Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Szekér Endre: James A. Michener: Az andaui híd (Editorial Danubio, Buenos Aires, 1957)
Szekér Endre James A. Michener: Az andaui híd Editorial Danubio, Buenos Aires, 1957 Márai Sándor 1957. március 4-én a Szabad Európa Rádióban beszélt Michener A híd Andauban című könyvéről, a több száz magyar menekültről, Ausztriába, az andaui hídon. A könyv jelentőségét maga Márai emelte ki, s a következő mondatot idézte rádióelőadásában Michenertől: „A magyar forradalom a világtörténelem fordulópontja." James A. Michener amerikai egyetemeken tanított, így a Pennsylvania Egyetemen, a híres Harvardon is, és ő 1956 őszén Ausztriába, Bécsbe jött, rengeteg magyar menekülttel beszélt. 1956, a magyar forradalom jelentőségét felismerve adatokat, élményt „gyűjtött", és megírta Az andaui híd című könyvét, mely akkor igazi írói-emberi tettnek számított. Michener különös módon dolgozta fel az 1956-os magyar forradalmi eseményeket: kiemelt egy-egy „riportalanyt", akinek a sorsát félig-meddig végigvitte. Mindig szorosan kapcsolódott a forradalom konkrét tényeihez, színhelyeihez, ahova elvitte egy-egy kiemelt hősét. Egyhelyütt megállapította, hogy kb. három szereplő alakjából gyúrta össze hősét. Pl. Tóth József, az ifjú munkás alakjában azt a kőbányai gyári meghurcolt hőst állítja elénk, akinek családját az AVH megveri („Semmi sem történt velem" - ő nem mondhat semmit, neki hallgatnia kell.) O is eljut a Rádió épületéhez, a valóságos harcokhoz. S megdöbbenve veszi észre ő is, hogy az ávósok a mentőautóba rejtve viszik a fegyvert a védekezőkhöz. Tehát ebben a fejezetben egy munkáshőst emel ki és egy fontos helyszínt, a Bródy Sándor utcában, a Magyar Rádió épületét. Az író tudatosan különíti el a különböző származású, műveltségű, állású, életkorú stb. szereplőit, más és más körülmények közé helyezi őket. Szereplői riportszerűen megrajzolt alakok, nem eléggé kidolgozott lélekrajzzal. Michener könyvében érezzük a friss élmény erejét, az újságírói hitelességet egy-egy dokumentummal alátámasztva. És minden sorát áthatja a forradalomban résztvevő magyar nép iránti rokonszenv, együttérzés. S mellette az 1956 forradalmát tankokkal eltipró barbár szovjetek iránti ellenszenv, gyűlölet. Michener jól választja meg a budapesti színhelyeket: a Rádió épületétől a Kilián laktanyáig. Pontos eseményeket rögzít: pl. a Sztálin-szobor ledöntése, az Országház előtti tömeggyűlés. Jól választja meg a hitelességet érzékeltető neveket: Nagy Imre, Maiéter P£l, Gerő Ernő, Rákosi Mátyás stb. Vázlatosan dolgozza fel az 1956. október 23. előtti eseményeket, pl. a Petőfi Kört. Jól érzékelteti azt, hogy a magyarok előbb-utóbb azt tapasztalták, hogy „magukra hagyta őket" Nyugat, a nyugati hatalmak. És az orosz tankok szörnyű terrorhullámának nem állít egyetlen nagyhatalom sem gátat. A magyarokat hagyta fegyvertelenül, benzines palackokkal harcolni a szovjet tankokkal szemben. A könyvben olvashatunk a Corvin közi harcokról, a Móricz Zsigmond körtér környékéről, a csepeli munkások harcáról, az AVH-székház félelmetes kínzásairól stb. Néhányszor a nem magyar szerző bizonytalan történelmi adatokkal él (mohácsi vész), könnyeden fut át fontos dátumokon, Buda és Pest elkülönítésén, nem áll meg, nem magyaráz, nem elemez 40
