Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Lőrinczy Huba: A nimfa és a követné (Adalékok két Márai-regény önéletrajzi hátteréhez)

követően hosszú évekig eleven maradt. Sűrűn váltottak levelet egymással, az író Naplója pedig többször is emlegeti Paulay Erzsébetet; általában „Madame C."-ként, de elvétve így is: „Cerrutiné". A barátságon és a jó tanácsokon kívül mit köszönhetett az immár emigráns Márai Elisabettának és férjének, megtudhatni a diáriumokból és a már szóba hozott tanulmányokból.11

Az eddigiek ismeretében korántsem meglepő, hogy Tolnay Károlyt Paulay Erzsébetre emlékeztette a Béke Ithakában Kalüpszója. A regénybeli nimfa oly asszonyként lép elénk, akit hasztalan becsmérel „vén szipirtyónak" a féltékenységtől gyötört Pénelopé. (Nóta bene: Tolnay tizenkét, Márai tizenhárom esztendővel volt fiatalabb Elisabetta Cerrutinál.) Kalüpszó dacol az idő kárhozatos, romboló hatalmával, s még mindig királynői, istennői jelenség, oly valaki, kinek delejéből, erotikus kisugárzásából vajmi nehéz szabadulni - Télemakhosz is megtapasztalja ezt. A nimfa aggályos gonddal, piperék és kendőzőszerek légiójával óvja, ápolja szépségét, bár konyhája remek, maga szigorúan diétázik, gyönyörű, „bronzfényű" haját talán festeti, de a híresztelést, amely szerint parókát viselne, nem igazolja semmi. (Roppant jellemző, hogy a híresen szép hajú Paulay Erzsébet utolsó szavai a halál előtt így hangzottak: „Ne képzeljétek, hogy holnap nem megyek Milánóba a fodrászhoz!"12...) A hiú Kalüpszó buja pompájú barlangja kitűnő ízlésről és rendkívüli igényességről tanúskodik, figyelme, vendéglátása lenyűgöző, s a háziasszony okos és titokzatos, távolságtartó és kacér, ha kell, anyáskodó, és még a szerelmével is megajándékozza a vándort.13 Egyszóval: Odüsszeusz és Télemakhosz mintha Elisabetta Cerruti pazar budai palotájában avagy Valenza melletti kúriájában járna.

Itt akár be is fejezhetnénk, ha a Béke Ithakában eme vonatkozása nem irányítaná figyelmünket egy még izgalmasabb életrajzi összefüggésre, s ezzel egy másik, korábbi - 1946- ban megjelent - regényre, A nővérre. Szegedy-Maszák Mihály ez utóbbit sem sorolja a szerző autobiográfiájához kötődő művek közé, holott egyértelműen ily jellegű, elannyira, hogy fabuláját Márai a maga - fiktív elemekkel földúsított - betegségtörténetére építi, önnön létkérdéseit, dilemmáit, válságtudatát pedig két figurába (az íróba és muzsikusba) is kivetíti.14 S ugyancsak a személyes érintettséget, az önéletrajzi ihletést jelzi - s számunkra most ez a legfontosabb -, hogy a regény kulcsszereplői közt feltűnik Paulay Erzsébet, peremalakként meg a férje, ő éppenséggel két „változatban" is. Márainak természetesen gondja volt arra, hogy két (illetőleg három) szereplőjét némileg álcázza, megteremtvén a „valóság" helyett „annak égi mását". Öregíti hát a férfi(aka)t, ifjítja a nőt, s szőke, északi típust formál belőle.15 Persze a valóságkapcsok erősek maradnak így is. Árulkodó jel, hogy Paulay Erzsébet - Elisabetta ,,E."(!) névbetűvel szerepel a szövegben, Vittorio Cerruti egyik hasonmása pedig éppenséggel budapesti olasz nagykövetként: „...ősz, előkelő és szomorú ember, (...) maga is műkedvelő zenész (...), társasági ember", ráadásként „»toscanai«: a legrégibb családok egyikének sarja, őseinek neve felvillan az Isteni Színjáték verssoraiban is (...), évekig élt Kínában, Amerikában, a nyugati nagyvárosokban, ahol hazáját képviselte, látta a nagyvilágot (.,.)".16 Említsük újra Cerruti származását s diplomata-pályafutásának állomásait? Ám a referencialitás további bizonyítékai számosak, s még árulkodóbbak.

A nővér első fejezetének íróhőse ekként idézi meg „E." és „Z." (a zenész) „regényét": „...nyolc, igen, tíz esztendeje is múlott, hogy gyakrabban találkoztunk ugyanegy társaságban, egy nagy műveltségű hölgy társalgójában, ahol Z. - kinek nevét abban az évben kezdte lebegtetni a hírverés - néha előadott a zongorán. Homályosan emlékeztem, hogy a suttogó fáma összekötötte e nagy műveltségű és rendkívül előkelő származású hölgy nevét a híres zeneszerző és zongoraművész nevével (...). E társaságból, melynek szellemi és társadalmi értékét nehéz volt tagadni, nemsokára elmaradtam: munkám hívott, (...) mind kevesebb időm és kedvem maradt a társasági élethez. Z. neve - (...) a fogalom,

54