Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKEZETE - Szekér Endre: James A. Michener: Az andaui híd (Editorial Danubio, Buenos Aires, 1957)
eléggé. Olykor a publicisztikus megközelítés győz, és visszaszorul a történelmi hitelesség (pl. jelszavak, egyetemisták szerepe, lengyelek). A könyv mindenféleképpen jelentős beszámoló volt az 1956-os magyar forradalomról. Hibát, hiányosságot ne keressünk a kötetben, hiszen 1957-ben ilyen terjedelemben hírt adni a magyar forradalomról: fontos politikai tett volt. A szerző azonban legtöbbet és legalaposabban a magyar menekültekről tud írni. így könyvének ezen fejezetcímét emeli ki: „Az andaui híd" - ez a mű címe is. Hiszen ő maga az Egyesült Államokból az 1956-os magyar forradalom hírére utazott Ausztriába, Bécsbe. S onnan a magyar határ közelébe, így Andauba érkezett. (A régi magyar lexikonok Andaut mint Mosontarcsát említik, hiszen a község Trianon előtt magyar község volt. A Moson megyéhez tartozó község 1934-ben 1548 lakosú volt.) (Az ide érkező amerikai író megdöbbenve tapasztalta az andaui hídon átözönlő magyar menekülőket, velük beszélgetett el. Ez a látvány, a pár pillanatra szabaddá váló boldog emberek, akik a szovjet tankok által eltiport forradalom után elkeseredett, újra rabsorsba kényszerített, s onnan kiszabadulni akaró magyarok látványa - az író nagy élménye volt. Ezt írta: „Sohasem voltam tanúja semminek, ami a magyar meneküléshez hasonlatos lett volna." Michener azután azon lepődik meg, hogy a menekülők, a Szabadság felé kitörő, özönlő magyarok - a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből, életkorú emberekből álltak. A legtöbb talán a fiatal volt, a soproni egyetem diákjai, csepeli munkások, az Operaház táncosnője, a szimfonikus zenekar tagjai, művészek, írók stb. S ezt a szót használta az író: az „elit" menekült a rabságba süllyedt Magyarországból a szabadnak tűnő Nyugat felé. Az egyik menekülő a borzalmakra emlékezik, a Sztálin u. 60.-ra, az ÁVO börtönére. És közben a drámát is látta az író: a mindenét elhagyó, hontalanná váló, de a várt szabadságba fogódzó magyarok drámáját. Ezt a hasonlatot írta le Michener: a menekülők közt „mint valami Shakespeare-dráma királynője" - jön az andaui hídon. A határ mocsaras, nádas fedte, megközelíteni az andaui „szabadság-hidat" - nem volt könnyű. Az író most újra még jobban azonosul a menekülő magyarokkal: „Mindenki, aki átlépi a határt egy elbeszéléstéma, minden tíz menekült egy eposz." Maga az író is megborzong, amikor lát a menekülők közt anyát kisgyermekével a karján. Vagy több gyereket, akiket a szüleik vezetnek kézen fogva. De az is meglepte az írót, amikor előkelő, magas rangú, volt gazdag emberekkel találkozik a menekülők közt. Az olvasó nem tudja eldönteni, hogy melyik történelmi név a hiteles. Az író Festeticseket, Tiszákat, Károlyiakat, Esterházyakat említ. És a fiatalembert „nevezzük Esterházynak" szólítja, ügyes, gyors felfogású, jó humorú ember. „Családomnak az az ága, amelyből én származom - mondta -, jóval a tizenhatodik század előtt kapta a főnemesi címét." Budapest közelében négyezer holdon gazdálkodott, de birtokaikat elvették, s egy kétszobás parasztházba kerültek. És gyorsan hozzáteszi, hogy a parasztok a kitelepítéskor bátran viselkedtek, segítették őket. Őt személy szerint is meghurcolta az ÁVO. Pl. a szennyvízgödröt legtöbbször vele tisztíttatták. Az egyik menekülő tanulni szeretett volna az egyetemen, a másik a bécsi Operába menni. Minden könyvnek megvan a maga sorsa. így James A. Michener Az andaui hídé is, melyet az Editorial Danubio (Danubio kiadás) adott ki 1957-ben Argentínában, Buenos Airesben. A piros vászonkötéses könyvet sokan olvashatták, elöl összeragasztották, a fedőlap és kötet közt. A 312. oldala egy nyomtatott térképet tartalmaz, az Ausztriát és Magyarországot elválasztó határvonallal, a csatornával, az országúttal, az őrtoronnyal, az andaui híddal. A könyv tulajdonosa olykor beleírt a szövegbe, aláhúzott, kiemelt, vitatkozott. S most a térképes könyvoldalon pirossal a következőket írta oda: „Felmentünk" - az őrtoronyba. A hídhoz ezt a szót tette oda: „átment" rajta X. Y. A csatorna burgenlandi részénél folytatódik a piros bejegyzés: „Itt álltunk meg." Később a következő olvasható: „Ezt az útszakaszt mindkét oldalon a forradalomra vonatkozó szobrok díszítik." S majd 41
