Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Sándor Iván: „Várni kell, hogy emlékezni tudjunk…” – Várkonyi Benedek beszélgetése –

Igen, a Film, Színház, Muzsika, amely önmagában is hosszú életű lap, a te életedben is nagyon hosszú korszakot jelent, és ennek a kezdése nagyjából egybeesik a Kádár-rendszer indulásával. Hogy tudtad akkor ezt az ellentmondást magadban feloldani, hiszen te 1957-ben írtál egy '56-os drámát, ugyanakkor ez a lap, ha az ember ismeri az akkori korszakot, esetleg bele is lapozott a Film, Színház, Muzsikába, látja, hogy közvetlen politika nincs benne. De hát azért, ahogy te is mondtad, mégiscsak benne volt a korszak. Hogy tudtál ezzel megbirkózni?

Nehezen. De azt hiszem, többnyire - lehet, hogy hivalkodásnak tűnik - meg tudtam birkózni. Ugyanolyan véletlenül kerültem a Film, Színház, Muzsikához, mint ahogy annyi más véletlen történt az életemben. Összetévesztettek valakivel. Ez azt jelenti, ahogy mondtam, hogy ideggyulladással feküdtem, aztán bottal jártam még 1957 áprilisában, májusában is. Egy későbbi kollégám ugyancsak bottal járt, ő a lap filmrovatvezetője lett. Amikor először bementem a Film, Színház, Muzsika szerkesztőségébe, összetévesztettek vele a bot miatt. Ezek is a történelem rejtélyeihez tartoznak, ilyen is volt. Amikor a Jövő Mérnöke az októberi forradalom lapja lett, volt Budapesten más egyetemi lap is, például az ELTE lapja, amelyik már korábban nagyon erősen elkötelezte magát a Petőfi-kömek, aztán a forradalomnak. Volt néhány üzemi lap is, amelyekben ez a szellem erős volt. A budapesti pártbizottságon - még a Rákosi-Gerő-korszak, 1956 előtt vagyunk - az üzemi és egyetemi lapok referense egy akkori Nagy Imrés reformerember volt. Nem volt jelentős ember, ma már nem él. Támogatta '56 nyarától mindazt, amit mi csináltunk. 1957 márciusában felhívott telefonon és azt mondta: Iván, gyere gyorsan, most van egy pár nap lehetőség, indul két kulturális lap. Van állásod? Mondtam, hogy nincs állásom, nem is volt. A feleségem akkor gyors- és gépírónő volt, már hárman voltunk, a lányom ötvenhat szeptember végén született, Zsuzsa hét-nyolcszáz forintot keresett, abból éltünk. Tehát mondtam, hogy nincs állásom. Kulturális laphoz akarsz menni? Mondtam, attól függ, hogy melyikhez. Azt mondta: két lap indul, az Ország Világ, ez a Szovjet-Magyar Baráti Társaságé, és a Film, Színház, Muzsika. Mire én azt mondtam: Béla, az oroszokhoz nem megyek. Akkor Film, Színház, Muzsika? Mondtam, jó. Rendben, menj oda, jelentkezz a pártbizottságnál. Mondtam, Béla, baj van, én nem lépek be a pártba. Akkor ne is menjek, ugye?

Mondták, hogy ez kell ahhoz?

Igen, természetesen. Mire ő az újságíró-szövetség székházában, a második beszélgetés alkalmával, levette a komódról a Lenin-szobrot, a földhöz vágta, ivott két kupica pálinkát, és azt mondta: minden rohadt szarházi belép a pártba, egy ember sincs, aki rendes. így, ezt mondta. Menj csak azért oda. így mentem a laphoz, ahol két-három napig ráadásul összetévesztettek az ugyancsak bottal járó kollégámmal. Aztán 1957 nyarán ki akartak dobni a Film, Színház, Muzsikától. Minden félévben megjelentetett a korábbi főszerkesztő, aztán később Fiámon Ottó is, aki 1962-től lett főszerkesztő, olyan írásaimat, amelyek után jöttek a telefonok Aczél Györgytől. Volt úgy, hogy hetekig nem írhattam a lapba mást, csak híreket. 1962-ben az akkor eltiltott Sinkovits Imréhez írtam nyílt levelet arról, hogy neki és a fiatal nemzedéknek milyen színházat kellene csinálni. Bulgakovról én írtam először Magyarországon. Mészöly Miklós két előadás után betiltott darabjáról írtam elismerő kritikát. Jancsó Miklós Szegénylegényekjéről - nehogy már azt higgye az utókor, hogy az olyan gyorsan törhetett át - a Film, Színház, Muzsikában jelent meg az első elismerés. Beckett Godoí-járól nem lehetett írni, csak negyven-ötven nézőnek mutatták be a Thália Stúdió. Aczél külön lehordta a főszerkesztőt a kritikámért.

Eközben már írtad a regényeidet is. A regények valahogy kiegészítették a szerkesztői munkát, vagy a szerkesztői munka egészítette ki a regényírást ? Melyik volt számodra fontosabb? Az egyik nyilván egzisztenciát jelentett, de közben szellemi közeget is nyújtott, nem?

Természetesen először a darabok, aztán a regények és az esszékönyvek voltak a legfontosabbak. Reggel fél 8-kor elvittem a lányomat óvodába - a feleségem korán járt munká26