Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 12. szám - Ferdinandy György: Post mortem
nem az, hogy megrokkantam, hanem hogy elvesztettem őt. Ők az igazi hősök- teszi hozzá. Akik megőrizték a férjük emlékét és felnevelték a gyerekeiket. Az októberi napokat mondja el ő is, de van ennek a történetnek egy másik vetülete. Mert ez az október abból áll, hogy Ili, a szerelmes fiatalasszony, keresi Lajost. Ezek itt már nem magyarázkodások és nem nagy szavak. Itt az ember, a kiszolgáltatott ember szólal meg. Ebből még lehet szépirodalom. Meg kell mondjam, hogy Lajos riportjában voltak kevésbé megható részletek. Amikor bejutott a Rádióba, ahol a lefegyverzett ávósokat őrizték, példaképe és barátja, R. Jóska egy szálig legéppuskázta a foglyokat. Fantasztikus ember volt - mondja róla. Toleráns szellem: zsidókat mentett a világháborúban. R. Jóska megúszta, de valami megroppant benne 56 után. Inni kezdett, elvált, meghalt, pontosan tizenhárom évvel a forradalom után. Lajos még egy tréfás mondását idézi. Nem az a fontos, hogy az ember háromszáz évig éljen. Éljen csak száz évig, de jól! Hát neki - fejeződik be a rögtönzött nekrológ - 43 év jutott. Eszébe jutottak mások is. Főként azok, akik DISZ-titkárok voltak, mint ő maga. Rájuk talán még a régi, előző életéből emlékezett. * El akartam búcsúzni tőle, mielőtt átrepültem az Újvilágba. Azután ez a látogatás elmaradt. írtam neki, mert a telefont nem vette fel. Nem csengettem, bedobtam a levélszekrénybe a borítékomat. Már csak egy hét volt hátra odaát, amikor megszólalt a telefon. Beszél magyarul? - kérdezte egy bizonytalan női hang. Lajos meghalt! - közölte. Július 29-én. Aznap volt, hogy kicsengett nála a telefon. Lajos húga gondoskodott róla, hogy ne kínozzon túlságosan a bűntudat. Mert hát ő, a disszidens húg volt az a tétovázó női hang. Tegnap temettük - mondta. A hamvasztás az óhazában körülményes dolog. Negyven évet töltöttem idegenben én is. Mégsem tudom elviselni, ha valaki töri az anyanyelvét. Idegesítenek az akcentusok. Lehet, hogy ezért veszítettem el a türelmemet, és hogy abban, amit most elbeszélek, igazságtalan vagyok. A nő a kéziratokról faggatott. Szeretné megjelentetni. Ezek szerinte értékes iratok. Az évfordulóra! - tette hozzá magabiztosan. Nem tudtam figyelni rá. Lajos meghalt, állandóan ez járt a fejemben. És hogy nem kerestem fel őt.- Maga már megírta? - kérdezte az asszony. Mert lenne valaki. A Lyukasórába? - faggatott türelmetlenül. Úgy tudta, hogy a Lyukasóra az egyetlen magyar folyóirat. Azon kaptam magam, hogy magyarázkodom. Elmondtam, hogy mind a két irat közönséges, ellenőrizhetetlen másolat. Dokumentumértékük minimális, csak azt ismételgetik, amit mindenki tud. És természetesen egyik sem irodalom.- Keressen fel! - hangzott a válasz. Meg akarja beszélni velem - így mondta- az anyagi vonatkozásokat. Hát innen fújt a szél. Nos, feleltem kapásból, ha kifizeti a nyomdát, annak csak örül a folyóirat! 42
