Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Kovács Lajos: Az elit olvasók élménye volt-e a kincs keresése?
egymással majd a nyári táborban. Ott is olvassák és írják a maguk Tábori Kincskeresőét. Egy hiányt tapasztgatnak a város, az ország, néha Európa falára, mert keresik, amit egyszer előttük már átéltek azóta felnőtt nemzedékek - mára apáik, anyáik. Nem olcsó nosztalgiázás azt állítani: küldik őket maguk helyett (után). Ennyi idő telt el közben. És ők emlékeznek a maguk könyveire, kincseire, a maguk keresgéléseire. De most minden másképp van. Most Kecskemét van, ahol nincs Kincskereső, csak tábori, amit együtt alkotnak most is a kortalanság összefogásával. És - sajnos - nagyon kicsi ez a tábor ahhoz a régihez képest. Mi közünk egymáshoz? Miért szakadtak el a fonalak? így kellett-e lennie? Azok folytatják-e, akik elkezdték? (Van még Előszállás, Dorog, Kiskunfélegyháza, Kecskemét... Nincs már Mindszent, Hajdúszoboszló, Újfehértó, Ercsi, Vép, Körmend, Veszprém... Volt is, nincs is Kapuvár, Szeged, Zalaegerszeg, Somberek...) Az iskoláik, a könyvtáraik még megvannak. A családok is. Visszatérőben is egyre többen - egy nagyon pici táborban. Égy nagyon nagy - országos - kaput nyitogató könyvtárban. Kecskeméten nekifeszültek ennek a kapunak, be ne csapja a forgószél. Volt egy gyermek- és iskolamozgalom, és van egy gyermek- és iskolamozgalom. Van, aki viszi át a túlsó partra. A kevesebbeket is, a mégis és mindig újakat is. Kihalnak az olvasómozgalmak, olvasótáborok. Ki tapasztgatja be a hiányaikat? Van egy Kincskereső tábor - eztán se fogja olvasótábornak nevezni magát. Nincs már Baka István költő-szerkesztő, hallgatag tornyából figyel csak Simái Mihály író-szerkesztő, hová lett Regös Helga képszerkesztő - elsősorban ők teremtették (naponta-havonta-évente) a Kincskeresőt minden más érdemesek társaságában. Itt vannak azóta a Kincskeresőn felnőtt színészek, rádiósok, írók, költők, esszéisták, szerkesztők, zenészek - és a tanárok, a könyvtárosok, legtöbben a szülők. Hány ezren fordultak meg a 30 év alatt a Kincskereső táborokban? A nagy létszámúakban és a túlélő picinyekben? A költőiskolákban, a diákszerkesztőségekben, az alkalmi színitanodákban, a klubtalálkozókon, az Európa Jövője nemzetközi találkozóin?... A tábort építették tovább (és újra, mert ez nemesen sziszifuszi vállalkozás), ahol rongyosra szakadoztak a könyveink, a folyóirataink, Koleszár Mártáék levélkötegei, a Katona József Könyvtár játékai. Akik élték-élik ezt a harminc évet, nehezen hiszik el, hogy nincs értékőrzés. És hogy Kincskereső nélkül ugyanolyan marad a világ, a gyerek, az irodalom. Az iskola és a könyvtár. Az ember. Kincskereső nélkül is van világ. Más. Más Kincskeresővel is. Más az olvasó, másként kreatív. A szegedi születésű Kincskereső szellemiségét ezért folytatja (mert újraépíti) a kecskeméti Kincskereső tábor. író és költő barátaikkal - a (még) olvasó, magára (még) nem maradt - mai gyerekeknek eggyel több az esélye a találkozásra. A könyv intimitását a közös felfedezések, egymáshoz fordulások és egymásnak feltett kérdések tehetik közüggyé. Nem a beavatók szűk szerkesztői, kiadói érdekei mentén alakul ki egy kiadói politika. A gyerekekre támaszkodó, őket segítő szülő-pedagógus-könyvtáros érdek(lődés) megőrzése, megtartása lehet a mai mindennapok stratégiája. Ami elmúlt végérvényesen Felróható-e hibájául a kincskeresésnek (a Kincskeresőnek), hogy egyetlen volt, maradt csaknem harminc éven át? Miközben például hadat üzent az egytankönyvűségnek, látszólag ő maga egygyermek- foly óirattá központosodott. Van persze az állításban egy nyilvánvaló tévedés: nem magát tette, nevezte ki egyetlenné. S még csak nem is a hatalom tűrés kategóriájának monopolizált letéteményese lett. Csupán arról van szó, hogy nem alakult ki konkurense, versenytársa, hasonló célt követően más utat választó alternatívája. Ez aligha lehet a Kincskereső folyóirat és tábor hibája. A tűrés itt abban érhető tetten, hogy az államilag létrehozott korosztályi kínálat korábbi két tagjához, a kicsinyeknek szánt Dörmögő Dömötörhöz és a kisiskolásoknak indított Kisdobos hoz illesztették a kamaszok irodalmi igényeit vállaló Kincskeresőt. Ám a szegedi lap (a másik két budapesti, centrális irányítású periodika mellett) többszörösen is ellenállt a központosításnak: „vidéki" maradt egyfolytában (kritikus fenntartási problémák idején többször is azonnal felmerült „budapestiesítése", pl. Móra kiadós „megmentése"), emellett a legnagyobb erőt a már annyiszor említett tábori és klubmozgalmának köszönhette, amivel végképp nem tudott mit kezdeni az áílami mecenatúra. Szinte elképzelhetetlen ma már, milyen egyértelmű és természetes lett - egy évvel az országos „belépő" után - az újabb, tábori költségek vállalása, folyamatos 186
