Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi

meg mi? Szilágyi Domokos útinaplója, Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár. Ilyenről eddig nem hallott. Szilágyiról persze igen, elismerő véleményét szóban, levélben jelezte kolozsvári barátainak. Nem csodálkozik hát, hogy a Nap Kiadó „Emlékezet" sorozatába bekerült Szilágyi.

Gondolta volna az öreg Kós, hogy így egymás mellé kerülnek, irodalomtörténeti közelítésben, pontosabban a kiadói vállalkozás időbeli egybeesése okán, Szilágyi Domokossal? Ezt már Sebestyén kérdezi, ahogy Csé mögött jár a könyvheti böngészésben. Kiáltó Szó - Kényszerleszállás. Fél évszázad távolságból, kétféle hang, kétféle lehetőség. Mostanában többször is végiglapozta a hozzáférhető Kós-leveleket (a sajátjait is, kéziratban), s a Czine Mihálynak címzettekben újra találkozott az öreg konzervatív irodalmi ízlésével. Nem új a felfedezés, hiszen Kós még az általa piedesztálra emelt Adyt is csak a Léda-dalok nélkül, Móriczot „a Sárarany és hasonlók" leszámításával vállalta és vallotta, és nem titkolta el, hogy idegen tőle Babits, Kosztolányi, Karinthy. A Helikon-szerkesztő Kuncz Aladárnál többre taksálta Kovács Lászlót, alighanem igazságtalan kortársi ítéletet hagyva az utókorra („...már 1929-ben Aprily és 1929 őszétől Kuncz is csak félkézzel, sőt jórészt sehogysem szerkesztettek"). Akkor hát mit csodálkozunk azon, hogy Páskándi lírája helyett a Kiss Jenőét ajánlja irodalomtörténész barátja figyelmébe, és kiiktatná irodalmunk új életszakaszából „a fiatal íróknak nyugati divatdzsungelből összetallózott s avantgárdnak kinevezett értelmetlen és primitív" szabadverseit, abszurd epikáját és „nagyképű, ún. gondolati drámáit", mert ezek nem tükrözik a nép sorsproblémáit a hazai valóságban. Igaz, másutt, Féjának írva, dicséri Páskándi történelmi színdarabjait, Székely János Dézsrfja, Kányádi versei, Sütő András és Bálint Tibor regényei mellett. És örömmel vesz tudomást a fiatal székely költőkről. Van itt azért pikantéria az utókor számára. Például amit Bánffy védelmében ír Apálynak (1965-ben), a Szépirodalmi Kiadó irodalmi vezetője, teljhatalmú ura egyik megnyilatkozásáról. Sebestyén most igazolva érzi magát ellenszenvében, többször is hasonló tapasztalatot szerzett, Illés Endrével találkozva. Kós Károly még frissiben olvasta a Kortársban Illés írását Bánffy Miklósról, „a dilettánsról", így nem fékezi magát dühe kifejtésében: „Bevallom, felháborított a nagyképű, vállveregető hang, amivel ez a szürke írófióka, ez a szorgalmas mesterember merészel beszélni arról a »nagyúrról«, akivel annakidején, mint a Révai-testvérek alázatos cselédje csak hasravágódva mert tárgyalni. De Illés Endre »dilettánsa« azért mégis igazi művész volt. Nemcsak az Élet művésze, de az irodalomé is, Illés E. elvtárs pedig mégis csupán amolyan író-szakmunkás, mesterember, aki most látta idejét, hogy a halott művész-nagyúrba vitézül belemarjon."

Itt és ott, már megint. Persze, a tények, a sokfélék. Még mindig az öreg Kosnál maradva (most éppen 1956 februárjában):- A napokban beszéltem Illyés Gyulával, és tőle is hallom, hogy a magyar irodalom berkeiben friss szelek fújdogálnak: az írók, az igaziak, felfedezték, hogy mégiscsak nekik kellene elöljámi s nem a kritikának, mert fordítva - természetellenes. Csak tartanának is ki igazuk mellett, és akkor fújjanak át mihozzánk is egy kicsit a maguk friss szellőjéből, reánk férne a friss levegő máris - hullana a férgese. Gyenge jelecskék vannak már itt is, de a goromba valóság nehezen tud ide beférkőzni. No de minden gyümölcs megérik, ha megjön az ő ideje, és akkor csak az marad a fán, aki egészséges.

Épp egy negyedszázaddal előbb, „a magyar kultúra hadszínterén" álló harcba bekapcsolódva, a „nemzeti jelleg" védelmezése címén Móricz Zsigmondot támadó professzor uraknak, államtitkárnak, szerkesztőnek üzent át Kós, az erdélyi frontvonalról:- Mióta a világ áll, ezek a harcok végül mindig - természetesen - úgy dőltek el, ahogy el kellett dőlniük: az ifjúság győzött, a reneszánsz győzött, a forradalom győzött.

Hát, csupa ellentmondás. A szent öreg szövegeiben is. Ő, aki előbb Gézát, Páskándinkat megkérdőjelezte - igaz, az abszurddal volt főként baja -, 1972 augusztusában egyebek

51