Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 4. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal VIII.

Negusi angolul mindössze két szót ismert:

„problem"

és

„no problem".

Segítségükkel azonban a legválságosabb helyzetekben is szót értettünk egymással. Ez a két szó és az a bizonyos, szavak nélküli beszéd, amely maga a másik ember, ha figyelmesen nézzük, ha befogadjuk őt, elég volt ahhoz, hogy ne érezzük magunkat elveszettnek és idegennek, hogy együtt utazhassunk.

A Goba-hegységben vagyunk például, ahol megállít bennünket egy katonai járőr. A katonák errefelé a törvények felett állnak, féktelenek, pénzéhesek és gyakran részegek. Körülöttünk sziklás hegyek, kihalt vidék, sehol egy élő lélek. Negusi megpróbál egyezkedni. Látom, hogy nagyban magyaráz valamit, kezét a szívére szorítja. A katonák is mondanak valamit, igazgatják géppisztolyaikat, mélyebbre húzzák homlokukon a sisakot, amitől még rémisztőbbek. - Negusi - kérdem -, problem? A válasz kétféle lehet. Vagy egy könnyed „no problem!", s akkor elégedetten mehetünk tovább. De mondhatja Negusi komoly, sőt rémült hangon azt is, hogy „problem!", ez pedig azt jelenti, hogy elő kell vennem tíz dollárt, amelyet ő odaad a katonáknak, hogy továbbengedjenek.

Később Negusi, nem tudni mi okból, mert hiszen az úton semmit sem látni, a környék kihalt, néptelen, hirtelen nyugtalankodni kezd, forgolódik, jobbra-balra tekinget. - Negusi - kérdem -, problem? - No - válaszolja, de továbbra is éberen figyel, látom, hogy ideges. Az autóban feszültté válik a légkör, Negusi félelme rám is átragad, ki tudja, mi vár ránk. így telik el egy jó óra, aztán váratlanul, egy kanyar után, Negusi megnyugszik, és elégedetten dobolja a kormányon valamilyen amhara ének ritmusát. - Negusi - kérdem -, no problem? - No problem! - válaszolja vidáman. Csak később tudom meg, a legközelebbi városkában, hogy olyan útszakaszon mentünk át, ahol gyakran csapnak le különféle bandák, megtámadják, kirabolják, de még meg is ölhetik az arra utazókat.

Az itteni emberek nem ismerik a nagyvilágot, nem ismerik Afrikát, de még saját országukat sem, ám szőkébb hazájukban, törzsi területükön minden ösvényről, minden fáról és kőről tudnak. Az ilyen helyeknek minden titkát ismerik, hiszen gyermekkoruk óta együtt élnek azokkal. Hányszor kellett az éjszaka sötétjében az út menti sziklákba és fákba kapaszkodniuk, mezítelen talpukkal kitapogatniuk, hogy merre tart a láthatatlan ösvény!

így aztán Negusival úgy utazgat az ember az amharák földjén, mintha a saját falujában volna. Negusi ugyanis, bár szegény ember, szíve mélyén mégis büszkén gondol tágas hazájára, amelynek határait talán csak ő tudná megrajzolni.

Szomjas vagyok, Negusi tehát megáll egy forrásnál, és biztat, hogy igyák a kristálytiszta, hideg vízből.- No problem! - kiáltja oda, látva, hogy nem tudom eldönteni, elég tiszta-e a víz, és ő maga a forrásba nyomja nagyra nőtt fejét.

Később le akarok ülni egy közeli sziklára, de Negusi nem engedi:- Problem! - figyelmeztet, és keze cikcakkos mozgásával mutatja, hogy ott kígyók lehetnek.

14