Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Filep Tamás Gusztáv: Deklasszálódás, unalom, irónia

boldogsága, miután ellopja a menyasszonyi képet, beteljesedik, a friss gyorsfénykép alapján azonosítják őt, és őrizetbe veszik.

Ez a történet csöng vissza az 1925-ös Föl a bakra! című regényben - az egykori elit dek- lasszálódása. (Komárominé „..nem volt teljesen primitív lény, csak véletlenen múlott, hogy neki kellett kiosztania] azt a lapot, amelyet ő is ágyában elnyújtózkodva olvashatott volna".16)

Ligeti három társadalmi regényéből - nyilván az írói szándékból következően - hiányoznak az erdélyi próza szokványos rekvizitumai - tájnyelv, néplélektan, történelmi levegő. Pedig az író maga is csatlakozik a transzszilvanistákhoz (amely nem azt jelenti persze, hogy kizárólagosként fogadná el a miliőelméletet). Talán az eddigiekből is kikövetkeztethető, hogy esze ágában sincs elvágni az Erdélyt Magyarországhoz kötő szálakat, a kultúra, az irodalom vonatkozásában sem. De ő is ráébred, hogy az új szituációkat, a megváltoztatott létföltételeket, s bennük az elit új szerepét nem fogja értelmezni az erdélyi helyett a magyarországi szellemi élet. Az „anya"-ország és az utódállamok irodalmának lehetséges eltérő fejlődéséről kirobbant első vitában, az úgynevezett schizma-pörben tekintélyes magyarországi történész, Szekfű Gyula mondja ki: „Ha pedig a dunai magyarság, erdélyi vonatkozásban, sem produkálni nem tud, sem fogyasztani [tudniillik az erdélyi könyveknek Magyarországon még nincs piacuk - F. T. G.], úgy valóban nem képzelhetem el, minő jogalapon akar diktálni ennek a tőle teljességgel független alakulatnak."17

Ez a passzus, s az erdélyi írók a schizma-pörben tett nyilatkozatának első dózisa az Erdélyi Helikon első számában jelent meg, s a lapot mintegy programszerűen ezen elgondolás szerint szerkesztették. Ez persze az irodalompolitikára, az irodalomszociológiára vonatkozik elsősorban, nem az esztétikum valamely gyökeresen más fölfogására. De már a húszas évek elején is ezt állították a középpontba a Paál Árpád körül csoportosuló progresszív értelmiségiek. Maga Paál mondta ki, hogy az erdélyiség „a világ kicsiben",18 nem pedig valamely önálló szubsztancia. Mindenesetre Ligeti e vonatkozásban érzékelhető eszköztelenségével mintha kimondatlanul is arra akarna figyelmeztetni, hogy az az „osztály", amelyet ábrázolni akar, s amely a kisebbségi közösség gerincét kellene hogy képezze, nem tud mit kezdeni az archaizmusokkal.

Mindhárom regény fő színhelye Kolozsvár - hol eredeti nevén, hol költött néven (Aranyosvár) -, de a városból nem gótikát és történelmi palotákat látunk, hanem bérházat, külvárost, gyárakat, bárokat. És nyomornegyedet is. A Kék barlang az egyetlen a három regény közül, amelyben a szociológiai értelemben vett polgárok, a tőkések, gyáriparosok, a felső rétegek jelennek meg - igaz, innen is vezetnek rejtekutak prostitúciós tanyák felé, de ez a főhős pillanatnyi megingása következtében kerül be a képbe -, a Föl a bakra! viszont a folyamatos, az éhezésig jutó deklasszálódás regénye, ehhez illő - változó - környezettel. A két Böszörményi már teljes társadalmi tablóval kísérletezik, bár ez a kép meglehetősen tünékenynek bizonyul. És meglepő ugyan, de tény, hogy Ligetinek van érzéke a nyomor megfestéséhez, illetve a cselédek lélekrajzának ábrázolásához is. Ő viszont ott nincs otthon, ahol a székely írók. Tájat és falut ritkán kell ábrázolnia, akkor sem sikerül neki. A két Böszörményi természetábrázolása üresnek és fantomszerűnek tűnik föl - szemben például a tengerpart, a riviéra rajzával más műveiben. Aprólékos és kifejező például A kék barlangban Capri és környéke leírása, és ezt a hangulatot jól adja vissza Ligetinek a Helikonban, majd Az Erdélyi Helikon íróinak antológiája 1924-1934 című

16 I. m. 73. p.

17 Szekfű Gyula: Az erdélyi magyar irodalom kérdése. Erdélyi Helikon, 1928. 1. szám, 14. p.

18 Paál Árpád szemléletéhez lásd például Nagy György: Erdélyi magyar szellemi élet 1918-1921 között. In Filozófia és kultúra. írások a modern magyar művelődéstörténet köréből. Szerkesztette: Lackó Miklós. MTA Történettudományi Intézete, Budapest 2001 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 28.), 172-173., 175-176., 179-184., 186-188., 191., 193-194. p.

97