Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Esszé és mese (Az én Gergely-naptáramból)

(OT). Dömiékkel az lesz a tragédia, hogy mi egyszer nem leszünk. Nagy bánat, tanácstalanság. És 67 s 62 évesek vagyunk. Sok gyerekverset írtam, de nem túl sokat. Több gyerekkönyvet, ifjúsági könyvet. Csupán a „Medvék minden mennyiségben" jelent meg többször. Most új kiadását húzzák-nyúzzák. Félnek a kiadók a piactól, a kudarctól. Balszerencsém.

Nem kell mondanom, mennyire szeretem a gyerekirodalmat. Az ifjúsági irodalom számos mai remekét fordítottam. Megtudtam, hogy 16-18 éves floridai lányokról és srácokról lehet egyetlen disznó szó nélkül írni, és hogy történetesen angol tizenévesekről a legvadabb trágárságokkal teleszórt könyvet is jól tudom fordítani, hitelesen, holott nem mozgok ily körökben. Egyetlen irodalmi-anyagi balszerencsém is ifjúsági irodalom ügyében ért, kiadónál: ködkép-mesével nem fizették ki egy fordításom járandóságának 70%-át. Nem a gyerekek nyelvén fordítottam. Te jó ég.

Van, ahogy van, „zseniális" ifjúsági írónak nem tartom magam. De goethei alkat vagyok (ha csekély figura is a Mesterhez, a weimarihoz képest), a sors azzal áldott meg, hogy, ösztönösen is, körbejárható figurát akarjak csinálni magamból. Durvaság és elérzé- kenyülés, ölelés és gyilok, vak madár és italozás, regény és esszé, költemény és kötekedés, megbékélés és jámborság, önrontás és pedáns aprólékosság, szegénység és jobb mód, és még ezer dolog - ez vagyok én. Mit is fogalmaztam meg ma, ahogy valakire vámom kellett? (Rémes helyzet nekem.) Tessék: s ezt sokszor le fogom másolni, ide is ideírom: „Mivel a mai magyar irodalom egyik legbonyolultabb és legösszetettebb személye vagyok, nehezen merek bármit is mondani." (Közbevetés: az ifjúsági és a gyermekirodalom témájában is.) „Mert enni, inni, szerelmesnek lenni, lófogadni, utazni, múzeumot járni stb. már rég nem szeretek, s persze, nem oly jelentős a külsőm, hogy csak némaságomban bámulni engem érdemes lenne, ráadásul zárt terekben, de még mások kertjeiben sem időzöm szívesen és felszabadultan, nem óhajtok ily idegen helyeken tartózkodni, jobb hát, ha a bárhová való elmenéstől tartózkodom." (Közbevetés: amiféle irodalomra végképp nem kémek, nem tolakszom annak igyekezetével. Kár.)

Felébredek ma hajnalban, nagyot nyújtózom, ahogy ritkán, visszagondolok a tegnapi délutánra, délelőttre, délre: a dél furcsán, ebéddel telt, mesealak vagyok, ahogy délelőtt már eljutottam a felnőtt anorexiához, mosolyogva néztem azokat, akik - például az utcán - esznek, az ital elhagyása is felnőtt dolog, már nem fogom „elengedni", nem hagyom elvenni magamtól; mese, hogy ezeket a feljegyzéseket készítettem (a legösszetettebb személyek egyikéről), mese, ahogy délután - meggyőződésem ellenére - engedek feleségem ily unszolásának (épp az övének! hogy forog a világ!), igenis telefonáljak mindenféle helyekre, nincs-e rászoruló madár... olyan vagyok épp italtalanul, mintha ittam volna, bódult, engedelmeskedem, szerencsére nincs madár... Aztán hajnalban, esti nagy kártyák és Dömi „szereplései" után, ez a nyújtózkodás, és azok a gondolatok, melyeket kiegészítésül most ideírok. Hogy az alvás... Nem mese ez, gyermek. Elszunnyadni és aludni. Hamlet, mégis. Miket hordok néha össze! Csak Dömiék miatt nem jöhetne rám ez a Hosszú Alom. Tőle nem bírnék elszakadni. Másképp, mint Szép Ernő, itthagynék... sok könyvet... sok nadrágot... otthont... könyvkiadást, meseálom, jer, mondanám, ily hajnalokon. De fölkeltem inkább, leírni ezt (ó, való!), és leírni, hogy gyerekkoromban este mindig a meseállataimat és a valódi játékállatokat hajóztam be, irány a Sziget. (Ez lett Anglia?) És hogy Eliotnál a főalak szerint álmunkban láttuk a tenger alatti termet s rőtkoszorús lakóit, s megfulladunk, ha majd emberek szava szólít. Már nem tudok igazán beszélgetni, találkozni; levelezni még igen, írásokat küldeni igen, de ami egy fix időponthoz kötődik, már nem. Lassan minden ily dolgomban csalónak érzem magam. Felkeltem, ablakot nyitottam, megnézni a Csillagot is, és ...levertem feledékenyen a vizes üvegben csíráztatott kis magvakat, feleségem hozta őket, magának is

101