Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Filep Tamás Gusztáv: Deklasszálódás, unalom, irónia

Filep Tamás Gusztáv

Deklasszálódás, unalom, irónia

Ligeti Ernő társadalmi regényei

Az 1921 és 1926 között írott, a magyar kisebbségi politikusokról írott portréitól, külpolitikai tanulmányaitól egyenes út vezet Ligeti prózaírói eszköztárának változásához s tematikájának bővüléséhez. Korábbi, részben avantgardista típusú arzenálját, amelyek első kisregényeit - Belvedere (1921), Az ifjító szűz (1925) - jellemzik, folyamatosan lecseréli. Az első olyan befejezett önálló Ligeti-munka, amelyet a kisebbségi helyzet hív létre, egy ifjúsági történelmi regény, amelyet Benedek Elek Cimbora című folyóiratában közölt, illetve valószínűsíthetően éppen az ottani közlés szándékával írt, s amelyet kötetben is meg akart jelentetni - az Eget vívó György diák. Meggondolandó, hogy Ligeti, aki a történelmi regény nem sokkal későbbi évadján nem alkotott efféle munkát, prózaíróként (egy- egy korábbi novelláját nem számítva) kétszer nyúlt a történelemhez: az első kisebbségi évtized első felében, s majd húsz évvel később, a visszacsatolás után. Az Erdélyben körülbelül 1925-től kibontakozó műfaj egyik előzménye, az Eget vívó György diák persze nem mérhető Ligeti Bethlen Miklósról írt s 1943-ban megjelent esszéregényéhez, a Noé galambjához, nem is nagyon hasonlítható ahhoz; egyetlen közös pontjuk van: a megidézett történelmi kor. A XVII. század végén, amikor a Habsburg-hatalom berendezkedett már Erdélyben - s ezt az ifjúsági regény pozitív hősei megszállásként fogják föl -, Famos Györgyöt valamely szerelmi ügy következtében kicsapják a kolozsvári kollégiumból, karcerba zárják, ahonnan a kisdiákok segítségével megszökik. A bányavidéken próbál szerencsét, ott a legendás betyár, az utóbb a Rákóczi-szabadságharc idején elesett Pintye Gligor fogságába esik, innen is kiszabadul, bányakitermelésbe fog, majd Bécsben ékesszólása révén Lipót császártól jogot szerez arra, hogy Kolozsvárt színielőadásokat tartson deákul és a nép nyelvén is. Be is rendezi játszószínét egy kolozsvári hóstáti ház padlásán, s a segítségére siető diákokkal a paraszti népnek mutatja be a maga írta színjátékokat. Végül azonban megtörik akarata a városi tanács közönyén, amely egy garassal sem támogatja a kultúraépítés kísérletét. A történet magja valós esemény. A főhőst Ligeti arról a Felvinczy Györgyről mintázta, aki 1696-ban valóban engedélyt kapott Lipót császártól színjátékok előadására, latinul és magyarul is írt, s a kolozsvári hagyomány szerint egy hiúablakban adta elő a darabokat. Janovics Jenő A Farkas utcai színház című könyvében azt írja róla, hogy „igazi garabonciás lehetett", „igricek ivadéka".1

Tanulmányunkban az idézeteket és dokumentumrészeket a mai helyesírási irányelveknek megfelelő átírásban - tehát nem betűhíven - szerepeltetjük.

1 Janovics Jenő: A Farkas utcai színház. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest 1941,13. p.

92