Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi
Zsiga szerette verseiben a vonalakat (Szisz is elég sűrűn élt velük), ám ezeket a mellékjeleket nem könnyű kihangosítani. Mármint a vékonyabb és vastagabb meg szaggatott vonalakat, a különböző hosszúságú szünetjeleket. Most viszont mindketten, Szisz is, Zsiga is, hosszabb szünetjelben élnek. A kihangosítás ránk marad. A Bajor Bandi esetében is, noha az ő szövegei hajdanában, értő előadásban, gyakran váltottak ki hangos tetszésnyilvánítást. De ki ő tulajdonképpen? Sebestyén szégyelli, hogy erre gondol, pedig lehet, a bemutatás során hangsúlyozni kellene: nem rokona sem Gizinek, sem Imrének, a színészi klánból, sem az újságíró Nagy Ernőnek. Az utóbbi évtizedek erdélyi magyar irodalmának egyik legnagyobb tehetsége volt. Bálint Tibi jellemzése pontos, csak (talán) nem elég agresszív.- Bajor Andor nem jön zavarba a műfajok előtt, sőt tökéletesen ismeri a formák lehetőségeit és észrevétlen áttűnéseit egymásba, s egy szapphói sort éppoly könnyedén tud imitálni, mint egy Kemény Zsigmond-regényfejezetet; éppen ez parodizáló tehetségének egyik adottsága; de ő maga bármihez nyúl, nem tudja magát a gondolat nagy, lenyesett falai, a hideg racionalizmus meredélyei közé bezárni, számára egyetlen lehetősége van minden téma kibontásának: a látomásos szavakat a szív billentyűin, az idegeken végigtáncoltatni. Született lírikus, még ha verset nem ír is... Az őserdő az a hely, mondja Karinthy, ahova az emberi civilizáció keze még nem tette be a lábát, s Bajor Andor száz sornyi groteszk lírai elégiában siratja el a dinnye halálát. így: „A dinnye szép és kedves, maga a tökéletesség, azért kell elvéreznie a kés alatt. Mi, felnőttek titkos fogadalmat tettünk, hogy meghámozunk minden gömböt, felhasogatjuk, ami sima és apróba vágunk mindent, ami egész... A dinnye fölsikoltott, s élettelenül feküdt előttem a két félgömb: éppen az egyenlítő mentén szaladt végig a kés..."- Van Bajornak egy könyve, a Pokoli különkiadás, tréfák és paródiák szükségszerűen belterjes gyűjteménye. Az az érzésem, hogy évtizedek múlva még mindig ezekből a tükördarabkákból fog ránk meredni legőszintébben egykori arcunk, s még hálásak is leszünk érte, hogy valaki megörökítette irodalmunk gyermekkorát. Hogy harminchét év alatt mekkorára nőtt ez a gyermek, azt most úgysem tudnánk bemutatni, bizonyítani, morfondíroz magában Sebestyén, Kálmánka szavait figyelve. Mindenesetre a Károlyi Palota közönsége megsejthet valamit abból, hogy a mi értékrendünkben hol is áll Bajor Bandi. De hogyan áll most a hallgatóság elé? Kimegy az asztalhoz, kicsit kacsázva, három könyvvel a kezében. Ott a Pokoli különkiadás is meg még két vastagabb: a Betűvetők becsülete és az Ütünk. Zavartabbnak látszik, mint Kálmánka volt az első percekben, idegesen lapoz, keres - ami végül is nem csoda, hiszen mindkét kötetet most nyomták a kezébe, ezeket már nem ő állította össze. Aztán mégiscsak kiköt egy szövegnél, illetve hát mondja a sajátját.- Kelet-Európábán élek, és ahogyan az apámat, anyámat nem tagadhatom meg, Kelet- Európát sem. Úgy gondolom, hogy Kelet-Európábán Európa nagy hagyományai tovább élnek. De a nagyság és a remekmű provokálja a tehetségtelenséget és az emberi végletesen kisszerű kárhozottságot. Ez a kárhozottaknak, a kisszerűeknek és a tehetségteleneknek a lázadása a remekmű ellen. Azt is szoktam mondani, hogy azok, akik ezt végrehajtják, azok fondorlatosán félrevezetik a közvéleményt. A közvélemény összetéveszti Jacket, a hasfelmetszőt a harakirit elkövető szamurájjal. Valóban hasonlítanak. Mind a kettő hasat metsz; de a szamuráj a sajátját, Jack a másét.- Most még valamit a kortársakról és a szatíraírásról. Például... például... Balogh Edgár még az egyetemen figyelt föl a létezésemre. Ő a szellem megnyilvánulásaival szemben is játékos kísérletező maradt, hogy egy magasrendű bújócska közben a környezetéről pontos és egyáltalán nem játékos képet alkosson. Ezt az iróniát - vagy szókratészi kérdéseket - nevezték Balogh Edgár felületes ismerői gyermeki naivitásnak, holott Balogh 60
