Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Sigmond István: Hozudnak rendilétesen
Rendező-Fiú (ellép a már-már csürhének kinéző Kórus előtt, meg-megáll, nézegeti őket) Losonczy (miközben szolgálatkészen kíséri a szemlélődést): Az első bajuszos, a második nem, a harmadik bajuszos, a negyedik nem... Rendező-Fiú (értetlenül): Mi ez, Losonczy? Losonczy: Sokféleség, tisztelettel, (okoskodóan, mint aki nem tudja, hogy közhelyeket mond) Merthogy mi nem vagyunk egyformák, kérem szépen. Minden ember egy külön világ!... És itt vannak a hölgyek is. Az egyik kendős, a másik copfos, a harmadik kontyos, a negyedik kalapos... (A felsoroltak többsége letargiába süppedve álldogál, mintha a kivégzésükre várakoznának. A gyerekek közül az egyik mintha haldokolna.) Rendező-Fiú: És gyerek? Gyerek csak ennyi van? Losonczy: Ezeket mind a szomszéd falvakból szedtem össze, (súgva) Olyan is van közöttük, aki nem is érti, amit mondok. Rendező-Fiú (súgva): Hány ilyen van? Losonczy (egy ideig az ujján számolja): Hát... tulajdonképpen... mind. Rendező-Fiú (elképedve): A mi falunkban már senki sem lakik? Losonczy: Dehogynem. Találtam két öregasszonyt, az egyik beteg, a másik halott. Fogják egymás kezét. Az élő imádkozik, a halott hallgatja. Rendező-Fiú (megrendültén): És férfi? Losonczy: Volt férfi is. Az utolsó leereszkedett a borospincébe, s a csapóajtót magára húzta, (titokzatosan) Azt mondják, ő volt az utolsó szent. Létezik ez? Rendező-Fiú: Nem, nem létezik. A szentek nem itt laknak, Losonczy. Losonczy: Hát, ez igaz lehet, kérem szépen. Merthogy tökkelütött népség ez, főnök úr, kérem. Ezek nem tudják felaprózni magukat. Nem értik az összkomfort lényegét, a kicsi ima, kicsi tánc, kicsi élet, kicsi halál elvét. Az az öregasszony most imádkozik. Neki most ez az élet. És a halál is. És a tánc is. És a minden. Ez nem fog eljönni a halottja mellől soha. Erőszakkal meg nem hozhatom el, mert nem lenne hiteles. Ha meg lehetne győzni valahogyan, hogy pattanjon fel, tegye a derekára a kezét, s tánclépésekkel jöjjön ki az ajtón, hogy onnan aztán kicsattanó mosollyal, fonnyadt begyekkel, de álljon ott büszkén a felsorakozott násznép élén. Egy kackiás bajuszost állítanék melléje, annak még csizmája is volna. Repedne alattuk a föld, főnök úr, kérem, olyan hitelesek lennének, mint a halott csontváza a borospincében. Ennél szebb jelenetet elképzelni sem lehet. Rendező-Fiú: Csakhogy nem lenne kegyelem a szemében. Én nem bordélyt akarok berendezni, hanem a szeretet otthonát, ahonnan senki se kívánkozzék el, ahol a hit a falakból sugárzik elő... Anyám egy szentség volt, ha színész lett volna, játszhatta volna Szűz Mária szerepét a világ bármelyik színpadán, nem kellett volna csinálnia semmit, csak önmagát kellett volt adnia, ért ebből valamit, kérem? (Losonczyhoz türelmetlenül, a Kórusra mutatva) Csináltasson már velük valamit! Losonczy (szolgálatkészen) Megmosdassam őket? Adassak rájuk csicsásabb kosztümöt? Rendező-Fiú (szakszerűséget sugallva): Koszosán hitelesek, (a gyerekekre mutatva) Kettőn legyen cipő, a többi maradhat mezítláb. Losonczy: Valamelyik kislány arcán egy-két lázrózsa nem volna esetleg... Rendező-Fiú (érdeklődéssel): Lázrózsa? Melyiken? Losonczy (rámutat az egyik gyerekre): Például ezen. Merthogy mi (szótagolva, szenvedélyes hitet imitálva) ...lázasan is kitartunk, ugye, nem?! Ez a jelszó! Rendező-Fiú: De, de. Csakhogy ne ezen. (rámutat egy félig-meddig aléltan álldogáló gyerekre) Inkább ezen. Ez mortálisabb, nem?! Úgy értem: alkatilag. 13
