Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Ócsai Éva: Wersek, báb- és mesejátékok 4–696 éves korú gyerekek számára

alvilági út végét, a lelki újjászületést és megtisztulást, a sötétség napfénnyé alakulását jelképezi. A sólyom lehetővé tette, hogy Medvefia láthassa Pávaszem minden titkát, így a sólyom máglyahalála a kamasz fiú számára is a valóságelv által irányított én győzelmét jelenti az ösztön-én vágyai felett, amit Medvefia így fogalmaz meg: „szinte mindent-látó- vá emelkedtem [a sólyom] által, mint egy isten; és most már csak közönséges ember vagyok", Pávaszem pedig így szól: „Leendő istenasszonynak képzeltem magamat, és most mi vagyok? Földön topicskoló fehémép."76

Az átmeneti rítusban történt megtisztulás után az egymásra talált fiatalok visszatérhetnek az átmenetileg elhagyott családi világba, amelyet a két apafigura, Jégapó és Nagymedve képvisel. A bábjátékot és a színjátszást rendhagyó módon ötvöző darab végén pedig a nézők szeme láttára visszakerülnek a bábfigurák a játék előtti helyükre, és ez jelzi a gyerekek számára, hogy egy szimbolikus, mesebeli világban volt részük, amelyben a kalandok a bábok és a mesehősök életét forgatták fel, és azt is csak a játék kedvéért, így leplezi el előlük a zárójelenet, hogy a mese valójában róluk szólt.

A költészetet és a mese-elbeszélést, az egymástól távoli kultúrákat, vallásokat és mitológiákat ötvöző darab is az emberi természet, a lélek és a létezés törvényeit díszíti fel, és olyan egységes világképbe ágyazza, amelyben a gyerekversekből is ismerős abszurd humor és szürrealitás jól megfér. Az ifjú befogadóknak a mesejáték során páratlan esztétikai és egzisztenciális élményben lehet részük, csakúgy, mint azoknak a felnőtteknek, akikről Weöres Sándor a Holdbéli csónakos után keletkezett Bolond Istók című elbeszélő költeménye kapcsán így nyilatkozott:

„Minden emberben él egy Bolond Istók, önmaga jobbik, esztétikai énje. Van, akiben mélyen eltemetve, s van, akiben szinte tapinthatóan. Ők azok, akik megőrizték azonosságukat saját gyermeki énjükkel."77

Ennek az esztétikai énnek a formálásában részt vesznek a versek olvasásakor és mondása során a ritmikusan pergő és megelevenedő képek és ősképek, amelyek felidézik a makrokozmoszt, és benne a mikrokozmoszt, a fantázia vagy a hétköznapok kedvenc vagy különös tárgyait és eseményeit játékosan, álomszerűén vagy abszurdan elrendezve. Valamint részt vesznek benne azok a párbeszédekben elbeszélt történetek is, amelyek a fejük tetejére állítják a nap mint nap átélt emberi kapcsolatok hierarchiáját, hogy a népmesék, ősi kultúrák és mítoszok szimbólumvilágában az allegóriák segítségével újra és újra helyreállítsák a rendet.

76 Színjátékok, 114.

77 „Csak a vers ne hagyjon engem abba!" Beszélgetés Weöres Sándorral. (Ézsaiás Erzsébet riportja) Élet és Irodalom, 1984. október 27., 11.

135