Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11. szám - HETVEN ÉVE HALT MEG KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Lengyel András: Kosztolányi-dubiózák
- Anyanyelvem az olasz, a trieszti dialektus - teszi hozzá.- Mik a tervei?- Egyelőre várom a háború végét. Nagy szenvedéllyel játszom ma is, különösen az Oedipust és Az eleven holttestet. Készülök II. Richardra, Julius Caesarra és Gerhardt Hauptmann új verses darabjára: „Der weisse Heiland"-ra, melyet nekem írt. Mindig az volt a becsvágyam, hogy egy Krisztus-szerű alakot alakítsak. Most ez a kívánságom teljesült. A háború alatt idefejlődtem. Emberibb lettem talán, egynek érzem magam az egész emberiséggel. És nagyon szeretem az oroszokat... Míg ezeket mondja, bejön az igazgatója és hírül adja, hogy egy tiszttársa, kivel együtt volt a francia fogságban, Berlinbe érkezett. Moissi meghatottan és boldogan fogadja a hírt és újra régi emlékeiről beszél. így végződik egy „művészi" interview 1918-ban. Kerüljük a háborút, de mindig csak róla beszélünk... Pesti Napló 1918. június 18. Öt süketnéma nap Öt napig süketnéma volt az egész város, az egész világ. Nem jelentek meg a lapok. Lélegzetelállító és ismeretlen tompaság ült mindenkire, azokra, kik az újságot olvassák, s bevalljuk, mireánk is, kik az újságot írjuk: a modern ember úgy érezte, hogy elvesztette egyik érzékét. Természetes állapot ez? Azt hisszük, igen. Hiszen az újság nem nagyon régi találmány. Évszázadokig, megy [így!] és gyümölcsös műveltség közepette, hírlapok nélkül éltek az emberek, úgy feküdtek le és keltek föl, hogy nem tudták, mi történik körülöttük, a tőszomszédságukban és azért képesek voltak dolgozni, alkotni, remekműveket írni. De az első - rendszeresen megjelenő hírlappal - átalakult az egész emberiség, s minden ember, külön-külön, a vérmérséklete és az idegrendszere is. Fámának, a Hirnek, kit a latin költő, Vergilius is sok szárnnyal rajzol, új, villanyos szárnyakat kötött az új korszak. A legendás madarat repülőgéppé alakították át. Azóta nem tudunk nyugodni, ha ennek a villamos gépeknek csak egy kis csavara is elromlik, és betegek vagyunk, ha reggeli és ebéd, vagy ebéd és vacsora közt nem kapunk hírt a világról, az emberiségről, mely sokkal közelebb van hozzánk, mint a régi emberhez. Ezekben a napokban valami névtelen idegesség lakozott bennünk, mely minden órával növekedett, a mértani haladvány arányában. Kézzelfogható ok az idegességre talán nem is volt egyéb, mint az, hogy a történelem egy darabig sötétben pergett, a szemnek nem láthatóan, a fülnek nem hallhatóan. De ez minden másodperccel elviselhetetlenebbé vált. Most derült ki, hogy az újságnak mi a hivatása. Arra van hivatva, hogy mint egy óriási gyűjtőszekrény, magába fogadja az összes emberek feszülő és kirobbanni készülő idegességét, s aztán eloszlassa azáltal, hogy a hozzá befutó kétségeket és sejtelmeket megcáfolja, a valóságot pedig lerögzíti. Az országokat [helyesen vsz. orvosokat] - régi vaskos tréfával - azzal vádolják, hogy embereket ölnek, az újságokat pedig azzal, hogy hazugságokat terjesztenek. De mi lenne az egészségünkből orvosok, az igazságból pedig újságok nélkül. Soha annyi rege, rémhír, legenda nem terjengett a városban, mint ebben az időben, melyben nem jelent meg az újság, s okos és buta, jóhiszemű és rosszhiszemű emberek egyformán terjesztették, egyformán hittek bennük. Budapest már nem is volt egy város. Annyi igazság és annyi hazugság élt itt, ahány városrész, később amennyi utca, s az utolsó napon, amennyi ház és ember volt. Darabokra hullott, szilánkokra szakadt az egész társadalom. 112
