Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Filep Tamás Gusztáv: Deklasszálódás, unalom, irónia

tág körű európai műveltségre épül, s nemritkán esszényelven ölt formát. Sokszor - a történelmi távlat hiánya s a szerkesztőségi munka prése miatt - éppen abban szenvedett hiányt, amit az epika legfontosabb feltételeként emleget az Irodalom és baloldalisdg című tanulmányában: „az áttekintő szemlélődés "-ben, a „mély lélegzetvétel"-ben.12

Logikus, hogy energiájából - minthogy napilapnál kereste kenyerét - sokszor csak novellára futja; második (s szerintünk utolsó) novelláskötete13 - a Vonósnégyes - csak 1928- ban jelenik meg, de évek óta gyűlő termésből, s az első, elnagyolt, publicisztikus kötet (Asszony, 1920) hibái csak egy-két szövegében ismétlődnek meg. Van itt is néhány didaktikus, (aktuál)politikai hangoltságú, részben metafizikus ködben lebegő történet - ilyen a Körösi Csorna Sándor utolsó napjáról szóló Dardzsiling, amelynek csúcspontja a zsidók és a magyarok szellemi rokonságára (egyaránt ázsiai eredetére) vonatkozó eszmefuttatás. (Egyébként az önként választott néphez való hűség a tárgya a novellákhoz csatolt, a Biblia Ruth-történetét földolgozó egyfelvonásosnak is.) Ide sorolható még az Augsburgban megcsonkított magyarokról szóló Bogár hazatalál. A novellák nagyobbik része polgári vagy művészkömyezetben játszódó, a műfaj klasszikus szabályai szerint lekerekítettlezárt, néha csattanóban végződő, groteszk hangulatú darab. Tabéry Géza európai rangú miniatüristának tartja a novellista Ligetit - ez, tekintve, hogy a könnyedség nemegyszer valójában ismét elsietettséget takar, erős túlzásnak tűnik föl -, s az erdélyi magyar novellisták egyik legsúlyosabbikának.14 Ezt viszont az magyarázhatja, hogy a helybeli próza fölívelő szakaszának ekkor még csak a kezdeténél tartunk. A groteszk hatások némiképpen Molter Károly és Karácsony Benő kisepikájával rokonítják a Vonósnégyes jobb darabjait, bár világuk a Karácsonyénál sokkal felhősebb - iróniájuk visszafogottabb, a bennük megnyilatkozó drámaiság viszont jóval nyersebb -, a Molter Károlyénál viszont urbánusabb. Tárgyuk gyakran a kisegzisztenciák apró életdrámája, illetve lélektani kisülése. A címadó novella hőse ráébred, hogy felesége megcsalja a vonósnégyes egy másik tagjával, s kiterveli bosszúját: a következő föllépést botrányba fogja fullasztani. Minthogy azonban az összjáték éppen ez alkalommal a legtökéletesebb közös szereplésük kezdete óta, erre nem viszi rá a lélek. A novella zárlatának finom feszültségét az adja, hogy ez a lépése egyaránt fakadhat abból, hogy nem meri vállalni a döntést, illetve a művészet hatalmában való kielégülésből. A kék barlang és Az idegen csillag című Ligeti-regények 1969-es közös kiadásának előszóírója, Sőni Pál is, az íróról 1971-ben diplomadolgozatot író Török Vilma is interpretálta a Sumacher című novellát, Tabéry is kiemelte említett kritikájában, és valóban okkal, mert mind közül ez a legkerekebb és szarkazmusában a legkíméletlenebb írás: a kisvárosban rendelőt nyitó orvos kénytelen kuruzslónak kiadni magát, hogy megszervezhesse klientúráját. A kisvárosi intelligencia pitiáner gengje rögtön hajszát indít ellene. Amikor a nyilvánosság előtt „leleplezik", ő a zsebébe nyúl, és meglobogtatja a diplomáját, s a forradalmi lendület össszeomlásával egyértelművé válik ennek az elitnek a kisszerűsége. Ligeti - talán hely hiányában - nem vette föl e kötetbe az Erdélyi Helikon első, kétkötetes antológiájában egy évvel a Vonósnégyes előtt megjelent Egy menyasszonyi kép története című novelláját.15 Ez valóban igazi antológiadarab. Az egykor szebb napokat látott Komárominé, aki a történet idején éppen az egyik helyi lap rikkancsa, a gyorsfényképész kirakatában - vesztére - megpillantja saját menyasszonyi képét. Innentől kezdve kettős világban él, egykori élete megelevenedik, kikerekedik, s ölre megy az újjal. Közvetlenül is ez okozza Komárominé vesztét. Birtokolni akarja a képet, de az nem eladó, viszont a nehézsúlyú fotográfus arra kényszeríti az asszonyt, hogy készíttessen magáról gyorsfényképet, ha már idejött. Amikor aztán Komárominé

14 Tabéry Géza: Ligeti Ernő, a novellista. Erdélyi Helikon, 1928. 7. szám, 549-550. p.

15 [Az] Erdélyi Helikon antológiája 1927. Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvár 1927, II. k. 71-92. p.

96