Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal IX.
hátoldalán, rögtön a város szélénél a blednek nevezett, a régi, zárt iszlám törvényeit követő népek által lakott sivatagos vidék kezdődik. Algírban egyenesen az iszlám két válfajáról beszélnek - az egyiket sivatagi iszlámnak, a másikat folyó menti (vagy tengermelléki) iszlámnak nevezik. Az első a harcias nomád törzseké, amelyek a Szahara embertelen viszonyai között küzdenek a túlélésért, az életben maradásért, a másik viszont a kalmároké, a vándorkereskedőké, az utak és bazárok embereié, akiknél a nyitottság, a megegyezésre való hajlam nem csupán az üzleti haszonnak, de magának a létezésnek is alapvető feltétele. Amíg létezett a gyarmatosítás, a két áramlatot összetartotta a közös ellenség, ám aztán egymásnak ugrottak. Ben Bella francia kultúrán nevelkedett, nyitott gondolkodású, békítő szándékú, mediterrán ember volt, akit a helyi franciák beszélgetéseik során folyó menti mozlimnak neveztek. Bumedien ezzel szemben annak a hadseregnek a parancsnoka volt, amely éveken át harcolt a sivatagban, ott volt a bázisa, ott voltak a táborai, onnan toborozta újoncait, onnan kapott támogatást, segítséget a nomád törzsektől, az oázisok és a sivatagi hegyek lakóitól. Még külsejében is különbözött a két ember. Ben Bella mindig ápolt, elegáns, szívélyes, udvariasan mosolygó férfi volt. Bumedien viszont, amikor néhány nappal az államcsíny után először lépett fel nyilvánosan, úgy nézett ki, mint egy páncélos, aki épp akkor bújt elő szaharai homokkal betemetett harckocsijából. Megpróbált ugyan mosolyogni, de látszott, hogy ez nem megy neki, nem az ő stílusa. Algírban láttam meg először a Földközi-tengert. Olyan közelről, hogy belemárthattam a kezemet, érezhettem a tapintását. Nem kellett kérdezősködnöm, tudtam, hogy ha mindig lefelé megyek, végül a tengerhez jutok. Egyébként már jó messziről látni lehetett, mintha mindenütt ott lett volna, fel-felvillant a házak között, megjelent a lejtős utcák végén. Legalul húzódott a kikötői negyed, egymás mellett sorakoztak a hal-, bor-, kávéillatot árasztó egyszerű fabárkák. Mindenekelőtt azonban csípős tengerillatot, kellemes, megnyugtató felfrissülést hozott egy-egy szélfuvallat. Sosem voltam olyan helyen, ahol a természet ennyire emberbarát lett volna. Itt ugyanis minden együtt volt - napfény, hűsítő szellő, áttetsző levegő, ezüstös tenger. Rögtön ismerősnek találtam, valószínűleg azért, mert annyit olvastam róla. Sima hullámai nyugalmat, békét árasztottak, és mintha utazásra, új tájak megismerésére csábítottak volna. Kedvem lett volna beülni a mellé a két halász mellé, aki éppen akkor indult csónakjával halászni. * Visszarepültem Dar es-Salaamba, de Judit már nem találtam ott. Aztán megtudtam, hogy Algériába rendelték, gondolom azért, hogy - mivel ő is részt vett a győztes államcsínyben - előléptessék. Mindenesetre nem tért már vissza Dar es- Salaamba. Többet már nem is találkoztunk, nem tudtam hát megköszönni neki, hogy rábeszélt az algériai utazásra. Az algériai államcsíny egyébként hasonló fordulatok egész sorozatát, láncolatát indította el, amelyek a következő negyed 63
