Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - A vörös és a fehér szamár, avagy a határzónák intenzivitása
módon mégis hangsúlyossá vált, szerettem volna, ha azzá válik, a vidék jelenléte. Berlinben írtam e Pesten felolvasandó szöveget, ám minden betűjével otthoni dolgokhoz hurkolódik, egy otthoni, bácskai-délvidéki (a dél, tudod, nálam az Adriáig ér) lény megváltásáról, angyallá tűnéséről-tollasodásáról beszél... Mikor példának okáért a szabadkai rezgőnyakúakról tettem benne említést, a közönség talán megérezte, ha másról nem, hát az én felettébb fokozott rezgésemről, hogy immár a szegedi rezgőnyakú galambok után, általam, illetve a kis szöveg hőse által, a szabadkai rezgőnyakúak is nevezetesekké lettek. Egy pillanatra belebbenhettek az Akadémiára. Magamat ugyanis újabban (ami azt jelenti, Újvidék után) szeretem szabadkai rezgőnyakúnak nevezni, mivel nagyon rezgő lény, azaz én is, már-már egy az egyben (ugyanis az a galambos történet nem kitalált, valóban megtörtént, igaz) ilyen rezgőnyakú galamb vagyok. Egy szép állat annyira rezegteti hátracsapott fejét, valamiért olyannyira érzékennyé lesz, any- nyira transzba esik önnön szépségétől, avagy az egekbe való indulás izgalmától, örömétől, hogy a hátára esik. Egy hátára esett állatnál pedig csak a dolgát végző állat a védtelenebb, megvertebb... A szabadkai féllumpen galambászokban (lám, a filatelisták után ők következnek, ők vannak soron, mivel az én világom a hasonló éhenkórászokról szól), a szabadkai rezgőnyakú galambokban megtaláltam valamit. Megboldogult bátyám fia (aki bátyám és szüleim helyett jelen lehetett a díjátadáson) ismert galambász, a Szerbiai Galambászok Szövetségének titkára, aki, különös mód, előtte a harci kutyák megszállott edzője, bírója volt. Tehát az ördögöktől érkezett az angyalokhoz. Amikor Magyarországon az egyik kereskedelmi tévécsatorna magazinműsorában először mutattak be egy kutyaviadalt, az az ő kishomoki tanyáján történt események szegmentuma volt, amiről viszont az édesanyja nem tudott semmit, ő is az adás nézése közben sikított fel, amikor fölismerte a helyszínt. Én is csak később értesültem a dologról, persze tudtam, tele a háza ezekkel a veszedelmes kutyákkal, vastag láncokra kötött ördögökkel, senki sem mert közelükbe menni rajta kívül. Mesélte, egyszer valami okból be kellett másznia a kutyaólba, és amikor a fenekébe kapott a kutya, megmeredt, gondolván, itt a vég, jóllehet, ő aztán tényleg kitűnően tudott bánni e kutyákkal, az ország egyik legjobb-leggyengédebb, s ugyanakkor legkönyörtelenebb edzője volt, aki a háború alatti nagy, titkos versenyekre is készített volt fel kutyákat.... Angyali lény - állatorvosnak tanult Pesten, a Rottenbiller utcában, most pedig éppen az irodalmat kellene befejeznie Újvidéken -, aki maga észre sem vette az ördögöktől az angyalokra való átváltást... Ám a kis szövegben szereplő hős, akinek angyallá válásáról szóltam, mégsem ő, hanem egy másik, semmivel sem kevésbé színes egyéniségű rokonom, akiről már vannak kész szövegeim, csak még nem kezdtem el közölni őket... A bátyám Németországban dolgozott vendégmunkásként (a Vietnamban megsérült tankokat reparálta, majd óceánjárókat hegesztett, hogy végül a Mercedesek ajtóit centrírozza a futószalagon), s hazatérve, mint általában a vendégmunkások, ő is nagy házat kezdett építeni. A kint, Németben látott háztípust koppintották le, pontosan olyanokat akartak csinálni ők is itt, Bácskában, mint a munkaadóik házai voltak ott, északon, de aztán hirtelen elkezdett fogyni a pénzük, s így csak minden másodikat tudták befejezni, sőt az emelet, emeletek még a befejezetteknél is beépítetlenek maradtak. Azért tudom ezt, mert egyfajta fölmérést készítettünk, amikor elhatároztuk, elmegyünk Újvidékről, s netán szülővárosomban, Magyarkanizsán fogunk letelepedni. Sorba jártuk ezeket az eladó házakat, amelyeket, láttuk, egyet sem laktak be, egytől egyig valami katasztrófáról tudósítottak, egytől-egyig 4
