerepben tetszeleg. Megteremti tehát az elrejtett világ szövegét. A mai evangélista magatartásában és önértelmezésében is fellelhetők az elődök alapvető vonásai, ám a hangsúlyok némiképp eltolódnak. A szerepszerűség felerősödik, az önsokszorozás a világ teljességének intenzív megélését, bejárását segíti elő, ilyen módon az autentikus (lírai) én a vándor lesz. Mindez már a kötet nyitó versében, a Tamás evangéliumában megfogalmazódik: „padlóra fekszem víz alá meztelenül lépek a falba követ emelek fát szelek át beköltözöm kutyába halba embereket öltök magamra páros számú végtagokat lopok [...] végül - se vágyai se otthona - vándor ki mindent bejár mégsem szabadul és léptei csak megöregednek" Az Ige a(z ars) poétika, a költői/művészi lét tematizálása felé mozdul el. Legteljesebben az ige című ciklusban van ez jelen. A költő bűvészként, mágusként aposztrofálódik (a bűvész), aki ismeretlen tartományokban mozog otthonosan, az elzárt, titkos tudás birtokosa és közvetítője. Ez a közvetítés leküzdhetetlen kényszer és feladat számára: 113
