Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Borzák Tibor: Szolgálni a nemzetet
- Képeit ismerve foként technikájában érezhető változás.- Festészetemben a tokaji művésztelepen töltött idők hozták a legnagyobb változást. Felfedeztem magamnak a hegyek ritmusát, a napfény jelentőségét, és persze a tokaji bort is. Ott kezdtem el akvarellezni, ott ismerkedtem meg a gouache technikával.- Hogyan jött létre a tokaji művésztelep?.- A Népművelési Intézet képzőművészeti osztályának vezetője, Fischer Ernő és munkatársai, Xantus Gyula, Tamás Ervin 1952-től szervezték meg nyaranta a képzőművészkörök vezetőinek alkotótáborát és továbbképzését. Szerencsére a város fogadókészséget mutatott, s ebben jelentős szerepet játszott Tenkács Tibor helybéli rajztanár-festőművész. Úgy látszik, Tokaj ideális hely az alkotók számára, hiszen az írótábor mellett komolyzenei tábort is szoktak ott tartani. Elsősorban a szépséges táj csábítja a Usza-Bodrog torkolatához a művészeket.- Mivel gyarapították önt a tokaji évek?- Nemcsak tudással és a táj nyújtotta élménnyel, hanem új barátokkal is. A tokajiak vendégszerető emberek, különösen Béres Béla esperes, aki maga is hozzájárult a nyári programokhoz, hangversenyeket szervezett a templomkertben. A művésztelepre később nemcsak a képzőművészkörök vezetői, hanem az általuk javasolt tagok is mehettek. Én például Tóth Menyhértet és Iványi Ödönt ajánlottam be... A tokaji művésztelep ma is létezik, amióta Bánszky Pál irányítja a tábort, főként népművészek járnak oda. Visszatérve a kérdésére, Tokajban nagyon sokat tanultam. Ismert művészettörténészek, köztük Supka Magdolna és Dávid Katalin tartottak előadásokat a korszerű művészeti nevelésről. Tőlük hallottam először a japán kutatók megállapításairól, például arról, hogy a körülöttünk lévő jelenségekről nyolcvan százalékban vizuálisan értesülünk. És ebben mennyi igazság van! Gondoljon csak arra, nem mindegy, hogy savanyú vagy édes cukrot szopogatunk, mindkét esetben más és más az arckifejezésünk. Vagy ha fenéken szúrnak valakit egy gombostűvel, az fájdalmában felkiált, látni lehet, hogy kellemetlen dolog történt vele. Rájöttem, hogy nekem is a vizualitással kell a legtöbbet foglalkoznom. Azt kell festenem, amit látok. Legalább ennyire fontos az iskolában zajló vizuális nevelés is, melynek során a gyerekek felfedezhetik maguknak a képzőművészet, a zene, az irodalom szépségeit. Ebben óriási szerepe van a pedagógusnak, meg kell tanítania a diákjainak, hogy be tudják fogadni az értékeket. E tekintetben sajnos nincsenek jó tapasztalataim. De ez egy külön beszélgetés témája lehetne. B. Mikii Ferenc művészetének alapját a táj szeretete, a humánum és a tágabban vett realizmus alkotják. Megjelenítési módja azonban eltér az alföldi realistákétól: kevéssé drámaiak művei, színesebb, világosabb a koloritja, és festőisége is oldottabb. Ezek a sajátosságok távoli posztnagybányai reminiszcenciákat idéznek fel. Ez a hasonlítás, rokonítás azonban csak afféle művészettörténészi beidegződés, mert a lényege az, hogy B. Mikii Ferenc karakteres, önálló, mással össze nem téveszthető alkotó. Természetes, hogy a szű- kebb haza, így mindenekelőtt a Baja környéki táj, és kiemelten annak legmozgalmasabb eleme, a Duna számos művén megjelenik. A víz, az ártéri fák, tisztások, a part olykor szeszélyes vonala lágy, simogató fényeikkel, derűs színeikkel természetszeretetéről vallanak. Az árnyalatok finom, szinte sejtelmes átmenete a hajnali Duna csendjét, nyugalmát, békéjét idézi. Az apály által alkotott homokpadkák és öblök ettől eltérően erőteljes kontúrvonalakkal, robusztus formával idézik az ősi elem, a víz erejét. - Dömötör János- Fontosak a kiállítások?- A mai napig fontosak. Én csak így tudom az emberek életét gazdagabbá tenni. Persze önző módon azt sem hallgathatom el, hogy nekem is életben kell maradnom. Ezalatt nem 82
