Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi
Kántor Lajos Vörösmarty - Bazilika - Károlyi Budapest más, mint Erdély. Hát persze, hogy más. Mi összesen vagyunk annyian, ha vagyunk, mint ők ott, fővárosiak. De végül is, mi ez a marhaság, vitatkozik magával Sebestyén, ez az ők és mi? Fejtse le magáról a fiait meg az unokáit? Apja egyetemi éveit, az Eötvös-kollégiumot? És akik építették a várost a Duna két partján? Kós Károlyt? Bánffy Miklóst, a Nemzeti Színház, az Operaház intendánsát? Cs. Szabót, a rádió irodalmi osztályának vezetőjét? Barcsay Jenőt, a művészeti anatómia tanárát? Jékelyt? Németh Lászlót nem számítaná ide, Nagybánya ellenére, ő inkább vendégként járt erre a későbbiekben, bár lehet, hogy Duna-Európa, a tej testvériség igényét innen is lehet eredeztetni. Páskándi viszont, aki ott, a Duna mentén próbálta folytatni (igaz, a Nagyenyed utcában)... Kolozsvári Papp ott írta kolozsvári regényeit, elbeszéléseit. Panek oda ment meghalni. Ilyenkor, könyvhét táján, fölerősödnek a kérdések, a kételyek. Bár állnak az ő sátraik is a Vörösmarty téren, újabban a Bazilika előtt, a könyveiket pedig más - nem csak erdélyi — kiadók is kínálják, ha akad rá vevő: a Magvető, a Balassi, az Európa, a Héttorony (vagy ők már nincsenek?), az Ister, a Korona. Az engesztelhetetlen napverésben ülni a bódé mellett, a semmitől nem védő ernyő alatt, várni azt az egy-két vásárlót - nem a legkellemesebb foglalatosság. A várakozás tulajdonképpen szégyenletes óráit csak a baráti, főképpen a szakmán belüli találkozások ellensúlyozzák - újvidékiekkel, pozsonyiakkal, pécsiekkel -, billentik át a kellemetlenből az emlékezetesbe. Hát használjuk ki az alkalmat, toljuk össze a könyvheti kis fehér, kerek asztalokat, sütkérezzünk egymás fényében - határoz Sebestyén László, úgy is, mint teljhatalmú moderátor. A szervezés is könnyebb lesz, néhá- nyan a meghívandók közül, a pestiek meg a budaiak amúgy is kijönnek, a távoliak némelyike szintén felutazik erre a hétre, szóval többen lehetünk együtt, „kiválasztottak". Cs. Szabó meglepetéssel, de kétségtelen örömmel lapozgatja Erdélyi metszetek című könyvét. Nem emlékszik ugyan, hogy lett volna ilyen kötete - hát persze, 2004-es évszámot mutat a Komp-Press kolozsvári kiadványa -, a szövegek azonban tőle valók. Vasrácsos ablakok anyai nagyszülei Rózsa utcai házán, a hátsó borítón jóleső ajánló szöveg: „a dunántúli szellemiséget kutató Várkonyi Nándor, az erdélyiséget értelmező Makkai László vagy éppen a »kassai őrjáratot« végző Márai Sándor mellett talán Cs. Szabó László az, aki a legszebben tudott beszélni a történelmi magyar tájakról: ezeknek a tájaknak a leikéről és költészetéről, egyéniségéről és hagyományairól." Egy kicsit arrébb már az életműsorozatát lehet megvásárolni, a sorozat első darabját, köztük az életrajzi írások gyűjteményét. De ki ez a fiú, ez a Balassa Péter, akinek a műveit ugyancsak elkezdték sorozatba gyűjteni? O nyilván már az új nemzedék, mondják, esszét ír, és nem is akárhogyan. A Végtelen beszélgetést nyilván másokkal, másokról folytatta, az ő partnerei nem Illyés, Weöres, Szabó Zoltán; lám csak, Pilinszkyben lehet hogy találkoznak. Ám itt egy régi, nálánál jóval öregebb erdélyi: Kós Károly levelezését ugyanaz a kiadó jelentette meg, Pesten, amelyik az ő életműsorozatát indította, a Mundus. A Volga Nyugaton... ez 50
