Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Pécsi Györgyi: „Félelem nélkül élni”
Gyermeklap munkatársaként nem csupán szerkesztette a lapot, de rendszeres írt gyermekverseket, rövidebb meséket, alkalmi költeményeket, például ünnepségekhez, évszakokhoz kapcsolódó etűdöket. 1961-ben jelenik meg első gyermekverskötete, a Kicsi legény nagy tarisznya, 1964-ben a Fényes nap, nyári nap, 1965-ben a Három bárány, s aztán a nyolcvanas évektől szinte követhetetlenül megszaporodnak könyvei: romániai, magyar- országi, majd (cseh)szlovákiai kiadások, részben utánnyomások, részben új válogatások révén mára mintegy harminc kötet jelzi Kányádi Sándor gyermekkönyveit. Verseinek, meséinek emlékezetesebb kiadásai, a teljesség igénye nélkül: A bánatos királylány kútja (1972, 2001); Farkasűző furulya (1979); Kenyérmadár (1980); Tavaszi tarisznya (1982, 1992); Virágon vett vitéz (1983, 2001); Madármarasztaló (1986); Küküllő-kalendárium (1989) Néma tulipán (1992); Billeg-ballag (1993); illetve meseregényei, a Világlátott egérke (1985, 1997, 1998) és a Talpas történetek és a kíváncsi Hold (1997,2001), ez utóbbiak angol, orosz és német nyelven is (2000-2006). Kányádi Sándor ars poeticájából következik, hogy gyerekverseit - külön ciklusba sorolva - rendszerint besorolja úgynevezett felnőtteknek szánt versesköteteibe is. A Sörény és koponya (1989) című kötetének tragikus versei közé Madáretető címmel emelt be egy ciklusnyi gyerekverset, a Valaki jár a fák hegyén (1997) című „egyberostált'' (összegyűjtött) versei pedig a költő gyerekverseinek legteljesebb gyűjteményét is tartalmazza: Tavaszi tarisznya - Napsugár versek cikluscímmel az 1957 és 1989 között írott költeményeit, külön ciklusban a Küküllő-kalendárium évszaksorolójának 12+1 versét, illetve a 2002-es Felemás őszi versek (új versek) kötetben is helyet kapnak gyermekversei is. A gyermekvers „elegyítése" az ún. felnőtt versekkel részint annak illusztratív igazolása, hogy a költő szerint nincs különbség gyermekvers és felnőtt vers között, csak jó vers van és rossz vers, másrészt ez a költészetpedagógiai kötetkoncepció az olvasók generációs folytonosságát is szem előtt tartja: ugyanabban az egyetlen könyvben találja meg a maga olvasnivalóját a felnőtt is, meg a gyermek is, az utóbbi megszokja a könyvet, kíváncsi, s fokozatosan megismerkedik a „komoly" versekkel is. A prózai meséket illetően rendszerint nem jelent dilemmát, hogy kinek készül a prózában megírt mese (noha a mese eredendően az arab világban felnőtteknek szólt), de rendre fölvetődik az osztályozás a (gyerek)versek esetében. Kányádi Sándorhoz hasonlóan nem fogadta el a „gyerekvers" „felnőtt vers" megosztást mások mellett Weöres Sándor sem. Weöresnél sem könnyű eldönteni (kérdés persze, érdemes-e), melyik verse tekinthető gyerekversnek, vagy gyerekversnek is, s melyik csak, vagy inkább felnőttekhez szóló költészetnek. így Kányádi Sándor - elsősorban korai - lírájában (Harmat a csillagon kötet, 1964) is több olyan „felnőtt" verset találhatunk, amelyek egy igényesebb, a kisiskolás kortól a kiskamaszkorú olvasókig készült versválogatásban szintén helyet kaphatnának. (Ahogy például Nagy Lászlónak Csodafiú-szarvas címmel felnőtt verseiből is készült válogatás a fiatal olvasók számára.) Elsősorban az olyan, a 19. századi népies lírával rokonítható allegóriákra, zsánerekre, dalokra gondolok, mint a Bot és furulya, az Öreg kút az utca szádán, az Arany János kalapja, az Elszabadult, fut a lovam, a Sirálytánc, a Farkasok dala, a Jó szánút, jó fejsze című versek. Mindez csak megerősíti a költő azon vélekedését, hogy nem érdemes és nem is szabad szigorúan elválasztani a gyerekirodalmat a felnőtt irodalomtól, sőt, teszi hozzá Kányádi Sándor, a magyar irodalomban az is csodálatos, hogy nemzeti klasszikusaink bizonyos idő után ifjúsági irodalommá válnak - ahogy azzá vált Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, s bizonyos műveivel Móricz Zsigmond. Kányádi Sándor esetében azért sem húzható meg nagyon éles cezúra a - nem kisgyermek, hanem inkább a - fiatal és a felnőtt olvasó befogadása között, mert a költő ars poeticájának fundamentális része a közérthetőség elve. A költő indulásakor, az ötvenes évek elején a „Lobogónk: Petőfi" jelszava alatt az egyszerűséget, a közérthetőséget követelte meg a kultúrpolitika, 137
