Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Fehér Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam”
Fiam 1956-ban kezdett iskolába járni. Nagyon jó gyermek volt, és nagyon jó tanuló, kitűnő. Szegény megboldogult H. B.-né igazgatónőnek azonban nem tetszett, hogy fiam hittanos volt, hogy vallásosan neveltem. Az igazgatónő emiatt mindig kereste a kákán a csomót. Minden hittan-beiratkozáskor megpróbálkozott meggyőzni, hogy ne írassam be, mert ő már tisztában van a hitoktatással. A válaszom erre:- Igazgatónő, maga zárdái kislány volt, magának ha tetszett, ha nem, imádkoznia kellett. Az én fiamnak is imádkoznia kell, hogy szép jövője legyen. És én megmutatom magának, hogy vallásos, becsületes magyar embert nevelek a fiamból. És vegye tudomásul, az iskolán kívül oda fog menni, ahova én akarom, és ahova neki tetszik. 1962. nagyböjt harmadik péntekén harminchat édesanya volt behívatva az iskolába. Mivel mindannyian nagyon vallásosak voltunk, senki nem ment hat órára, hanem először a hat órakor megtartott szentkereszt úti ájtatosságra. Emiatt épp egy óra késéssel, hét órára értünk az iskolába. Az igazgatónő, talán a méregtől, nem is látott bennünket. Haragosan mondta:- Hat órára hívattam magukat. Mosolygós volt a válasz:- Kérem, kedves igazgatónő, hat órára nem lehet egyszerre két helyre odaérni. Először voltunk keresztúti ájtatosságon, most meg látja, ide is megérkeztünk. Add meg az Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré.- Nézzék, kedves mamák, mi már nem úgy nevelünk az iskolában, hogy az embert az Isten teremtette, hanem azt tanítjuk, hogy az ember az állatvilágból származik. Erre feleltem, és mondtam neki:- Ha az igazgatónő az állatvilágból származik, az minket nem érdekel, de minket az Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett. Halotti csend lett, míg végre folytatni tudta. Akkor kezdett rátérni az értekezlet témájára, mégpedig arra, hogy segítsünk neki, hogy a Kálváriát az iskola mellől áttelepítsék. Ő ugyanis nem tűri ott, mert mikor kinéz a folyosón, a három kereszt éppen szemben van neki. Tőlünk kér segítséget. Én erről az ügyről már tudtam, mert az édesapám egyházközségi testületi tag volt, és Morvay prépost kanonok úr már tájékoztatta őket, hogy veszélyben van a Kálváriánk. Nem tudja, hogy sikerül-e az igazgatónőnek elvitetni onnan. Hát ez a felvetés nekem éppen jókor jött. Felálltam, s szinte könnyek közt így szóltam.- Igazgatónő, csak arra kérem, hogy egy pici pillantást vessen a három keresztre, és utána mint a bal lator, forduljon el a szenvedő Krisztustól. Ő nem kéri, hogy az is nézze, aki haragszik rá. Ő azokat is szereti, és azoknak is megbocsát. Maga is nyugodtan forduljon el tőle. Erre mindenki felkelt a padokból, és azt kiabálták az édesanyák:- Minket ilyen értekezletre többet ne hívjon, mert úgysem fogunk eljönni. Én utolsónak maradtam, s csak annyit mondtam neki:- Ha a fiamnak ebből baja, hátránya származik, a Művelődésügyi Minisztériumban találkozunk. No, többet nem is volt Szülők Akadémiája, de a fiamnak sem volt semmiféle hátránya. Paraszti írásbeliség és tipikus elemei Bátya társadalmának különös figurája volt a hatvanas évekig Fekete Ferenc, az ősi és módos bátyai família utolsó sarja. O mint jó eszű parasztgyerek, már a harmincas években polgárit végzett, ám még legénykorában agyvérzés következtében fél oldalára megbénult, munkaképtelenné vált, s rokonai tartották el. Nyilván nyomorúságos sorsának kompenzálására verseket kezdett írni. Hozzá hasonló fűzfapoétája talán minden falunak akadt az 85
