Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
Dilibözsi (miután megbizonyosodik róla, hogy testvérei nem látják, az asztalon tartott pohár vizet úgy nyújtja át Villanyórásnak, mintha az életét is felajánlaná neki; hüvelykujja belelóg a vízbe) Villanyórás (kiemeli Dilibözsi hüvelykujját a vízből, leszopogatja, majd élvezettel issza meg a pohár vizet) Dilibözsi (a szóban forgó hüvelykujjat, boldog-révült mosoly kíséretében, mint egy ereklyét tartja maga előtt; ez a hüvelykujj-játék felhasználható a továbbiakban is, negatív értelemben is) Ikertestvér I., II. (rohannak be egy-egy pohár vízzel, egymással viaskodva az elsőbbségért; egyszerre): Víz! Víz! (megrökönyödve s Dilibözsit gyűlölve konstatálják a közben történteket) Villanyórás (elégedetten körülnéz): Azt hiszem, még maradok. Jó ötlet, nem? Ikertestvér I., II., Dilibözsi (miközben félénken meg-megsimogatják a karját-lábát): Jaj, igen!... Jaj, igen! Villanyórás (elgondolkozva, megfontoltan): A nap leereszkedik a hegyek gerincén, hogy újabb vidékekre árassza az egek malasztját. Szomszédasszony (keresztet vet): Jézusom! Egy költő! S még az is lehet, hogy igazi. Dilibözsi (szinte szerelmesen, kérlelve): Mondjon még ilyeneket! Mondjon még! Ikertestvér I., II. (Dilibözsihez egyszerre, ellenségesen): Mér mondjon? Mér? Ikertestvér I. (hittel): Ne mondjon semmit! Ikertestvér II. (hittel): Csak legyen! Villanyórás (ikertestvérekhez, Dilibözsire mutatva): Az vesse rá az első követ, akit még nem fogott el a fosás soha! Szomszédasszony (elismerően): Ez aztán a férfi! Dilibözsi (ragyogó arccal az égre emeli a karjait, s akármilyen hangfekvésben elénekli egy nemlétező egyházi ének első sorát): Ajándékot kaptam tőleeed! Ikertestvér I., II. (a Villanyórás háta mögött megpróbálják Dilibözsit elnémítani, sikerrel) Apa (tragikusan, miközben a pázsit előtt térdepel): Én már nem hiszem a tízparancsolatot! Anya (kétségbeesetten, miközben hátulról átöleli): Miket mond, Dezső? Szomszédasszony (reménykedve): Melyiket? A hetediket? Villanyórás (elismerően): Mozgalmas maguknál a délután, jól érzem magam. Szomszédasszony (Apára epekedve): Én is! Én is! Én is! Ikertestvér I., II., Dilibözsi (közel hajolnak Villanyóráshoz, miközben meg-megérintik, a lényeg az, hogy ne veszítsenek el egyetlenegy szót sem, ha netalán még megszólalna) Apa (makacsul): Én már nem akarok hat napon át munkálkodni! Nem akarok! Anya (feláll, s kezét a derekára teszi): Na, idefigyeljen! Tudja, mit mondott a szomszéd- asszony? Hogy azt kellene megmondani magának, hogy tegye le azt a kivénhedt seggét a székére, s foltozza meg a lábbeliket! Szomszédasszony (elképedve): Jézus Mária, ez hazudik! Anya (harciasán): Ki a cipész a faluban? Apa (felugrik, s széles taglejtésekkel magyaráz Anyának): Kinek cipészkedjek? Alig van nálam cipő, amelynek a talpára ne rajzoltam volna keresztet! Ezeket miért foltozzam meg? Kinek? Anya: Van olyan is, amelyiken csak nyíl van. Apa: Igen, mert az illető nyakába vette a világot. Anya (diadalmasan): Olyan is van, amelyikre semmit sem rajzolt! (körülnéz, s hogy nem látja maga mellett a cipőket, a szerepéből kiesve, dühösen kikiált): Jocó!... (miután semmi sem mozdul) Itt hagyom ezt az egész kuplerájt! Hol a rendező? Villanyórás (élvezi az eseményeket, a mellette állókhoz, érdeklődéssel): S ilyenkor mi van? Leáll minden? 25
