Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - A vörös és a fehér szamár, avagy a határzónák intenzivitása
nagyobbhoz, hogy úgy mondjam, Nagy-Jugoszláviához lettek méretezve, a hirtelen utána jövő gazdasági válság, a háborúk nem lettek bekalkulálva. Lentről, az előszobából próbálták fűteni őket, az erdőben gyűjtött tuskókkal, valami rémü- letes dobkályhával, amelynek a tűz minden tíz percben megemelte a tetejét, úgy tűnt, fölrobbant, s mi, akárha semmi sem történt volna, ültünk, mosolyogva a nagy füstben, alig vártuk, hogy lelécelhessünk, nem hogy még meg is vegyük a házat. Szóval a bátyám is egy ilyen nagy házat épített, ám az ő fiának kapóra jöttek ezek a befejezetlen terek, ugyanis közben annyi harci kutyája gyűlt össze, hogy a fiatalokat fönn kellett tartania a padláson. Ilyet még nem látott a világ, fönn tele a ház ilyen iszonyatos, szörnyű képű, fejű kutyákkal... Hogy aztán pedig, egyik napról a másikra, túladjon rajtuk, felszámolja borzalmas telepét, szegény anyja is biztosan sokat dolgozott azon, hogy e váltás megtörténjen, hogy a felső terek immár hófehér, rezgő lényekkel telítődjenek, hogy a nagy ház immár vérfagyasztó hangok után angyali búgástól visszhangozzon. Tehát hozzá kötődnek az én harci kutyákat és a galambászatot illető ismereteim, ezért tudtam a magok neveivel költészetet csinálni, hiszen tíz-húsz fajta gyönyörű maggal eteti őket, a repülés előtt ráadásul mindig fokozza, tehát akkor már fénymagok s más egyéb különlegességek is sorra kerülnek. Másrészt ugye ott az utalás a bácskai disznóvágásokra is... Egyedül a mestereimről, az írótársaimról nem érkeztem beszélni abban a kis szövegben. Mennyire örülnék most, ha Koncz Istvánt, Domonkos Istvánt, Ladik Katalint és Brasnyó Istvánt is megemlíthettem volna, ha velük oszthatom meg örömöm, hiszen ők nagyobb díjakat is megérdemeltek volna, hogy most az idősebb nemzedék tagjairól ne is beszéljünk. Mostanában erről már a Disznózsírban is tettem említést, nagyon szeretem, újraolvastam Berlinben Sinkó Ervintől az Egy regény regényét meg Majtényi Mihálytól a Bige Jóska házasságát, de Gál írásait és Fehér Ferenc költészetét is. Gyakran mondogatom mostanában, jóllehet egy más világérzés koordinátáiban, Bacon és Dado képei borzalmainak igézetében, egy-egy sorát: Úgy hordom itt már napok óta a tájat, Mint bensejét a fölhasított állat... Vagy két még aktuálisabb, ijesztően aktuális, számomra egyelőre még felfoghatatlan, 75-ben írt sorát például (Szumátra szerepéről Crnjanski költészetében, Veljacic filozófiájában szintén beszéltem a Disznózsírban, most nem kell kitérnem költészetünknek, filozófiánknak erre az abszolút tiszta, egzotikus és ezoterikus pontjára, ahonnan részben az én kékségem, azúrom is vétetett minden bizonnyal): Napláng kormozta sziget Sárba vert Szumátra... Ilyen értelemben némileg adós maradtam az Akadémián, olykor ezt így érzem. Mindezek ellenére mégis úgy gondolom, a kérdésedben említett bús pecsétet illető megfigyelésed pontosnak mondható. A Költő disznózsírból című kötet felépítésével, műfaji meghatározhatóságával kapcsolatos észrevételek között az interjújelleg áttételességére talán kevesebb figyelem fordítódott. A rádiós beszélgetés alaphelyzetével ugyanis finoman rájátszol egykori rádióműsoraid bensőséges világára - ezt a nyolcvanas évek szorgalmas műsorfigye5
