Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
Szomszédasszony (dühösen): Ilyenkor az van, hogy én sem bírom ezt sokáig! Legalább mondta volna a hetedik parancsolatot. De nem azt mondta! Férfi az ilyen? Jocó (Szomszédasszony replikája közben be; kezében három pár agyonhasznált cipő; leszórja őket apa elé, a pázsitra; Anyához, alázatosan): Csókolom a kezét, művésznő, és bocsánat! Losonczy (dühösen be, megragadja Jocót, cipeli kifelé, felháborodottan): Maga Piroskát csicserészi, miközben a művész úr megtagadja a vallását? (Mindketten el) Apa (dühösen): Hogyhogy megtagadom? Micsoda hülyeség ez? (kikiált) És miért dobta ezeket a cipőket a pázsitra? Maguknak már semmi sem szent? Anya (a magasba emeli az egyik cipőt): Ennek a talpára semmit sem rajzolt! Erre szükség van! És a többire is, mind! Rendező-Fiú (be; Anya és Apa közé állva): Hagytam magukat, hátha megoldják nélkülem is a problémát. Ne a létezés értelméről beszéljünk, ez maguknak magas. És a meddő vitának nincs értelme. Miért nem hallottam érveket? (Apához, miután kezébe vesz egy férfibakancsot) Miért nem mondja meg neki, hogy ez az öregember magára zárta a borospince csapóajtaját? (rámutat a földön heverő cipőkre) Azok annak a két öregasz- szonynak a cipői voltak. Az egyik már halott, a másik énekli neki a Kelj fel, kelj fel, napocskám-at... Anya (dühösen, határozottan, majd paposra váltva): Dobják az öreg után a bakancsát! Maradjon vele a falu pora, a falu sara, a tücsökcirpelés s a hajnalhasadás! Vagy haljon meg mezítláb? (Rendező-Fiúhoz) Csak nem gondolja komolyan? (Apához) S azt a halott öregasszonyt temessék el egy lyukas zokniban? Apa (kétségbeesve): Nem mindegy? Anya (magából kikelve): Nem! A falunak lelke van! Maga higgye vagy ne higgye a tíz- parancsolatot, de a falu lelkét ne mocskolja be soha! Rendező-Fiú (felemelt kézzel lép tovább, mint aki megadja magát az elhangzott érveknek; Villanyóráshoz, lányokhoz): Itt meg mi van? Hogy alakulnak a dolgok? Villanyórás (fejét vakargatva, tétovázva): Családot kellene alapítani. Mit szólnak hozzá? (Egy ideig mindenki ledermed, Rendező-Fiú oldalra húzódik, gondterhelten figyeli az eseményeket, miközben a család tagjai körülveszik a Villanyórást, Szomszédasszony is kiemelkedik az ablakkeretből, az arcokon döbbenet, vágy, csodálkozás.) Villanyórás (elnéz a messzeségbe): Mintha integetnének azok a hegyek. Észrevette már valaki? Anya (Apához): Látod, Dezsőkém? Mondtam én! Jól látszik! Egészen jól látszik! (Villanyóráshoz) És ha a tehén beteg, kimegyünk hozzá éjszaka! ...És nálunk illatoznak a legcsodálatosabban a fehér petúniák!... Az uram, az uram a falu cipésze. Oh, rengeteg munkája van! Talpalás, foltozás, ilyesmi, (felragyogó arccal, szinte mámorosán) De tud újat is csinálni! (Apához) Emlékszel, Dezső? Egyszer csináltál egy csizmát. Vagyis... szóval... akartál csinálni egy vadonatúj csizmát! (fájdalmasan) Nagyon akartál. Tíz éve?... Vagy húsz? (Villanyóráshoz, újra lelkesen) A miénk itt minden! (úgy mutat körbe az udvaron, mintha egy hatalmas birodalmat mutatna be) Apa (hosszabb szünet után, Villany óráshoz): És jó-e a fizetés? Villanyórás (vidáman): Hát, megjárja. Minden hónapban vehetnénk vele egy jobbacska süldőt. Apa (jól érthetően kihangsúlyozza): Mármint hogy vehetnénk? Villanyórás: Vehetnénk. Bizony. 26
