Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi

Sebestyén szemébe. Nem volt nehéz annak idején kihegedülni Zoltánból az esszét, a Hidegtűt.- Ha már egymásról kezdtünk beszélni, én sem novellát olvasok fel. Beszéljünk Szilágyi Domokosról. Szívesen lettem volna a barátja, de hát ez nem csak rajtam múlott, így mindössze - gondolom, nem túlzók - barátságosak voltunk egymás iránt. Amúgy szatmáriak volnánk alapon. Megbízóleveleket, saját könyveket is cseréltünk pedig: kölcsönös dedikálással.- Nem élt két szárnnyal a földön. Olykor pontosan (kíméletlenül) metsző hidegtű, máskor bársonyos violaszelídségű volt a tekintete, és a tekintete változásait mindig híven követő és mindig fékezett mosolya, az oly ritka. (Szellemét követem az alábbiakban.) Már „arccal befelé" izzó életében volt benne a tetsz-halhatatlanság ellenkezőjéből. Valójában láthatatlanabb volt, mint Heinrich Schliemann árnyéka, amikor Peter Schlemihl módjára kiássa Tróját, a föld talán legelső emberiségnyi-eszméletre került háborús sebét. A költészet ideig-óráig életben hagyott áldozata volt oly rövidre szabott életében.

Nem lehet itt baj. Sebestyén most már teljesen megnyugszik. Eddig sem hitte, hogy provinciálisaknak fogunk mutatkozni az előkelő pesti közönség előtt. Csak maradjunk ehhez közeli szinten. Látja, hogy Szilágyi Domokos feláll székéről, a hátsó sorból. Valami kifogása van a Panek szövege ellen? Vagy csak nem kíván szembesülni utókorával? Sebestyén utánamegy. Szisz az előtérben cigarettára gyújt, nyugodtan szívja. Bent a teremben még Panek olvas fel, de mindjárt jön Palocsay Zsiga. Őt tulajdonképpen Szisznek kellene bemutatnia, közös verseskönyvük, a Fagyöngy mutatja, hogy ez a két egymástól oly különböző ember milyen közel állt egymáshoz. Sebestyén Lászlónak különösen kedves ez a könyv, a kettős dedikációval: Szisz „a mi ideológusunknak" ajánlotta, Zsiga „mint dzsungeljáró" és „mint Serif" írta alá a közös példányt. Talán jó volna folytatni ezt az utat, nem feltétlenül az ideológusit, a serifit vagy a dzsungeljárót, hanem az egymásról szólást. Ez most azért is hasznos lehetne, mert a jelenlévők tudatába mélyebben vésné be Palocsay Zsigát, ezt a már otthon is majdnem elfelejtett, sajátos költőegyéniséget. Zsiga igazodik az elképzeléshez, Szisz-kapitány vackorfája című versébe kezd bele. Előadása modoros - a vers szövege meggyőző. Sebestyén legalábbis így érzi.

Legutolsó utad előtt, aminek egyedül indultál, írád,

hogy aztán egy vackort is szeretnél magad fölé,

s a vackorfára mászni sok-sok gyermeket,

és sok-sok gyermek taposson ama halmon.

ültetnék neked, KAPITÁNYOM, kettőt is,

de kivágnák fejedtől azt a vackort,

mert vásott fattyának,

jöttment fickónak tartják a vackort;

vándor és „aljanép" bigyója,

LELENCHÁZ árnyéktartója,

polgárok száját félrehúzza;

széna alatt megpuhulna -..................

........

59