Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Sándor Iván: „Várni kell, hogy emlékezni tudjunk…” – Várkonyi Benedek beszélgetése –

feleleveníteni. Ezt hazugságnak tartom, mert amit én 1944-ben, 1956-ban vagy 1990-ben a rendszerváltásnál átéltem, és tíz-húsz-ötven évvel később leírok, azt hordozom magamban, de abban a pillanatban, ahogy a töltőtollat a kezembe veszem, és elkezdem rajzolni az első betűt - toliakkal írok, kilenc toliam van és sok filctollam -, akkor az a pillanat az élő és nem a sok év előtti. '

Mondtad, hogy írsz naplót. Ezek mennyire írói naplók? Függetlenül attól, hogy ilyenkor ez szokásos kérdés: az ember kiadásra kacsint, amikor írja, vagy nem, de ez most mindegy is. Mennyire személyes naplók ezek, mennyire őszinték, mennyire a jelenkori történelmet akarják megírni, és mennyire van benne a saját személyes életed, amelyről, mondjuk, akár másnak nem is igen szokás beszélni, a magánéletnek a bajai, örömei?

Benne van a személyes életem, de a magánéletem örömei és bajai alig-alig vannak benne. A legtöbb írónál ez így van. Vagy nem a legtöbbnél? Kinél így, kinél úgy. Nálam valószínűleg szerepe van annak, amit szemérmességnek mondunk

Amikor írod, akkor négyszemközt vagy a naplóddal?

Az egyik velem folytatott beszélgetésnek az a címe, hogy „Hét énünk mélyén". Az írónak legalább hét énje van, vagy ha nem is annyi, legalább öt vagy három, vagy négy, ki tudja, és nem biztos, hogy a hét énünk mélyéről mindent nyilvánosságra kívánunk hozni, biztos, hogy én nem kívánok mindent nyilvánosságra hozni. Másrészt az én írói technikámnál bevált az, hogy hagyom az élményeket a maguk elfojtódottságában, s akkor egyszer csak kirobbannak, és segítenek egy regénynél vagy esszénél. Naplót kétfélét írtam. Az egyiknek a modellje lehet a 1989-90-91-ben, a rendszerváltás idején írt korszaknapló, három kötet...

Amelyek meg is jelentek. Hadd vessem közbe, hogy ezek a kötetek, esszék túl intellektuálisak naplónak. A naplóról ugyebár az a képzetünk, vagy legalábbis én úgy gondolom, hogy az valamilyen elemibb dolog, sokkal intenzívebb. Amit írtál, az persze egyfajta napló, de mintha a nyilvánosságnak szánt intellektuális napló lenne.

Ez pontos, hiszen ezt úgy írtam, hogy havonta megjelent a Forrósban. Akkoriban az Arabeszk című regényemet írtam. A hónap első két hetében a regényt írtam, a második két hetében a naplót. Ez egy nyilvánosságnak szánt történeti, politikai, mentalitáskritikai napló volt a rendszerváltás három évéről. A másik típusú napló: regényműhely. Ezek a különböző regényeim írásai közben papírra vetett, a regényírói munka hordalékaként számon tartott esztétikai, poétikai, hétköznapi alkotóproblémákról szóló naplók. Semmiféle vágyam nem volt arra, hogy közben a betegségemről, az érzelmeimről írjak. Ezeket nem irodalmi, gondolkodói, bölcseleti vagy poétikai ügyeknek éreztem, hanem személyes ügyeimnek, amelyekről meg vagyok győződve, hogy a kutyát sem érdeklik, senkire sem tartoznak. Utálom azt a naplózást, amelyik azzal kezdődik, hogy ma reggel fájt a fogam, felbosszantott egy hír, gondolok valakiről valamit. Vannak olyan írók, akik ezt is nagyon szépen meg tudják írni, ráadásul az olvasók szeretik is.

Hogy csak egy példát mondjak, Thomas Mann azt írta - naplóba is rengeteget írt -, hogy ma reggel tintát szívattam a töltőtollamba. Ez a fajta naplóírás téged nemcsak hogy nem vonz, hanem nem is érdekel?

Nem, egyáltalán nem érdekel.

Szívesen olvasod az efféle naplót?

Korábban szívesen olvastam. Korábban valószínűleg azért olvastam szívesebben, mert nem haladtam elég radikálisan a magam ösvényén. De például Gombrowicz naplóit szívesen olvasom, habár azokban is vannak személyes motívumok, de nála ezek nem zavarnak, mert mindig hozzákapcsolja univerzális kérdésekhez. Ott van mögöttük egy nagy korszakra, a történelemre, az emigrációs létre való rá tekintés. Visszatérek arra, hogy én rengeteget megvallottam a regényeimben. A Drága Liv például tele van a tapasztala32