Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 12. szám - Darvasi László: Virágzabálók (regényrészlet)

Szeretni is fogja azt a gyereket?

A férfi arca ábrándos lett, hát persze, mondta, de nekem csak egy öcsém van.

Az asszony úgy hunyorított, mint aki csalafintaságra akarja rávenni a másikat.

Imre, maga bizalmatlan velem. Ez is csak felesleges bonyolultság. Mondja nekem azt, igen, kedvesem, mondja azt, ha lenne egy fiatalabb, másik öcsém, az ő gyermekét is felnevelném!

Egy fiatalabb öcsém?!, hümmögött Imre, mint aki semmit sem ért.

Igen, egy ilyen fehér, gyönge fiú, tette hozzá Klára.

Fehér?!

Ha Péter fekete, szólt a nő, és kellemetlen képet vágott.

Igaza van, legyintett a férfi, ha lenne másik öcsém, megtenném. Szeretném az ő gyermekét is.

De nem csak úgy mondja?!

Hogy mondhatnám úgy?!

Hogy nem komolyan.

Nem szívből?, nevetett a férfi.

Nem szívből, bólintott Klára.

Köszönöm, mondta a fiatalasszony, és elnézett a konyha irányába, honnan tányércsörgés hallatszott. Az ablak előtt megremegett egy ág, s a dér lassan szitált alá. Az ágon madár ült, bámulta őket.

Sirály volt.

Megfogant?, kérdezte Imre.

Azt hiszem, bólintott Klára.

Érdekes, mondta a férfi csöndesen. Milyen érdekes, ismételte. Egyszeriben elnevette magát. Kézen fogta, a hálószobába vezette, s bár kora délelőtt volt, a cseléd tányérokkal zörgött, s bármikor meglephette volna őket, magáévá tette az asszonyt.

57