Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
a család esze. Itt fogja megfejteni a világ titkait, mármint a saját életének a titkait. Mert mindenre megvannak a válaszok. Csak ki kell emelni őket a mélységből. Itt, ezen a ládán ülve fogja megtalálni a válaszokat, még arra a kérdésre is, hogy a szürke veréb miért él? Érti a dolog lényegét? Anya: Természetesen. Ügyesen kisompolygok, mondjuk, a hátsó kijáraton... Rendező-Fiú: Nincs hátsó kijárat. De ha volna, maga akkor is az első kijáraton jönne ki, magának jár az első kijárat, mert maga az Anyám. És nem sompolyog. Csak kijön. Tartással. Persze ezt nem közli senkivel. Szépen leül ide, és kész. Értem? Anya: Világos, (ujjain számolja a teendőket, tudnivalókat) Nincs sompolygás, nincs hátsó kijárat, tartással megfejtem a titkokat, aztán kitalálom, hogy miért szürke a veréb, így jó? Rendező-Fiú (hosszú szünet után, érzéketlenül, mint aki megadja magát a sorsnak): Nagyon jó. (Szomszédasszonyhoz) Élje a pillanatot! Szomszédasszony (karját széttárja, szemét felveti az égre, érzékeltetve, hogy butaság ellen nincs orvosság) Dilibözsi (nyöszörögve): Most már tényleg nem bírom tovább! Nem bírom! Értik? Rendező-Fiú (beletörődve, Ikertestvér I. és II-höz): Akkor vigyék! Vigyék! (Az Ikertestvérek magasba emelik Dilibözsit, nyögnek, sóhajtoznak, közben improvizált szövegek hangzanak el: Jaj, Istenem, Atyám, vagy: Hát, ez nem igaz, Dilibözsi részéről: Ne ott fogd meg! Ne ott!, vagy: Isten látja ezt? Látja? stb. Közben nehezen, ide-oda zuhanva a teher alatt, lassan elérkeznek a budi ajtajához, emelgetik, forgatják Dilibözsit, aztán egyszerre zuhannak a befelé nyíló budiajtóra, s mindhárman eltűnnek a budiban): Apa (miközben Dilibözsivel folyik a küzdelem, előrejön, letérdel a képzeletbeli pázsit elé, karjait az égre emeli) Anya (leül a zöld ládikóra) Dilibözsi (az elkövetkezendő jelenet során a legváratlanabb pillanatokban feljajdul a budiban) Vak gyermek (tapogatózva be, megáll a képzeletbeli pázsit közepében, majd sajátos mozgással kíséri szövegét): Áldjon vagy verjen sors keze: itt élned s halnod kell! (többször ismétli) Apa (Rendező-Fiúhoz, kétségbeesve): Beletaposott a jövőmbe!... Ki küldte ezt ide? Hogy merte széttaposni a fűszálakat? Kosiatok, az örök kosiatok, belekoslatnak a lelkembe, s úgy prédikálják a hitet, hogy megölik bennem a fohászt. (Anyához, miután feláll, s úgy néz előre, mintha visszaidézné a valamikori párbeszédet) Elmegyek, Anya. Vak gyermek (csak most áll le az énekléssel, majd ugyanúgy el, ahogy bejött) Anya (feláll, belenéz a semmibe): Levetkőzöm magának, jó? Apa: Miért? Anya: Még soha nem vetkőztem le magának, azért. Apa: Elmegyek, Anya, s maradj így, ahogy vagy. Anya: Ha teljesen levetkőzöm, akkor sem marad? (kezével fellebbenti egy kicsit a szoknyáját) Apa: Akkor sem. Anya: Táncolok magának meztelenül, mint Ribanc Nusi a faluvégről. Akarja? (letérdepel, s testét olyanformán forgatja, ahogy egy ledér nőszemély mozdulatait elképzeli egy falusi) Apa: Nem. Nem akarom. Anya (szinte könyörögve): Hátulról jöhet reám, miközben fejem a tehenet! Akarja? Apa (Anyához rohan, megmarkolja): Ilyesmit nem mondhatott egy asszony! Ilyesmit soha! 20
