Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Mikola Gyöngyi: A Kék és a Rózsaszín
hogyan fogom befejezni cápácskám: apu! a te életed milyen volt cápácskám: apu! a te életed közepe milyen volt lukas cápácskám: apu! te hogyan fogod befejezni cápácskám: apu!" A döntő fordulat Az Ördögfej című kisregény a már említett „prelogikus sávba" vezeti az olvasót, egy gyerekkori kaland áll a középpontjában. Filmvetítés lesz a városkában, a Kokorev-házban, ám a diákoknak szigorúan tilos megnézni a filmet (a második világháború utáni években vagyunk), erre az igazgató nyomatékosan fölhívja a figyelmet. A Légy jó mindhalálig-ot adják egyébként. A gyerekek, a főhős-elbeszélő és barátai viszont elhatározzák, hogy a régóta bezárt hentesüzleten át behatolnak a Kokorev-ház padlására, és onnan fogják megnézni a mozit. A kisregény elbeszéléstechnikája nagyon különbözik a mesék és kalandregények hagyományos, akcióra építő narrációjától. Az első fejezet a Tisza-menti gyerekek kalandjaiba-szokásaiba vezet be, mintha egy valós indián vagy afrikai bennszülött törzs mindennapjairól olvasnánk: a gyerekek vadásznak, halat lopnak, madárfészkeket fosztogatnak, homokvárakat csurgatnak, naptól égő bőrüket a folyóba visszahulló tiszavirágokkal gyógyítják. A folyó maga a Paradicsom, természetes, szabad világa éles ellentétben áll az iskolával, ahol a nyaranta a Tiszában élő gyerekek nem tudják megmondani a térképen ábrázolt folyóról, a Dunáról, hogy melyik a jobb és melyik a bal partja, és ezért a tanító néni a táblába veri a fejüket. A gyerek nézőpontjából azonban ez is adottság, ahogy az apa börtönből küldött levelei is, nem lehet eldönteni, hogy jól vagy rosszul van-e ez így, a gyereknek még nincs kritikai reflexiója saját világára, a „prelogikus sávban" leledzik. A felnőtt szerző minden eszközzel megkísérli rekonstruálni ezt a látásmódot. „A háborúról, arról, hogy háború van, nem tudtam semmit" - ezzel a mondattal kezdődik a könyv, és a cselekmény annak mértékében bontakozik ki, ahogy egy kisgyerek lassan megért bizonyos összefüggéseket, illetve ahogy a hiányzó tudást a képzelete segítségével kipótolja. A szerzői nézőpont persze szükségképpen felülírja a gyermekét, és a gyermeki képzelet rekonstruálása-újraalkotása révén képződik a kisregény sűrű motivikus hálója, ahol az időrendi és oksági törvények helyett inkább az asszociációk logikája uralkodik. A Kokorev-ház, amely a háború előtt mozi volt, maga is élőlényként kezd viselkedni, emeleteinek, folyosóinak és szobáinak titokzatos labirintusával, és az emlékekkel, amelyeket az időnként képlékenynek bizonyuló falak árasztanak. Míg a többi gyereknek a kaland arról szól, hogy időben följussanak a padlásra, és megnézhessék a filmet, a főhős-elbeszélőn a beteljesülés pillanatában erőt vesz a sírás, hiszen ő azon a kis résen és abból a szögből, ahonnan a filmet láthatná, csak aránytalanul megnyúlt fejeket lát, az egész félelmetes kaland az egykori hentes elrothadt készletének bűzlő raktárán, mint valóságos poklon át kétségbeejtő eredménnyel ér véget. Míg a többiek lélegzetüket visz- szafojtva nézik a filmet, a főhős szédelegve visszafordul, ám nem oda lyukad ki, ahonnan elindultak: „Nem tudom, mennyi idő telt el, néhány óra vagy néhány nap, amikor végre megtaláltam a feljárót. De ez a feljáró egyáltalán nem hasonlított arra, amelyiken felkapaszkodtunk. Hogy is mondjam, ez a feljáró melegebb volt, mintha éppen ebben a feljáróban váltakoztak volna az évszakok, éppen itt fordultak volna melegebbre. Fokról fokra rakva lábaimat, mind jobban elöntött a melegség, a nyár vakító világossága, illata, zsongása. Nagyon közel éreztem a folyót." A tér- és időviszonyok finom elbizonytalanítása jelzi az átlépést az imaginárius dimenzióba. Ezen a ponton egy másik film veszi 165
