Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
Losonczy (kikiált): Piroskám, szívem! Két mortális lázrózsa gyermekarcra! Piroska (lélekszakadva be): Melyikre? Losonczy (mutatja): Erre. Piroska: Értettem! (ráugrik a gyermekre, a hóna alá veszi, s kirohan vele) Rendező-Fiú (a Kórus színpadon álldogáló tagjaira mutat): S ezek? Losonczy: Értettem! (Losonczy sípolva, tapsolva irányítja a Kórus tagjait, modernebb tánclépésekre noszogatva őket.) Kórus (három lépés jobbra, három lépés balra, karokat a magasba lendítik, egyszerre): Há! Há! Rendező-Fiú (elszömyülködve): Mi ez? Losonczy (örömmámorban, miközben a csoport irányítását nem hagyja abba): Örömünnep! Menyegző! Élet! Há-há! Rendező-Fiú (felháborodva): Ilyesmire nincs szükség! Próbáljon velük valami torokszorítót, hagyományosat, csárdást vagy polkát, ittenit! Hogy repedjen alattuk a föld! Értem?! Losonczy: Értem. Hogy repedjen. Repedni fog, kezeskedem, (int a kórusnak, s egyszerre el) Szomszédasszony (súgva a kifelé tartó Losonczyhoz): Megbénul a pofám, Losonczy! Már egy órája alakítom az örömgügyét! Maguknak nincs istenük? Losonczy (pökhendien, szintén súgva): Tudja, hányán jelentkeztek erre a szerepre? ... Na? (végleg el) Rendező-Fiú (Losonczy után kiált): És kéretem Apa művész urat! Apa (be) Rendező-Fiú (belekarol Apába, nézik a lábuk előtti padlót, majd titokzatosan, bizalmasan): Körülbelül három méter hosszú volt és egy méter széles. És zöld. Nagyon zöld. Látja, hogy milyen zöld?! Ilyen csodálatos pázsit nincs még egy a faluban. Apa (csóválgatja a fejét, közben kimeredt szemmel nézi az üres padlót): Hát, nekem se könnyű... Rendező-Fiú (elképedve): Csak nem akarja azt mondani, hogy nem látja? Apa (bizonytalankodva, nyögve, tettetve): De... Nagyon zöld... Tényleg... A nemjóját! (csettint) Rendező-Fiú (a múltba merengő nosztalgiával): Apa mindennap itt állt, s a leikével körülölelte ezt a darabka földet. A sötétzöldben pompázó fűszálak mindegyikén megpihent a tekintete, akárha minden egyes fűszál a kedvese volna, de érezhette oltári szentségnek is, ahogy kinyújtott kezével végigsimítja a fűszálak tízezreit, a méhek zümmögése adja a zenei aláfestést, vagy csak a táj imitálja a zümmögést, ha méhek nincsenek. A csirkék nem mernek belefosni a szentségbe, két arasznyira állnak meg Apa mögött (mutatja), várják, hogy történjen valami... Apa (mint aki beleéli magát a felidézett Apa lelkivilágába, miközben a lába előtt elképzelt pázsitot szemléli, megdelejezve): Nekem integet a messzeség! Menni kell! Anya (berohan, térdre esik): Ne menjen el, Dezső! Dilibözsi, Ikertestvér I. és II., Villanyórás (be; megállnak Anya háta mögött, arcukon kétségbeesés, döbbenet, félelem) Apa (átéléssel): Ahol nem kell félni a földtől s az égtől, oda megyek! Ahol az emberektől sem kell félni, oda megyek! Ahol egy göröngyről nem jut eszembe a temető, oda megyek. Ahol nekem is integetnek a hegyek, oda megyek. Rendező-Fiú (Apához, elégedetten): Most jó volt, művészkém! Látom szemében a tengereket, a hajó tatját s a horizontból integető kezeket. Már-már jobb, mint az igazi! 14
