Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal IX.
Éveken át szünet nélkül hajtották tömegével az embereket Afrika belsejéből Dakarba, onnan aztán csónakokon vitték őket a szigetre. Egy részükkel az éhség, a szomjúság, a betegség már itt helyben végzett, miközben a hajókra vártak, amelyek majd átszállítják őket az óceánon. A halottakat egyenesen a tengerbe hajították, a cápák eledeléül. Gorée környéke a cápák kedvenc vadászterülete volt. Csapatostul keringtek a sziget körül. Szökésre gondolni sem lehetett - a ragadozó halak lesben álltak, legalább olyan gondosan figyelték a rabszolgákat, mint a fehér hajcsárok. Azok, akiket fölraktak a hajókra, a történészek számításai szerint, mintegy felerészben már útközben elpusztultak. Gorée és New York között több mint hatezer kilométert tesz ki a tengeri út. Ezt a távolságot és a borzalmas körülményeket csak a legerősebbek élték túl. Vajon hányszor gondolkodunk el azon, hogy a világ gazdagságát ember- emlékezet óta rabszolgák hozták létre? A mezopotámiai öntözőrendszerektől, a kínai falaktól, az egyiptomi piramisoktól, az athéni Akropolisztól kezdve a kubai cukornád-ültetvényekig, a louisianai és arkansasi gyapotültetvényekig, a kolimai szénbányákig és a német autópályákig? És a háborúk? Ősidőktől kezdve folytak háborúk csak azért, hogy rabszolgákat lehessen szerezni. Megszerezni, rabszíjra fűzni, bottal hajtani, megerőszakolni, és elégedettnek lenni, hogy egy másik ember a tulajdonunk. Ez a szándék meghatározó, gyakran az egyetlen indítéka, sőt nyilvánvaló mozgatórugója volt számtalan háborúnak. Azok, akik túlélték a transzatlanti utazást (az a mondás járta, hogy a hajókon megy a black cargo), vitték magukkal afrikai-egyiptomi kultúrájukat is, amely oly nagy elragadtatással töltötte el Hérodotoszt, s amelyet a fáradhatatlan görög krónikás már jóval azelőtt leírt, hogy ez a kultúra átjutott volna bolygónk túlfelére. De milyen rabszolgái lehettek magának Hérodotosznak? Mennyien voltak? Hogyan viselkedett velük? Gondolom, jószívű ember volt, és szolgái nem panaszkodtak rá. Jókora távolságokat bejártak vele, s lehet, hogy később, amikor uruk letelepedett Thurioiban, hogy megírja híres művét, a görög-perzsa háború történetét, élő emlékezetként, két lábon járó enciklopédiaként használta őket: eszébe juttatták a különféle neveket, megtörtént eseményeket, amelyek éppen kimentek a fejéből, s ezzel ők is hozzájárultak a könyv megdöbbentő gazdagságához. De vajon mi történt velük Hérodotosz halála után? Kiállították őket újra a rabszolgapiacra? Vagy már olyan idősek voltak, mint uruk, s rövidesen követték őt a másvilágra? (A Hérodotosz-idézetek az Európa Könyvkiadó által 1989-ben Muraközy Gyula fordításában kiadott A görög-perzsa háború című könyvből valók.) (Folytatjuk) Fordította: Szenyán Erzsébet 73
