Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Tandori Dezső: Gergely-naptár fahangra

Az ivás abbahagyása - ez végképp csak afféle csekély közbevetés - fázisokból áll. Pontokból, melyek figurálódnak. Drasztikusan jönnek létre. Ahogy, felfogásom szerint, a világ drasztikusan, nem elvi-elméleti alapon létrejött pontokból áll. A világ pontjai, csak úgy, vannak. És pont. Jön föl két böhöm teherautó bűze az építkezésről-bontásról.

Kinézek az ablakon. Megszakítom írásom. Persze, hogy én se a zenónegzisz- tencializmusban „élet". Kávét is kell kortyolnom.

IV.

Visszatettem táskám oldalzsebébe a jegyzetfüzetet, melybe tegnap, esőben, a „Van alku"-t írtam. Egyébként - ne hallja a figura, hogy „ah, de jó dolga van!"- dzsesszlemezeket mentem átcserélni, bakelitokat. Ez a szál el van kötve.

Ráérek lemezeket cserélni, mert épp nincs munkám. Azaz van, lesz, fix, csak a fő-fő fordítási munkához még nincs erőm, közbe is jöhetnek a kisebb dolgok, melyek azt (Arany János fordulata, nem merném nélküle használni, ezt az „azt"-ot, Hamlet) megszaggatnák, egyvégtézését. Mellesleg: az „azt", „kárhozat" rímpár, Aranynál, főleg, hogy a kárhozatra csap le az azt, Szabó Lőrincet, Pilinszkyt hozza már, e dolgaikkal.

Megírhattam már szintén, ha nem is tízszer, mint kritikusom mondja (lenyeltem, tehát átvettem tőle e mókát), hogy mikor tavaly (2004, ezen íráshoz képest tavaly) irtózatossá lenehezülve, sör, sok, minden, mozgás kevés, munka sok, nehéz munkák, ezért is mondhatom ezt az érzetemet, hogy a pontok nem jönnek létre, nem jön létre megbízható munkafolyam... Héri és Zéni, mint Frédi és Béni... munkálkodik, üti egymást... beleestem a kettős hibába: alaposan lefogytam, de úgy, hogy nadrágjaim, melyek hat éve rám jöttek még, kettő híján ismét rám jöttek - ha szűkösen is. De az a kettő miért nem? Egzisztencializmusommal óriási baj lehet. Semmiképp sem hiúság ez. Hanem a hívságos kettős gondolkozás. Mert hogy nem értem el a „maximum" eredményt, kettőt gondoltam: kakát se ér az egész... igyunk egy kortyot. A másik gondolata a figurának pedig ez volt tudathasadtam: a sikerre egy kortyot. Ebből lett az, hogy kilenc hónapon át ismét ittam. Senki se örököl a (vegyesboltossága és egyébsége mellett kocs- máros-is) nagyapjától ilyen „géneket", baromság, de maratonfutói szívóssággal szoktam bírni a napi több liter laza bort. Igaz, romantikusabb vagyok akkor- így, italtalan, ridegebb, kíméletlenebb; igaz, meg szoktam izzadni akkor éjjel- fenébe, nappal a forróságban nem is, de a fülledetben így is szí-szó megizzadok stb. Vagyok, mint mindenki más, átlagos ember a figura. Most meglátjuk, ez egy ultimativ fogyási kísérlet. Csak kevesebb sós kiflit akkor, nulló vajas krumpli!

V.

Az ivásanerox-egzisztencializmus ártalmatlan velejárója az az elszánt vadság, mely csak magunk ellen irányul. A figura az első másfél nap szenvedései után, mikor is kedvenc néhány utcájának fái alól is kiűzve érzi magát (itallal volt az igazi ott a séta, a gondolkodás Hérin-Zénin!), meginna „azért" egy kétdecizés24