Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Utazások Hérodotosszal VII.

másul mindazt, ami útközben történik velük. Van alkalmi fuvar - utaznak. Nincs alkalmi fuvar - leülnek egy út menti kőre és várakoznak. Legjobban azok érdekeltek, akik elveszítették tájékozódási képességüket, s a felbukkanó helységnevekkel nem tudtak mit kezdeni, ezért aztán ellenkező irányba vándoroltak, mint ahol az otthonuk volt, de hát kitől is kérdezhették volna meg, hogy merre tartsanak? Ott, ahol éppen tartózkodtak, szülőfalujuk neve senkinek semmit nem mondott.

Az ilyen bizonytalan, eltévelyedett ember legjobban teszi, ha nagyobb, törzsi csapattal tart. Ilyenkor persze nehéz alkalmi fuvart szerezni. Napokon, heteken át kell gyalogolni. Errefelé gyakran találkozik az ember vándorló klánokkal és törzsekkel. Néha hosszú, laza menetoszlopot alkotnak. Fejükön cipelik egész vagyonkájukat - batyukban, mosdótálakban és vödrökben. Kezük mindig szabadon van, hogy tudjanak mivel egyensúlyozni, legyen mivel elhajtani a legyeket és moszkitókat, legyen mivel letörölni arcukról a verítéket.

Meg lehet állni az út mellett, és szóba lehet velük elegyedni. Készségesen válaszolnak, ha tudják a választ. A kérdésre, hogy hova mennek, azt válaszolják, hogy Kinduba, Kongolóba, Lusambóba. A kérdésre, hogy az hol van, zavarba jönnek, mert hogyan is magyarázzák el egy idegennek, merre van Kindu, de egyikük-másikuk néha dél felé mutat a kezével. A kérdésre, hogy messze van-e, még inkább zavarba jönnek, mert úgy istenigazából nem is tudják. A kérdésre, hogy kik ők, azt válaszolják, hogy a nevük Jeke vagy Tabva vagy Lunda. Sokan vannak-e? Ezt megint csak nem tudják. Ha fiatalokat kérdez az ember, azt mondják, kérdezzem az öregeket. Ha az öregeket kérdezem, vitatkozni kezdenek egymás közt.

A magammal hozott térkép (a berni Kummerly & Frey cég által évszám nélkül kiadott Afrique. Carte Générale) azt mutatja, hogy valahol Stanleyville és Irumu között vagyok, vagyis próbálok átjutni az akkor még békés Ugandába, Kampalába, ahol összeköttetésbe kerülhetnék Londonnal, s londoni közvetítéssel küldhetnék információkat Varsóba. A mi szakmánkban ugyanis az utazás öröme, a rengeteg csodás látnivaló mindig háttérbe szorul, ha a legfontosabb dologról van szó - arról, hogy kapcsolatot kell teremtem a központtal, s el kell küldeni a legfrissebb, legfontosabb információkat. Ezért küldtek ki minket a nagyvilágba, és nincs helye semmiféle magyarázkodásnak. Ha tehát eljutok Kampalába, onnan, terveim szerint, továbbmehetek Nairobiba, aztán pedig Dar es-Salaamba és Lusakába, onnan Brazzaville-be, Banguiba, Fort Lamába és tovább. Tervek, szándékok, álmok, amelyeket ujjammal rajzolgatok a térképen egy valamikor működő fűrésztelep belga tulajdonosának elhagyott, tágas verandáján. A bájos villa illatos virágtengerben úszik, az utcán ácsorgó gyerekek figyelmesen, szótlanul bámulják a fehér embert. Furcsa dolgok történnek ezen a világon - az idősebbek nemrég még azt mondták, hogy a fehérek már eltakarodtak innen, és tessék, megint itt vannak.

Afrikai utazásom már jó ideje tart, a helyszínek és időpontok kezdenek összemosódni, annyi minden van ugyanis errefelé, a kontinens dagadozik, gomolyog a rengeteg eseménytől, én meg folyton utazom, jegyzetelek, s az az érzésem,

83