Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Kovács Lajos: Az elit olvasók élménye volt-e a kincs keresése?

biztosítása, majd a mozgalomba ágyazott keretek fokozatos leépülése, illetve megszelldülése. A szegedi mindennapokból nyaranta csak néhány formális elem (úttörős tábomyitás és -zárás) utalt a mozgalmi háttérre. A „kiszorítósdi" jellegzetes (Baka István által kitalált) mozzanata volt a kétévente megszervezett klubtábor; itt még a szerkesztőség is háttérbe vonult azzal, hogy nem kínálta a tábori programokat, hanem kérte az iskolai vagy könyvtárkluboktól. Ez az egész évre hátteret biztosító olvasói kör többszörösen is megtermékenyítette a későbbiekben a nem kevés válságba kevert (keveredett) kincskeresést. Ónszerveződővé tette az egész éven át élő közösségeket, kreatív, egyéni utakat indított el magából. Az irodalmi lap nem megszállta a létrejött csoportokat, hanem merített a munkáikból (például publikálta azokat2, táborokba hívta és bemutatkozásra serkentette a - már akkor kitalálták! - „pályázó" klubokat, a ma divatos interjúkkal véleményt és javaslatokat kért saját megújhodásához ezektől az országszerte létező kis sejtektől). Az eredmény ma legfőképpen a kecskeméti Kincskereső tábor éves levelező pályázataiban, tovább élő nyári táboraiban érhető tetten. Képessé vált - egy háttérintézményként jelentkező könyvtár3 és egy önszerveződéssel létrehozott egyesület4 segítségével - önmaga továbbműködtetéséhez, folyamatos létezéséhez.

Erre a lépésre a gazdát váltó folyóirat nem vállalkozott. Új úton jár, eltávolodva korábbi kapcsolataitól. Ez azért veszteség, mert ilyen úton nem a Kincskeresőnek, hanem - egészséges versenyterepen - egy másik (harmadik stb.) gyermekirodalmi lapnak kellene (lehetne) ösvényt vágnia!

Ami elmúlt végérvényesen, az az egyetlen út illúziója. De nézzünk körül, és kérdezzük meg magunktól: elmúlt-e végérvényesen? (S most ne keressünk indokot azzal, hogy kicsi az ország, hogy a vékonyodó olvasókör nem tud eltartani több gyermeklapot, és hogy nagyobb az érdeklődés a magazinok, az „irodalmiatlanított" és „képesített" eklektika iránt! Elég ellenérv erre a magyar „felnőtt" irodalmilap-kínálat zsugorodó példányszám mellett is fennmaradt spektruma, vagy a gyermekkönyvkiadás talpon maradása a legpusztítóbb szennyáradatok ellenére. S ezek az érvek még a terjesztés riogató szellemét is képesek - ha nem is palackba zárni, de - szervezetten kordában tartani.) Nem a gyermekfolyóirat-kiadás mutat azonban igazán jellemző példákat és mozgat meg nagy energiákat, hanem az iskolákra újabban rázúduló, az értéket és minőséget gyakran üzleti megfontolások hálóiba gabalyító „levelezőverseny-szerveződések" elszaporodó hada. Az olvasás, a könyv „ügyét" hirdető üdvhadseregek egymás ötleteit plagizáló pénzkaszírozó „pályázatai" éppen az érték és minőség hiányát tudják - ideig-óráig - meglovagolni. Az ötletrohamok hullámverésében ez az ár-apály jelenség azonban nem mérlegeli a folyamatok, a megújulni képes hagyományok szükségleteit. Ahogyan elsöprő lendülettel érkezik, úgy vissza is vonul, ha elfogy belőle a szusz, vagy más „hasznosabb" példát lát követendőnek, kiszoríthatónak. Az erre befektetett szellemi és anyagi kapacitások sosem válnak a könyv, az olvasó, a gyermekirodalom érdekében szolgáltatóvá. Az nem kétséges, hogy miért van több befektetési kedv, lendület, marketing a gyors sikert ígérő, ám gyakran hasonlóan gyors mohóságba fulladást, fantáziátlan kifulladást eredményező, a részvételi kedvet elapasztó „mozgalmak" mögött. Annál elkedvetlenítőbb, hogy a már igazoltan sikeres és érvényes folyamatok (pedig amúgy is kevés van belőlük) kiszorulnak a mindenáron piacról támogatás, „szponzorálás" tekintetében5.

Szegény könyv, olvasó, gyermekirodalom.

Lehetséges, hogy a Kincskereső (folyóirat és tábor) is legendává változik (változott) ebben a tülekedésben? Legendájává annak, amit a kreativitás hiánya napjainkra szívesebben emel talapzatra ahelyett, hogy tanulna tőle és merítene belőle? Látványosabb, sikeresebb lett emlékezni, a folyamatok végére pontot tenni?

Emléktáblákat avatni kifizetődőbb is, elegánsabb is mostanában. A legelszántabbak egyelőre még mindig táborokba gyűlnek. De hát kik itt a „bitangok"6?

2 Olyan kiadványokat is közreadott a szerkesztőség, mint A Kincskereső tanárkézben, A Kincskereső táborvezetőkézben és A Kincskereső klubvezetőkézben című „trilógia" már 1980-82-ben (kiadta a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Szegeden).

3 Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár

4 Kincskeresők Egyesülete

5 Ennek is van - örvendetes és kincskeresős - publikációja a kecskeméti Katona József Könyvtár és a Kincskeresők Egyesülete Kincsestár (Könyvtári játékok) sorozatában, mely öt kötetben 2002-ben gyűjtötte össze évtizedes munkájának megőrzésre méltó, az olvasáshoz elvezető - játékos - erőfeszítéseit (szerkesztője a kincskeresés kezdeteiről - diákkorától napjainkig - alkotó résztvevője Koleszár Márta, folyamatos résztvevője és mentora Ramháb Mária könyvtárigazgató).

6 József Attila után.

187