Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal VIII.

Természetesen minden ilyen, Etiópia mélyére tett utazás luxusnak számít. A közönséges hétköznap ugyanis információk gyűjtésével, táviratírással telik, aztán elvándorol az ember a postára, ahol az ügyeletes távírász elküldi az anyagot a Lengyel Sajtóügynökség, a PAP londoni irodájába (így olcsóbb, mintha közvetlenül Varsóba küldeném). Az információk gyűjtése időigényes, nehéz és bizonytalan munka - olyan vadászat, amely ritkán végződik zsákmánnyal. Itt csupán egyetlen újság jelenik meg, négyoldalas, és Ethiopian Herald a neve (távoli vidékeken többször is láttam, hogy megérkezik Addisz-Abebából az autóbusz, s az utasokkal együtt hoz egy példányt az újságból, aztán az emberek összegyűlnek a téren, a bíró vagy a helyi tanító pedig hangosan olvassa az amhara nyelven írt cikkeket, vagy röviden összefoglalja az angol nyelvű írásokat. Mindenki figyelmesen hallgatja a fölolvasást, a hangulat szinte ünnepi: újságot hoztak a fővárosból!).

Etiópiában császár uralkodik, nincsenek politikai pártok, szakszervezetek, sem parlamenti ellenzék. Van ugyan az eritreai partizánmozgalom, de mesz- sze, északon, megközelíthetetlen hegyek közt. Van aztán a Szomáliái ellenállási mozgalom, az meg a szintén megközelíthetetlen Ogaden-sivatagban. El lehetne ugyan jutni mindkét helyre, de hónapokba tellene, én pedig az egyetlen lengyel tudósító vagyok egész Afrikában, nem hallgathatok el, nem tűnhetek el hirtelen a kontinens lakatlan vidékein.

Honnan szerezzek hát információkat? A gazdag hírügynökségek - a Reuters, az AP vagy az AFP - megbízásából dolgozó kollégák tolmácsokat alkalmaznak, nekem azonban nincs erre pénzem. Ráadásul mindegyikük asztalán ott egy hatalmas rádió - amerikai Zenith, Transoceanic -, amelyen az egész világ fogható. Csakhogy az ilyen készülék egy vagyonba kerül, én hát legfeljebb ábrándozhatok hasonlóról. Nem marad más, mint járkálni, kérdezősködni, szaglászni, felcsipegetni, összeszedegetni az információkat, véleményeket és történeteket. Nem panaszként mondom ezt, mert éppen így lehet sok embert megismerni, olyan dolgokról tudomást szerezni, amelyekről sem a sajtó, sem a rádió nem tudósít.

Amikor kicsit elcsendesedik a kontinens, megállapodunk Negusival, hogy elutazunk vidékre. Túl messzire nem mehetünk, mert könnyen megrekedhetünk egész napokra, sőt hetekre. De száz-kétszáz kilométernyire, mielőtt még a magas hegyek kezdődnek, miért ne? Ráadásul közeleg a karácsony, és egész Afrika, még a mozlim Afrika is, láthatóan kezd megnyugodni, mit mondjunk akkor Etiópiáról, amely már tizenhat évszázada keresztény ország? - Utazzál el Árba Minchbe! - ajánlják egyhangúlag a beavatottak, s teszik ezt olyan meggyőződéssel, hogy az elnevezés lassan mágikus értelmet nyer a szememben.

Igen, a hely valóban nem mindennapi látványt nyújt. Egy lapos, puszta síkságon, az Abaya-tó és a Chamo-tó közötti alacsony hasadékban áll egy fehérre meszelt fabarakk - a Bekele Mole Hotel. Minden szoba egy hosszú, nyitott verandára néz, amelynek küszöbe a tó partjáig ér - erről a küszöbről egyenest a smaragdszínű vízbe lehet ugrani, amely egyébként attól függően, hogyan érik a nap sugarai, hol világoskék, hol zöldes, hol lilás, este pedig sötétkék és feketés árnyalatot kap.

15