Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Tandori Dezső: A „Töredék” második része

S hogy minden lehetséges nyomodban ott állsz (már eleve), mi által elemi? Talán hogy az „eleve"-fogalmat így, személyesen élni tudtam, élnem kellett (azt). A világos, hogy „kövületeddé elevenedő", az érzet ez volt. Vedd el a kövületet - és itt az élve megszűntem. Elevenségem ez.

A Koan II. a többi ilyenhez képest impresszionisztikus. A „Tévedhetetlenek" ismeretes szolipszizmus, akaratlan trükk, rilkei utó. De a Koan bel canto (azutáni, ld. „sárga könyv", ld. Még így sem, ld. Vagy majdnem az, meg az utóbbi 10 év valamennyi TD-verskötetének néhány, itt is emlegetett darabját, bizony, a legjobb szállodás-, lovas és madaras-versekig, halálversekig stb.), maximumig ér. Természetes, hogy „már csak azt a jövő időt..." De „kívánom"? Beckett utol- só-tekercs-revíziójának revíziója esedékel nálam. Csak hát akarok-e írni? Világos beszéd: „Ne legyen több pillanatom, ami előtte nem volt." Akarok-e még írni? Hiszen: „Feledhessem, ami leszek..." Feledhessem, igen, az, nem én. „Az legyen, aki nélkül." (Ld. el-nem-gondolás.) És a tényleg megfoghatatlan, bár Karinthy Frigyes is kellett hozzá:

„...én - mint aki félrehajol egy teljes térnyi szélből

Minden héten egyszer-egyszer elmegyek Kormos István emlékplakettje előtt. (Kormos költő egy idő után nem elemien követte verseimet, de ő nekem a régi maradt, ó, Istenem!) S ő írt valami olyat, hogy röhögtem veletek, sakkoztam veletek, ha voltam veletek, nem voltam veletek.

Nem megyek át másik szobánkba, mert hajnal van, sötét, madárkáink ott aludtak ilyenkor még. S ha nem alszanak is... Nem megyek át, kotorászni. Talán az élve megszűntem is ez: nem megyek át még a legszentebb dolgokért se „kotorászni". Nem megyek „át".

De még mindig a munka véd a legjobban önmagam ellen!

2006. I. 2/3/4.

51