Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal IX.
Az utcákon, tereken mindenütt színházi előadások. Az afrikai színház nem olyan mereven szigorú, mint az európai. Bárhol összeállhat egy tetszőleges csoport, és eljátszhat egy ott, helyben kigondolt darabot. Nincs szöveg, itt minden a pillanat, az adott hangulat, a színes képzelet szülötte. Bármi téma lehet: hogyan csap le a rendőrség egy tolvajbandára, hogyan harcolnak a kereskedők, hogy a város ne vegye el tőlük a piacteret, hogyan versengenek az asszonyok más nőbe beleszeretett férjük kegyeiért. A tartalomnak egyszerűnek, a nyelvezetnek mindenki számára érthetőnek kell lennie. Valakinek támad egy ötlete, jelentkezik rendezőnek. A rendező szétosztja a szerepeket, és már kezdődik is a játék. Ha mindez utcán, téren vagy udvarban történik, rögtön összesereglik az alkalmi közönség. Előadás közben az emberek nevetgélnek, megjegyzéseket tesznek, tapsolnak. Ha a jelenet érdekesen alakul, a nézők a borzalmas napsütés ellenére is ott állnak, figyelmesen nézik, hogyan bonyolódik a cselekmény, ha azonban az előadás nem akar kibontakozni, az ad hoc összeállt színtársulat nem tud szót érteni egymás közt, a színház hamar eltűnik, a színészek és a nézők szétszélednek, átadják a helyet másoknak, hátha azoknak több szerencséjük lesz. Néha azt látom, hogy a színészek megszakítják a párbeszédet, és belekezdenek valamilyen rituális táncba, amelybe aztán az egész nézőtér bekapcsolódik. Az ilyen tánc néha derűs és vidám, de az is előfordul, hogy a színészek, épp ellenkezőleg, komoly képpel, figyelmüket összpontosítva táncolnak, a közös ritmikus mozgásban való részvétel ilyenkor nagyon fontos, lényeges élményt jelent számukra. De aztán véget ér a tánc, a színészek újra párbeszédre váltanak, az előbb még rejtélyes transzba süllyedt nézők pedig újra vidáman nevetgélnek. A színháznak azonban nem csak a tánc a tartozéka. Fontos, sőt elválaszthatatlan eleme a maszk is. A színészek néha maszkkal az arcukon játszanak, de olyan is van, hogy a maszkot csak maguknál tartják - a kezükben, a hónuk alatt, esetleg a vállukra erősítve -, mert a nagy melegben nem lehet sokáig az arcukon viselni. A maszk elsősorban szimbólum, érzelmekkel, jelentésekkel teli műalkotás, amely egy másfajta világ létezéséről szól, annak a jelképe, ismertető- jegye, üzenete. Valamit közöl velünk, valamitől óva int, s bár látszólag halott és mozdulatlan, már a formájával, a vonásaival is érzelmeket, hangulatokat próbál ébreszteni bennünk, próbál a hatalmába keríteni. Senghor, különféle múzeumoktól kölcsönözve, több ezer maszkot gyűjtött egybe. Ekkora tömegben, ilyen koncentrációban külön, rejtélyes világot alkottak. Belépni ebbe a világba egyedülálló élményt jelent. Az ember lassan megérti, miért lett a maszkoknak ekkora hatalmuk az emberek fölött, miért tudták őket hipnotizálni, megbénítani vagy eksztázisba juttatni. Az is kezd világossá válni, hogyan fűzött össze egész társadalmakat a maszk iránti szükséglet, a maszk mágikus erejébe vetett hit, hogyan tette lehetővé, hogy kontinenseken, óceánokon át kommunikáljanak egymással, hogyan ajándékozta meg őket közösségi érzéssel, identitástudattal, egyáltalán, hogyan vált a maszk a közös hagyomány és emlékezet kifejezőjévé. Egyik színházi előadástól a másikig, egyik maszk- és szoborkiállítástól a másikig járkálok, s közben olyan érzésem támad, hogy szemtanúja vagyok egy 71
