Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
(A lányok, asszonyok lélegzetüket visszafojtva hallgatják a férfiak párbeszédét, arcukon megmerevedik a gyönyör, a fejek egyszerre mozdulnak hol az egyik, hol a másik beszélő' felé, akárha dróton rángatnák őket.) Apa (rövid szünet, töprengés után, Villanyóráshoz, a lányokra mutatva): Akkor válasszon! Amelyiket akarja! (lányokhoz) Lányok, sorakozó! (Tébolyult dulakodás. Rendező-Fiú segítségével valahogy sikerül beállniuk egymás mögé, egyik-másik csábosán mosolyog; negyediknek beáll a Szomszédasszony is, igézőén domborítja a testrészeit, időnként kivillantja a combját is; Dilibözsi valahogy rézsútosan helyezkedik el az Ikertestvérek között, hogy hiányzó lábát eltakarják; az Ikertestvérek között azért folyik a küzdelem, hogy melyikük kerüljön a sor elejére; a dulakodást hangzavar kíséri: improvizált szövegek, szavak, kiáltások, könyörgés stb.) Losonczy (eksztázisban be): Főnök úr! Ez a katarzis? Bőgjön a tehén?... Kórus?... Tánccsoport?... Hazádnak rendületlenül?... Isten, áldd meg...? Mi legyen? Rendező-Fiú (Losonczyhoz, mintha titkot közölne, s mintha látomásairól számolna be): Család! Élni fog a család! Losonczy, hiszem a feltámadást! Bódulat? Nem, nem bódulat. A föld s az ég kegyelme egymásba olvadt bennem, érzem a fehér petúniák illatát, a hajnalhasadás s a napnyugták révületét, a születés s a halál áldása elkísér mindenüvé. Losonczy (kiordít): Hazádnak rendületlenül! Kórus (be; miközben nagyon gyorsan beállnak a megszokott alakzatba, a tánckar s a szavalókórus szerepköröket ezúttal egyszerre töltik be, amennyiben a jobbra hdrmat-balra hármat, karok fellendítve mozdulatsort nem a Há-hával zárják, hanem). Hozudnak rendilétesen... (stb.) Losonczy (Rendező-Fiúhoz, buzgólkodva, alázatosan): Melyik hazára gondoljanak? Amelyik fényre derül? Rendező-Fiú (mintha ettől jött volna rá a megoldásra): Jézusisten! Kultúra! Ez visszahozhatja nekünk a holtakat is! (lelkesen) Újra lesz harangozója a falunak! (Losonczyhoz) Losonczy! A cipők talpára rajzoltassa visszafelé a nyilakat! Értem? És dübörögjön valami! Rezegjenek a falak, a tetőzet s az ablakszemek! (már-már az őrjöngésig fokozva) És állandóan legyen valami! Például élet! Éreznem kell, ahogy a fülembe sulykolják a létezést, a szememet égesse, lángoljak, Losonczy! És minden nézőt meg kell érinteni. Állítson minden néző mellé egy statisztát, és minden statiszta mellé egy másik statisztát, minden ember mellé álljon egy másik ember, s ha már elfogyott az emberiség, a sor végére felsorakozhatnak a holtak is! Losonczy (a kezében tartott noteszben végig jegyzetel, az utolsó szavakat szótagolva olvassa): ...felsorakozhatnak a holtak is. Rendező-Fiú (elképedve): Mit csinál? Losonczy: Jegyzetelek, jelentem. Hogy legközelebb felsorakozhatnak a holtak is. Rendező-Fiú (ordít): Nem legközelebb! Most! Most! Most! Losonczy (a színpad oldalához ugrik, s hogy megsürgesse a kint lévő színpadra lépését, kiüvölt): Naaaa! Kórus (a megkezdett mozdulatsort, szöveget nem hagyják abba egy pillanatra sem) Villanyórás (közben mustrálgatja a felsorakozó hölgyeket, meg-megcsicserészi őket, mint akinek választani kell a felkínált portékából) Szomszédasszony, Dilibözsi, Ikertestvér I., II. (szexuálisan is felizgatva, ebből kifolyólag viháncolva, vagy éppen ellenkezőleg, megdermedve tűrik a fogdosást) Vak gyermek (be; átfurakodik a Kórus tagjai között, s ide-oda botladozva énekli újra hamisan): Isten, áldd meg a magyart... 27
