Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Tandori Dezső: A „Töredék” második része
hozzád se jellege, s tömören) eleget tesz. A Megritkulsz... azonban, gyengeségei ellenére, ah, kurzivált pont ez a három pont, ah és haha, igen, a „Megritkulsz. Távolságaid... nem nyernek vissza többé", bizony, pontos utalás a nincs Párizs, nincs London, nincs Budapest, nincs racionális ló, „kik is ezek az írók, ezek az emberek" (majdnem Beckettig, Tolsztojig menően, Salingerig), mi volt ez az én úgynevezett munkásságom? Elve megszűntem, nézem az éveket. Fellapozok egy-két Simeont, de csak hogy meglegyen nekem újra, valaki hogyan is néz ki egy ablakon, mit tudom én, milyenek lehettek az árnyak abban az ottani nagyerdei utcában, ahol a lusta kis bűnöző akcióra indult, hogyan lebbent meg a titokzatos lány ruhakölcsönző madámjának boltajtaján a koszos csipkefüggöny... de még ezeket a történeteket is csak kötetekként dédelgetem - szeretem, ha több példányban megvannak, szeretem ajándékozni őket -, meg apró részleteikért. Hát nem „a clochard" vagyok? Hát piacot, utcát nem így járok, nem így húzom magam mögött, elszenvedve, a tér fonalát? És - frázisként - még valamit. Itt van ez a sor is, 60-as évek közepe kb.: „Belenged tűntödet." (A „belenged" azért elég jó szó, mert előtte az van, hogy „Létezésed szélcsendje voltál.") * S ahogy visszagondolok tavaly nyári sétákra, még kertes utcákon, legyen mozgás - most a magányos torna. Az italt soká elhagytam. Most, hogy egyáltalán kibírjam - öncsalás! kibírnám! saját könyveimmel, medvéimmel, lemezeimmel (haha), dolgaimmal, ki! -, szolidan, unásig fehérborozok, 1/4 decinként(!). Kinyitom, de nyomban el is zárom az olasz Rexet. A Festa Italianát, a kétesebb adásokat. Nem okoznak örömet. Az ilyen pódiumműsorokról, ha magyar, ha sem, azt gondolom: hát akik a kapitalizmusban pénzen-hatalmon vannak a tömegkulturális műfajokban, így gondolják. S nem joggal-e? Klee megmondta, ez kell a közönségnek. S ki bolond, ha ezzel lehet sok pénzt keresnie - és a pénzzel ma szuperebb dolgok, haha, érhetők el, tehát érdemes -, ki bolond, ha nem élne lehetőségeivel. Én vagyok bolond, ha nézem őket. De már nem nézem a sportot se, a poplistákat se, véletlenül ugrik be minden. „Egészben... nem férek át önmagámon". Ez is jelenti azt, hogy nem hullok ki teljesen, meg hogy el is vagyok akadva, egészemben, miközben mindenféle részlet kihullik. * A többit többször is megírtam már. Fontos még, a maga módján, az Eredendő. (Szintén „egyetlen" és „evidenciatörténet".) Az, hogy „Eggyé-lette halálos, akinek minden rajta-kívüliség: halála." Hát szép önellentmondás, szép kicsi. Most akkor valljál színt, hallom, melyik kén? Ez a racionalizmus szava. Nem az, hogy nem értem. Nem az, hogy a magam változatot (már rossz az, ha!) jobbra venném. Gyengébb, de még mindig nagyon elemi a Kioltod... „Kioltod, bárhova kerülsz. Mióta nincs hol hagyd magad." 50
