Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal IX.
nagy kultúra újjászületésének, annak, hogy ez a kultúra rádöbbent saját önállóságára, súlyára, jelentőségére, globális, univerzális kiterjedésére, mert nemcsak mozambiki és kongói maszkokat lehet itt látni, hanem Rio de ]aneiro-i macumba szertartásedényeket, a haiti woodo védőszellemeinek címereit, egyiptomi fáraók szarkofágjainak másolatait is. Az újjászülető egységérzés örömét azonban csalódások és kiábrándulások is keserítették. Például: éppen itt, Dakarban olvasom az amerikai Richard Wright Black Power című, nemrég kiadott, magával ragadó könyvét. Az ötvenes évek elején a harlemi születésű afroamerikai Wright attól a szándéktól hajtva, hogy visszatér ősei földjére, Afrikába (akkoriban így mondták: Afrika-anya ölére), Ghánába utazik. Ghána ekkoriban épp a függetlenségéért harcol, gyűlésezik, lázadozik, tüntet. Wright is részt vesz a gyűléseken, megismerkedik a mindennapi városi élettel, ellátogat az accrai és a takoradi piacokra, elbeszélget az árusokkal, az ültetvényesekkel, és azt látja, hogy bár azonos a bőrük színe, ezek az afrikaiak és ő, az amerikai, teljesen idegenek egymásnak, nincs közös nyelvük, az, ami az ittenieknek fontos, őt abszolút hidegen hagyja. Minél több időt tölt Afrikában, annál inkább érzi, hogy ez az idegenségérzés már-már elviselhetetlen, egyre inkább átokként, lidércnyomásként éli azt meg. A négritude filozófia éppen arra törekszik, hogy ledöntse azokat az idegen kultúrák által teremtett akadályokat, amelyek megosztották a feketék világát, s visszaadja a feketék egységét, közös nyelvét. A „Pension de famille" egyik emeleti szobájában lakom. Micsoda szoba! Nagy, tágas, az egész kőből van, az ablakok helyén két nyílás, az ajtó helyén csak egy, de az akkora, mint valami nagykapu. Van egy széles teraszom is, onnan a tengert látni, ameddig a szem ellát. Mindenütt víz és víz. Az Atlanti-óceán. A szobát állandóan hűvös szellő járja át, olyan érzésem van, mintha hajón laknék. A sziget mozdulatlan, s bizonyos értelemben mozdulatlan a mindig nyugodt tenger is, folyton változnak viszont a színek - a tengeré, az égbolté, a nappalé és az éjszakáé. De minden másnak - a szomszéd falu házfalainak, tetőinek, a halászcsónakok vitorláinak, a strandok homokjának, a pálmáknak és mangófáknak, a víz fölött köröző sirályoknak, cséreknek - a színe is állandóan változik. A színekre érzékeny embert ez az álmos, már-már halott hely elszédíti, elbűvöli, gyönyörűséggel tölti el, egy idő után azonban elzsibbasztja és kimeríti. Nem messze attól a helytől, ahol a panzióm áll, hatalmas parti sziklák és zöld növényzet között idő- és sómarta falmaradványokat látni. Ezeknek a falaknak és az egész Gorée-szigetnek nagyon rossz, gyilkos híre van. Kétszáz éven át, de talán még tovább is, börtön, koncentrációs tábor volt ez a hely, kikötőjéből bolygónk túlfelére - a két Amerikába és a karibi térségbe - szállították az afrikai rabszolgákat. Különféle számítások szerint Gorée kikötőjében ez alatt az idő alatt vagy húszmilliónyi fiatal férfit és nőt raktak hajóra. Az akkori viszonyok között ez elképesztően nagy szám volt! Az emberek tömeges összefogdosása és elhurcolása elnéptelenítette Afrikát. A kontinens kiürült, benőtte az őserdő, a haszontalan gaz. 72
