Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi
kortársak. A sorrendet Kálmánka döntse el. (Sebestyénnek Bálint Tibor örökre Kálmánka marad; a Bolyai egyik gólyabálján, az ötvenes évek közepén ragadt rá az általa is megkedvelt és nagyregényében is megőrzött név; tánc közben mondta partnernőjének: Bedől, mint Kálmánka a kanyarban. Azóta sok kanyart vettek, külön-külön és néha együtt- Kálmánka, a „fénylő homlokú" lényegében nem változott, csak stílusa fénylett egyre jobban, versenyben a homlokával.) Újra megigazítja a mikrofont, megtörli a homlokát- és az első felolvasott szavakkal szétfoszlik minden izgalom, kétely. Következik a három klasszikus - bálinttibori láttatásban. Móricz Zsigmond Nagy piros hátú kenyeret sütöttem, tápláltam vele a népet, és jó szándékot is csak tőle reméltem. Mert aki császárzsemlét tördel finomkodón, s mint kényes csecsemő, hunyt pillával szívja az osztriga levét, tudtam, hogy annak én örökké paraszt maradok, és a bécsi gyorsrul lekésett magyar... Turgenyev Nyírfacsemetéket árul egy párizsi bulváron, és ő maga is meglepődve mosolyog azon, hogy szinte agyontapossák a vásárlók. Kós Károly Úgy van itt kőráncos arcával és bölcsességének szelíd hunyorgásával, mint a Szent Mihály-templom, mint a Mátyás-szobor vagy a várfal töredezett gyűrűje. Talán azért, mert kőből és vasból gyúrt mondatai korszakokat kötnek össze. Már egyszerű jelenléte is annyira megnyugtat, hogy néha napokig nem gondolok rá: hiszen ami nagyszerűt magunkénak tudunk, az lassan már öntudatlanul is boldogít. De ha elköltözne innen, akárcsak egy másik városba is, rögtön nyugtalan lennék, s bizonyára át kellene rendeznem magamban a monumentális képet, amelybe ő beleépült: palotákat és szobrokat kellene innen oda helyeznem, és tornyokat elmozdítanom, nehogy távoztával siratni valóan szegény maradjon a táj... Hát ez pompásan sikerült, legalábbis az összehangolás Mészöly szövegével. Sebestyén persze elfogult Kálmánka iránt, de... a taps, miután a felolvasó letette maga mellé a papírt, igazolni látszik ezt az elfogultságot. Miklóst figyeli Sebestyén, ő tapsol a leglelkesebben; illetve nála is lelkesebben, ez már természetéből adódik, Berkes Erzsi. Eredetileg rá gondoltak, őt szerették volna felkérni a találkozó házigazdájának, de nem találták sem otthon, sem az újság szerkesztőségében. Akkor váltottak, a kritikától a próza felé. Móricz, Turgenyev, Kós. Nem rossz nyitány. És Bálint Tibor. Jó volna tartam a színvonalat. Stílusban mindenképpen. Kálmánka most Panek Zoltánra szavaz, ő lesz a tulajdonképpeni bemutatkozás kezdő embere.- Panek nem az a gyönge lélek, akit lehurkolnak a tények, s aki szomorúan nézi önnön árnyékát. Ha óriásbálnává fejlesztett életáhítatának csak egy fürdőkádnyi élettér jut, dühében azt a kevés vizet is szétfröcsköli, el-eltikkasztó hangon, de mindig jelzi emésztő szomjúságát, vagy pedig úgy tesz, mint a tüdős halak, amelyek szükség esetén lehúzódnak az iszapba. Zoltán viszont nem az az ember, akinek ki lehet adni, hogy mit olvasson fel. Sebestyén izgul, és Kálmánka is kissé pislogva nézi, amint a nagy darab ember (ezúttal nem kopott, elnyúlt piros melegítőjében, mint Árpád úti lakásában szokta, hanem szokatlan, sötét ünneplőbe vágva magát) kijön a közönség elé, föl teszi a szemüvegét, és kinyit egy nagy, ismerősnek látszó könyvet. A költő életei, a Szilágyi Domokos-emlékkönyv zöldje villan 58
