Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Gyulai Levente: Az interjú mint az (ön)kanonizáció lehetősége

Fűzi László interjúja, amely a Forrás 1997/4-es számában olvasható, jól példázza a műfaj kanonizáló erejét, hiszen lehetőséget ad Kovács András Ferencnek, hogy a saját irodalmi tevékenysége mellett (esetleg mellé) Lázáryt is kontextusba helyezze, és meghúzza a határvonalat szerző, átíró, maszk és irodalmi fölfedező között. Emlékszem az első Lázáry René Sándor-versek megjelenésére a Jelenkorba«, majd a Látóban, aztán nagyon hamar jöttek hozzánk is a Lázáry-kéziratok. Eleinte filológiai felfedezésnek, később aztán játéknak tűnt. Mostanra neved valamiféleképpen összekapcsolódott Lázáry René Sándor nevével. Hol tartasz a Lázáry-hagyaték redaktálásával? - Tény, hogy Lázáry René Sándor föltámasztása, azaz fölfedezése, bizonyos értelemben bajba keverte bennem a költőt, aki esetleg voltam, avagy aki csupán lenni igyekszem... Az történt, hogy visszavedlettem cédulanyesdekelő filológussá. Egy múlt századi marosvásárhelyi költő! Persze, csak afféle úri dilettáns, rejtőzködő, visszahúzódó örök amatőr - igaz, hogy olykor profi ízekkel..."8 A korpusz sajátos identitását és hitelességét a Lázáry születésének száznegyvenedik évfordulójára tervezett kötet biztosította volna, ez 1999-re volt beütemezve. A Lázáry-Kovács András Ferenc relációt Kovács András Ferenc így írja le: „Fáraszt, kipusztít, fojtogat a fölgyűlt, tömérdek anyag. Habár hat rám, hatunk egymásra. Mégis néha félek, hogy amire Lázáry végre versificatorként megszólalhat, én már költőként (ha voltam egyáltalán) régen elhallgattam."9 Amikor Fűzi a magyar költészet újraértelmezésének mint posztmodern gesztusnak a problematikájára kérdez rá, KAF (némi távolságtartással) a posztmodern költői tendenciák között igyekszik elhelyezni magát és Lázáryt. Kovács válaszából egy „is" olvasható ki, hiszen szerinte a költészetéhez egészként kell viszonyulni, és a szakaszokra való tagolás rossz értelmezési ösvényre vezet. „Mintha a teljes korábbi költészet »reflektálásának« a lehetőségét megteremtetted volna, s újra is mondtad, újra is értelmezted a magyar költészetet Balassitól (júlia-ciklus) József Attiláig ... Posztmodern gesztus volt ez, vagy az elsajátítás vágya? Nem tudom. Inkább sejtem. Is-issel válaszolnék. Egyrészt azért, mert gesztus is volt, önkéntelen, majd önkéntelenül tudatosult gesztussorozat. Nekem eleve ilyen gesztusokhoz volt gusztusom, franciábban: ízlésem. Gouter tous les gouts. [...] Nekem például rengeteg ars poeticám volna, ami csupán bonyolult kifejezése annak, hogy egy sincs. Mintha egész életemben egyetlen könyvet, egyetlen költeményt írnék... Mert engem voltaképpen a végtelenség és a teremtés foglalkoztat, a formálódás és a formálás érdekel: az alakítás lényege, az ismétlődések és egyazonságok mégis-mássága. [...] A mindenség szabálytalan játékszabályok, törvényszerűségek rendszere. Az univerzum csupán egyetlen gesztus kérdése. Utólag persze mindez nevezhető posztmodern gesztusnak is, de félek, hogy nem tudom: mi az?"10 11 A Lázáry-kanonizációra irányuló törekvéseket egy másik interjú is táplálja: Kovács András Ferenc és Csontos Erika beszélgetése.11 Már az első kérdés rávilágít Kovács András Ferenc szövegeket közzétevő szerepére: - Mennyi hozható nyilvánosságra KAF életéből? - kérdi Csontos Erika. Mire KAF rejtetten belesző a válaszba egy a Lázáry-versek értelmezéséhez, genealógiájának kirajzolásához alighanem lényeges adatot. „... Tehát ott érettségiztem, majd egy sikertelen felvételi után egy évig fazekas voltam Lázáriban12, Szatmárnémeti határában.... Mondhatni: inaskodtam, szobrászkodtam."13 Ebben az interjúban történik meg a kontextuskiépítés, vagyis KAF

8 Kovács András Ferenccel beszélget Fűzi László: „Mint forró csontok a máglyán". Forrás, 1997/4. 30.

9 Uo.

10 Uo. 28.

11 Kovács András Ferenc: Scintilla animae. KOMP-PRESS - Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1995. 159-176

12 Kiemelés Gyulai Levente.

13 Kovács András Ferenc: Scintilla animae. KOMP-PRESS - Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 1995.159.

99